Szerző: HBO
2018.03.22.
RENDEZŐ Evgeny Afineevsky
SZEREPLŐK Hadi Al Abdullah, Raed Al Saleh, Helen Mirren, Riad Al-Asaad, Bashar Al-Assad, Abu Mohammad al-Julani
HANGSÁV angol
FELIRAT angol, magyar
KORHATÁR 15+
2018. március 25., vasárnap
HÉTVÉGI RÁADÁS: SZÍRIA KÖNNYEI - DOKUMENTUMFILM (15+)
HBO / HBO GO
Szerző: HBO
2018.03.22.
Mellbevágó film a brutális öt éves konfliktusról, ami a pusztulás szélére sodorta Szíriát. Az alkotók több száz órányi felvételt néztek meg és használtak fel, melyeket szíriai aktivisták és újságírók készítettek, köztük gyerekjogi aktivisták, jogvédők, egyszerű városlakók és magas beosztású katonák, akik szembefordultak az Asszad-kormánnyal. A közös bennük a segélykiáltás, egyben segítség a világnak abban, hogy az emberek megértsék a szíriai valóságot, és egyetértsenek azzal, amit tesznek.
RENDEZŐ Evgeny Afineevsky
SZEREPLŐK Hadi Al Abdullah, Raed Al Saleh, Helen Mirren, Riad Al-Asaad, Bashar Al-Assad, Abu Mohammad al-Julani
HANGSÁV angol
FELIRAT angol, magyar
KORHATÁR 15+
Szerző: HBO
2018.03.22.
RENDEZŐ Evgeny Afineevsky
SZEREPLŐK Hadi Al Abdullah, Raed Al Saleh, Helen Mirren, Riad Al-Asaad, Bashar Al-Assad, Abu Mohammad al-Julani
HANGSÁV angol
FELIRAT angol, magyar
KORHATÁR 15+
SOROS
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.25
A hét eseménye volt számunkra a düsseldorfi rendezvény, ahol Soros György humanitárius díjat kapott, és a díjjal járó 10 ezer eurót, ami kb. 3 millió forint, alapítványunknak, az Igazgyöngy Alapítványnak ajánlotta fel.
Ott voltunk a felemelő rendezvényen, a koncerttel egybekötött ünnepségen, a Tonhalle csodás épületében, ahol 1600 ember tapsolt Soros Györgynek, Fischer Ádámnak, a Düsseldorfi Szimfonikusoknak, és az Igazgyöngynek is.
Megtisztelő volt Soros György video üzenetét hallgatni, ahol megköszönte a díjat, és méltatta az Igazgyöngy munkáját is. Kiemelte, mennyire fontos a munkánk, amivel esélyt adunk egy leszakadó társadalmi csoport gyerekeinek, és azt is, hogy a roma integráció mekkora problémát jelent Európában.
A Soros Alapítvány mindig is jelen volt a fejlesztésünkben. Írtam már arról, hogy a pályám kezdetén hozzájuk pályázhattam először a roma gyerekek oktatási programjával, innen kaptam támogatást, megerősítést, ebből nőtte ki magát az Igazgyöngy művészeti módszertana is. És később is pályáztunk hozzájuk, többnyire sikeresen, módszertani fejlesztésekre, tudásmegosztásra. Jelenleg is van futó pályázatunk, az OSI támogatásával, kettő is, az egyikben un. villámgyakorlatokból állítunk össze egy feladatgyűjteményt, amit iskolák és tanodák is használhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésében. A másikban az adománygyűjtésünk rendszerének kialakításához kapunk segítséget.
Sosem tagadtam ezt, és nem is hallgattam el, akkor sem, mikor a „sorosozás” megindult. A díjfelajánlás is megtisztelő volt számunkra. Éppúgy, mint amikor Tompa Andrea, Schilling Árpád, Tódor János, vagy Oplatka András ajánlotta fel valamilyen szakmai elismeréssel járó díját, támogatásként a munkánkhoz. Akik az Igazgyöngy ügyéhez, a gyerekszegénység elleni küzdelmünkhöz azért kapcsolódtak, mert fontosnak látták és hitelesnek érezték a munkánkat.
Amikor a facebookra kiírtam, és a sajtót is elérte a hír, rengeteg üzenetet kaptam. Nagyon sokan írták, hogy féltenek, na, most aztán biztosan célpontok leszünk, és következményei lesznek ennek. Biztosan kellene félnem is… hiszen az óriásplakátokon, hirdetésekben sulykolt üzenet mindenhova eljutott, és a megítélésünket ez is meghatározhatja majd.
