Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.31.
Nyolcvan történet a világ minden tájáról a zsarnoki rendszerekkel szembeszálló bátor civilekről, akik erőszakmentesen és kreatívan fejezték ki nemtetszésüket a hatalommal szemben.
Steve Crawshaw sokáig újságíróként dolgozott: 1986-ben lett a brit Independent riportere, tudósított az 1989-es kelet-európai forradalmakról, a Szovjetunió összeomlásáról, és a balkáni háborúkról is. 2002-től 2010-ig a Human Rights Watch jogvédő szervezet vezető munkatársa volt, majd az Amnesty International egyik hivatalának igazgatója lett.
John Jackson szintén lassan három évtizede foglalkozik emberi jogokkal. Sok kampányt szervezett Ázsiára, Afrikára és Latin-Amerikára fókuszálva. Kutatásokat folytatott az ázsiai konfliktuszónákban (Burma, Kambodzsa, Fülöp-szigetek), és több nagynevű médiának (BBC World, CNN, Sky News, The Independent, The Guardian, Huffington Post) tudósított.
Steve Crawshaw – John Jackson: Civil bátorság – A hatalom nélküliek hatalma
HVG Kiadó, 2011. 248 oldal, 3.900 Ft
A két szerző 80 történetet gyűjtött össze a világ minden tájáról annak bemutatására, hogy teljesen hétköznapi emberek egyszerű, ám bátor és kreatív ötletekkel hatalmas változást okozhatnak.
“Róluk szól ez a könyv. Azokról, akik nem maradtak csendben, akik apró tetteikkel diktátorok uralmának megdöntését és igazságtalan törvények megváltoztatását segítették, akik képesek voltak emberként viselkedni egy romlott világban, hogy méltóságban és szabadon élhessenek.”
A kötet Václav Havel előszavával indul, aki vezető szerepet vállalt a bársonyos forradalomban, majd előbb csehszlovák (1989-1992), aztán cseh (1993-2003) köztársasági elnök lett, és mindig kiállt az erkölcsi értékekért. Havel 1978-ban írt egy esszét a “Hatalom nélküliek hatalmáról”, amelyben arról értekezett, hogy “milyen felbecsülhetetlen előnyökkel járna, ha mindannyian úgy döntenénk, hogy szembeszállunk a minket körülvevő hazugságokkal”, jelen előszavát pedig azzal zárja, hogy meggyőződése szerint a könyv nem csak a múltról, hanem a jövőről is szól.
Az biztos, hogy az erőszakmentes ellenállás különböző kreatív formái ellentmondanak annak a közkeletű nézetnek, hogy a “kisemberek” nem tehetnek semmit. A könyvben olvashatunk arról, hogy 1982-ben egy lengyel városka lakói minden este sétálni indultak a híradó idején, de voltak olyanok is, akik kitették a tévéjüket az ablakba, vagy magukkal vitték a sétára. Így tiltakoztak az ellen, hogy a híradó tele volt ferdítésekkel és hazugságokkal. A módszer más városokba is átterjedt, a hatóság pedig nem tehetett semmit, hisz nem ütközött a törvényekbe nem nézni a tévét...