De miért is kellene félnem? Milyen olyan dolgot teszünk, ami ellenére van az országnak? Hogy esélyt próbálunk adni azoknak a gyerekeknek, akik ma 19. századi körülmények között és 19. századi esélyekkel élnek? Vagy mivel lehet a baj? Az oktatási módszertanunkkal, ami nemzetközileg jegyzett gyermek képzőművészeti műhellyé emelte iskolánkat, és amit egyre sikeresebben építünk be a hazai és a határon túli iskolák módszertanába? Vagy az esélyteremtő modellünk miatt kellene félnem, ami az állam működési hézagait próbálja jelezni, de úgy, hogy egyben megoldási utakat is mutat? A szakmai kapcsolatrendszerünkkel lehet baj, amivel beágyazódtunk a felsőoktatásba, a szakmai és a civil hálózatokba, vagy a helyi intézményrendszerbe? Vagy épp a kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünk miatt?
Miért lennénk ellenségek? A dolog épp úgy értelmezhetetlen, mint amikor a külföldről támogatott civil szervezetek listája elkészült… és nem értettük, miért kell ehhez ellenségképet kapcsolni?
Tény, hogy ez a díj azért most kicsit belezavar ebbe az ellenségképbe. Nyilván vissza is kérdeztem néhány embernél, akik, ki-ki a maga stílusában, de negatív hangon próbálja az Igazgyöngyöt is ellenséggé tenni. A határon túliaknál is, akik most nagyon könnyen kimondanak mondatokat… ám közben nagyon hosszan tudnám sorolni azoknak a neveit, akik határon túli magyarként kaptak ösztöndíjat, lehetőséget, hogy tanulhassanak. Visszakérdeztem, mert tudni szerettem volna, ennek az ellentmondását hogyan tudják értelmezni a nagy indulataik közepette?
Persze tudom, teljesen fölösleges ez. Nincs értelme sem velük, sem a kormányzati médiával vitatkozni. Ahol egyetlen szó sem igaz abból, amit írnak rólunk. Hogy Soros György által fenntartott szervezet vagyunk, miközben a pályázati úton elért támogatásaik összege egyetlen évben sem haladta meg a költségvetésünk 10 %-át. És nem az én zsebembe vándorolt a pénz, ahogy máshol sugallják, hanem a projektre fordítódott. Elképesztő különben az a gonoszság, ami árad abból a kevés kommentből is, amibe beleolvastam… Még nem kaptuk meg a pénzt sem, de már vannak, akik tudni vélik: el fogjuk lopni. Más szerint meg már oda is van, hiszen ebből fizettük a repülőjegyet, meg a szállást. Amit természetesen nem mi fizettünk, a meghívók állták a költségeket. Mintha lételeme lenne az emberek egy részének a mocskolódás, a gyűlölködés.
Ami eljutott már, beépült mindenhova, ahova csak lehetett. A legeldugottabb helyekre is.
Mielőtt kiutaztunk, órám volt az egyik faluban. Szegregált osztályban, hátrányos helyzetű, zömében roma kicsikkel. Rajzoltunk, és közben hallom, hogy egyikük próbálgatja: stop sors…stop sorsos, végül többen segítenek, és megvan helyesen kimondva is: stop soros. „Mi ez, amit mondtatok?” kérdezem tőlük. „ Az egy ember, egy nagyon gonosz ember, aki betelepíti a migráncsokat Magyarországra. Akit meg kell állítani, úgy, hogy stop. Azt jelenti, hogy állj meg. ”- mondja egyikük. „És kik azok a migránsok?”-kérdezem. „Azok olyan fekete emberek, akik bántanak mindenkit. Anyukám ki is töltötte azt a papírt, és visszaküldte, hogy ne engedjék be őket.” „Az a Soros nagyon gonosz.”- erősíti meg a másik. „Képzeljétek”-mondom-„holnap meg elutazok majd, mert ez a Soros ad pénzt nekünk arra, hogy vehessünk rajzeszközöket, meg tudjunk segíteni, hogyha valamelyik család bajban van.” „Az nem lehet”- vágott közbe egy kicsi-„megmondta a tv is, hogy az az ember gonosz.” „A tv-ben annyi minden van. Pl. ufók, meg vámpírok is. Mégsem hisszük el, hogy ezek vannak. Nem?”- próbálok vitázni. „Nem, de ez más”- hajol közel hozzám a gyerek, és a mondat második felénél lehalkítja a hangját, úgy mondja, mélyen a szemembe nézve - „az igaz, mert azt Orbán Viktor mondta.”
Ehhez mit fűzhetek hozzá? Mit mondhatok egy nyolcévesnek, akinek a szülei is abban a hitben vannak, hogy amit a híradóban a miniszterelnök mond, az a megkérdőjelezhetetlen igazság? Amiben vakon lehet bízni?
Ők most csak nem értik, mi van. Mert az Igazgyöngyöt szeretik, hiszen segít, jó, és most kiderül, hogy akiről meg úgy tudták, hogy utálni kell, az meg támogatást ad a munkájukhoz?
Azt hiszem, most sokan vannak így. Vannak, akik így vágják át a gordiuszi csomót: „Gratulálok az adományhoz. Elég ellentmondásos képem van Sorosról, de igaz, ami igaz, szép tőle, hogy támogat titeket.” És tényleg. Annyi szervezetnek adhatta volna, akikhez volt köze a világon, Európában. Még Magyarországon is. Én azt gondolom, az ügy miatt kaptuk ezt, amiért dolgozunk. Ami megkérdőjelezhetetlenül fontos, és aminek az üzenetét nehéz bemocskolni. Még, ha sokan próbálják is.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.03.25
Ott voltunk a felemelő rendezvényen, a koncerttel egybekötött ünnepségen, a Tonhalle csodás épületében, ahol 1600 ember tapsolt Soros Györgynek, Fischer Ádámnak, a Düsseldorfi Szimfonikusoknak, és az Igazgyöngynek is.
Megtisztelő volt Soros György video üzenetét hallgatni, ahol megköszönte a díjat, és méltatta az Igazgyöngy munkáját is. Kiemelte, mennyire fontos a munkánk, amivel esélyt adunk egy leszakadó társadalmi csoport gyerekeinek, és azt is, hogy a roma integráció mekkora problémát jelent Európában.
A Soros Alapítvány mindig is jelen volt a fejlesztésünkben. Írtam már arról, hogy a pályám kezdetén hozzájuk pályázhattam először a roma gyerekek oktatási programjával, innen kaptam támogatást, megerősítést, ebből nőtte ki magát az Igazgyöngy művészeti módszertana is. És később is pályáztunk hozzájuk, többnyire sikeresen, módszertani fejlesztésekre, tudásmegosztásra. Jelenleg is van futó pályázatunk, az OSI támogatásával, kettő is, az egyikben un. villámgyakorlatokból állítunk össze egy feladatgyűjteményt, amit iskolák és tanodák is használhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek fejlesztésében. A másikban az adománygyűjtésünk rendszerének kialakításához kapunk segítséget.
Sosem tagadtam ezt, és nem is hallgattam el, akkor sem, mikor a „sorosozás” megindult. A díjfelajánlás is megtisztelő volt számunkra. Éppúgy, mint amikor Tompa Andrea, Schilling Árpád, Tódor János, vagy Oplatka András ajánlotta fel valamilyen szakmai elismeréssel járó díját, támogatásként a munkánkhoz. Akik az Igazgyöngy ügyéhez, a gyerekszegénység elleni küzdelmünkhöz azért kapcsolódtak, mert fontosnak látták és hitelesnek érezték a munkánkat.
Amikor a facebookra kiírtam, és a sajtót is elérte a hír, rengeteg üzenetet kaptam. Nagyon sokan írták, hogy féltenek, na, most aztán biztosan célpontok leszünk, és következményei lesznek ennek. Biztosan kellene félnem is… hiszen az óriásplakátokon, hirdetésekben sulykolt üzenet mindenhova eljutott, és a megítélésünket ez is meghatározhatja majd.
De miért is kellene félnem? Milyen olyan dolgot teszünk, ami ellenére van az országnak? Hogy esélyt próbálunk adni azoknak a gyerekeknek, akik ma 19. századi körülmények között és 19. századi esélyekkel élnek? Vagy mivel lehet a baj? Az oktatási módszertanunkkal, ami nemzetközileg jegyzett gyermek képzőművészeti műhellyé emelte iskolánkat, és amit egyre sikeresebben építünk be a hazai és a határon túli iskolák módszertanába? Vagy az esélyteremtő modellünk miatt kellene félnem, ami az állam működési hézagait próbálja jelezni, de úgy, hogy egyben megoldási utakat is mutat? A szakmai kapcsolatrendszerünkkel lehet baj, amivel beágyazódtunk a felsőoktatásba, a szakmai és a civil hálózatokba, vagy a helyi intézményrendszerbe? Vagy épp a kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerünk miatt?
Miért lennénk ellenségek? A dolog épp úgy értelmezhetetlen, mint amikor a külföldről támogatott civil szervezetek listája elkészült… és nem értettük, miért kell ehhez ellenségképet kapcsolni?
Tény, hogy ez a díj azért most kicsit belezavar ebbe az ellenségképbe. Nyilván vissza is kérdeztem néhány embernél, akik, ki-ki a maga stílusában, de negatív hangon próbálja az Igazgyöngyöt is ellenséggé tenni. A határon túliaknál is, akik most nagyon könnyen kimondanak mondatokat… ám közben nagyon hosszan tudnám sorolni azoknak a neveit, akik határon túli magyarként kaptak ösztöndíjat, lehetőséget, hogy tanulhassanak. Visszakérdeztem, mert tudni szerettem volna, ennek az ellentmondását hogyan tudják értelmezni a nagy indulataik közepette?
Persze tudom, teljesen fölösleges ez. Nincs értelme sem velük, sem a kormányzati médiával vitatkozni. Ahol egyetlen szó sem igaz abból, amit írnak rólunk. Hogy Soros György által fenntartott szervezet vagyunk, miközben a pályázati úton elért támogatásaik összege egyetlen évben sem haladta meg a költségvetésünk 10 %-át. És nem az én zsebembe vándorolt a pénz, ahogy máshol sugallják, hanem a projektre fordítódott. Elképesztő különben az a gonoszság, ami árad abból a kevés kommentből is, amibe beleolvastam… Még nem kaptuk meg a pénzt sem, de már vannak, akik tudni vélik: el fogjuk lopni. Más szerint meg már oda is van, hiszen ebből fizettük a repülőjegyet, meg a szállást. Amit természetesen nem mi fizettünk, a meghívók állták a költségeket. Mintha lételeme lenne az emberek egy részének a mocskolódás, a gyűlölködés.
Ami eljutott már, beépült mindenhova, ahova csak lehetett. A legeldugottabb helyekre is.
Mielőtt kiutaztunk, órám volt az egyik faluban. Szegregált osztályban, hátrányos helyzetű, zömében roma kicsikkel. Rajzoltunk, és közben hallom, hogy egyikük próbálgatja: stop sors…stop sorsos, végül többen segítenek, és megvan helyesen kimondva is: stop soros. „Mi ez, amit mondtatok?” kérdezem tőlük. „ Az egy ember, egy nagyon gonosz ember, aki betelepíti a migráncsokat Magyarországra. Akit meg kell állítani, úgy, hogy stop. Azt jelenti, hogy állj meg. ”- mondja egyikük. „És kik azok a migránsok?”-kérdezem. „Azok olyan fekete emberek, akik bántanak mindenkit. Anyukám ki is töltötte azt a papírt, és visszaküldte, hogy ne engedjék be őket.” „Az a Soros nagyon gonosz.”- erősíti meg a másik. „Képzeljétek”-mondom-„holnap meg elutazok majd, mert ez a Soros ad pénzt nekünk arra, hogy vehessünk rajzeszközöket, meg tudjunk segíteni, hogyha valamelyik család bajban van.” „Az nem lehet”- vágott közbe egy kicsi-„megmondta a tv is, hogy az az ember gonosz.” „A tv-ben annyi minden van. Pl. ufók, meg vámpírok is. Mégsem hisszük el, hogy ezek vannak. Nem?”- próbálok vitázni. „Nem, de ez más”- hajol közel hozzám a gyerek, és a mondat második felénél lehalkítja a hangját, úgy mondja, mélyen a szemembe nézve - „az igaz, mert azt Orbán Viktor mondta.”
Ehhez mit fűzhetek hozzá? Mit mondhatok egy nyolcévesnek, akinek a szülei is abban a hitben vannak, hogy amit a híradóban a miniszterelnök mond, az a megkérdőjelezhetetlen igazság? Amiben vakon lehet bízni?
Ők most csak nem értik, mi van. Mert az Igazgyöngyöt szeretik, hiszen segít, jó, és most kiderül, hogy akiről meg úgy tudták, hogy utálni kell, az meg támogatást ad a munkájukhoz?
Azt hiszem, most sokan vannak így. Vannak, akik így vágják át a gordiuszi csomót: „Gratulálok az adományhoz. Elég ellentmondásos képem van Sorosról, de igaz, ami igaz, szép tőle, hogy támogat titeket.” És tényleg. Annyi szervezetnek adhatta volna, akikhez volt köze a világon, Európában. Még Magyarországon is. Én azt gondolom, az ügy miatt kaptuk ezt, amiért dolgozunk. Ami megkérdőjelezhetetlenül fontos, és aminek az üzenetét nehéz bemocskolni. Még, ha sokan próbálják is.
ORBÁN KEZÉBŐL ESZNEK AZ EGYHÁZAK, AVAGY LÉTREJÖTT A TRÓN ÉS AZ OLTÁR SZÖVETSÉGE
ZÁRÓJEL BLOG
Szerző: Bf
2018.03.25.
Orbán az elmúlt nyolc évben gyakorlatilag megvette az egyházak támogatását, lojalitását. Az egykori liberális, ateista ifjú rájött, hogy politikai pályájához az egyházakra szüksége van, ezért gyorsan váltott. Létrejött a trón és az oltár szövetsége. Hol vannak már azok az idők, amikor a parlamentben a Fidesz akkori frakcióvezetője–akit Orbán Viktornak hívtak– a visszaemlékezések szerint hangosan vezényelt: “Csuhások! Térdre, imához!”
Lássuk a tényeket:
Az egyházakat az Országgyűlés –a kormány javaslatára–számos jogcímen és évente több alkalommal támogatja. Ha összeadjuk a 2018-as költségvetés különböző fejezeteiben található tételeket, akkor az egyházakra körülbelül 60 milliárd forint közpénz megy el. Ugyanakkor gyakorlat, hogy a klérus év közben is többször, többféle jogcímen kap különböző összegeket.
- Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása: 3 milliárd forint;
- Hitoktatás támogatása: 3 milliárd forint
- Az egyháznak vissza nem adott ingatlanok utáni járadék: 18 milliárd forint
- Személyi jövedelemadó támogatás: 9 milliárd forint
- Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgáló egyházi személyiségek jövedelempótléka: 2,6 milliárd forint
- Egyházi közösségi célú programok: 18 milliárd forint
- A külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása: 400 millió forint
- A 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus támogatása: 22 milliárd forint
- 2017. februárban: 14,27 milliárd forint
- 2017.december: 80 milliárd forint
- 2016. december: 118 milliárd forint
A mai hatalommal való kapcsolatáról, Iványi Gábor így beszélt egy interjúban:
” Én maradtam az, aki voltam, a szabadságért lelkesedő, a gyöngébbek és a jogfosztottak jogait követelő, vagy mondjuk úgy, liberális ember. Orbán Viktor pedig egy olyan irányba ment el, amit akkor, amikor megismerkedtünk, megvetett. Nekem nincs semmi dolgom egy olyan iránnyal, ami a mások jogait korlátozza, elveszi a mások pénzét, vagy elhallgattatja a politikai ellenfeleit. Ha Orbán Viktor így gondolkodott volna 25 évvel ezelőtt, akkor soha semmilyen kapcsolat nem alakult volna ki közöttünk. Újra meg kellene térnie, hogy mi egy platformon tudjunk mutatkozni.”
Szerző: Bf
2018.03.25.
Lássuk a tényeket:
Az egyházakat az Országgyűlés –a kormány javaslatára–számos jogcímen és évente több alkalommal támogatja. Ha összeadjuk a 2018-as költségvetés különböző fejezeteiben található tételeket, akkor az egyházakra körülbelül 60 milliárd forint közpénz megy el. Ugyanakkor gyakorlat, hogy a klérus év közben is többször, többféle jogcímen kap különböző összegeket.
- Egyházi közgyűjtemények és közművelődési intézmények támogatása: 3 milliárd forint;
- Hitoktatás támogatása: 3 milliárd forint
- Az egyháznak vissza nem adott ingatlanok utáni járadék: 18 milliárd forint
- Személyi jövedelemadó támogatás: 9 milliárd forint
- Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgáló egyházi személyiségek jövedelempótléka: 2,6 milliárd forint
- Egyházi közösségi célú programok: 18 milliárd forint
- A külhonban szolgálatot teljesítő egyházi személyek támogatása: 400 millió forint
- A 2020-as Eucharisztikus Világkongresszus támogatása: 22 milliárd forint
- 2017. februárban: 14,27 milliárd forint
- 2017.december: 80 milliárd forint
- 2016. december: 118 milliárd forint
Van tehát mit a tejbe aprítania az elismert egyházaknak, kilóra meg vannak véve.
Nem véletlen, hogy a templomokban a Fidesz mellett kampányolnak, illetve imaláncokat szerveznek Orbán támogatására. Valószínűleg ezzel magyarázható az is, hogy katolikus vezetők–tisztelet a kivételnek–csendben voltak a menekülthullám idején, hallgatnak a nyomorról, a gyermekéhezésről. A mai–állam által elismert- egyházak többsége Orbán kiszolgálója, a tenyeréből eszik.
A valódi karitatív munkát ellátó egyházakat, mint Iványi Gábor vezette Magyar Evangélikus Testvérközösség, a hatalom semmibe veszi. Orbánék nem tűrik, – még az egyházi vezetőktől sem–ha kilógnak a sorból. Láthattuk, hogy milyen méltatlan módon vett részt a helyi katolikus plébános a hódmezővásárhelyi kampányban.
Nem véletlen, hogy a templomokban a Fidesz mellett kampányolnak, illetve imaláncokat szerveznek Orbán támogatására. Valószínűleg ezzel magyarázható az is, hogy katolikus vezetők–tisztelet a kivételnek–csendben voltak a menekülthullám idején, hallgatnak a nyomorról, a gyermekéhezésről. A mai–állam által elismert- egyházak többsége Orbán kiszolgálója, a tenyeréből eszik.
A valódi karitatív munkát ellátó egyházakat, mint Iványi Gábor vezette Magyar Evangélikus Testvérközösség, a hatalom semmibe veszi. Orbánék nem tűrik, – még az egyházi vezetőktől sem–ha kilógnak a sorból. Láthattuk, hogy milyen méltatlan módon vett részt a helyi katolikus plébános a hódmezővásárhelyi kampányban.
A mai hatalommal való kapcsolatáról, Iványi Gábor így beszélt egy interjúban:
” Én maradtam az, aki voltam, a szabadságért lelkesedő, a gyöngébbek és a jogfosztottak jogait követelő, vagy mondjuk úgy, liberális ember. Orbán Viktor pedig egy olyan irányba ment el, amit akkor, amikor megismerkedtünk, megvetett. Nekem nincs semmi dolgom egy olyan iránnyal, ami a mások jogait korlátozza, elveszi a mások pénzét, vagy elhallgattatja a politikai ellenfeleit. Ha Orbán Viktor így gondolkodott volna 25 évvel ezelőtt, akkor soha semmilyen kapcsolat nem alakult volna ki közöttünk. Újra meg kellene térnie, hogy mi egy platformon tudjunk mutatkozni.”
MAGYARORSZÁGON NEM JÓ MEGÖREGEDNI
ÚJ EGYENLŐSÉG BLOG
Szerző: Pogátsa Zoltán
2018.01.19.
- Magyarország egy elöregedett társadalom, ennek ellenére az idősek helyzete, a méltó öregedés nem igazán téma a közbeszédben. Vagy ha téma, akkor a fogyasztói társadalom diskurzusába ágyazva, ahol a fiatalság az etalon. („Vegyél krémet, hogy ne legyenek ráncaid!”)
- Sokszor stigmatizálóan beszélünk az idősekről (pl. „nyuggerezés”), az idősekhez (visszababásító beszédmód). Ez bénítóan hat. Jobb társaságban ma már nem „buzizunk”, „zsidózunk”, „cigányozunk”, de az időseken még a főáramú média is rendszeresen ironizál. Ez az ageism.
- A magyar idősek helyzete anyagilag is marginalizált. Szegények, és már munkát is nehéz találniuk. Ezenkívül a legtöbb ember negatív jelzőket, fogalmakat társít az idősödéshez.
- Az öregségről az öregedésről nem elégséges úgy beszélni, hogy az egyénre hárítjuk a felelősséget. A kritikai szociálpszichológia talaján állva az öregedés egyszerre az egyén döntései, illetve a társadalom által létrehozott keretek, lehetőségek.
- A nyugati jóléti államokban képzéseket, programokat szerveznek az időseknek, ami elfoglaltságot jelent, értelmet ad az életüknek, fenntartja a kapcsolatrendszerüket. Különösen fontos lehet a generációk közötti kapcsolatrendszer lehetővé tétele (például idősek és ovisok összekapcsolása). Lehetőséget kellene teremteni az idősek önkéntességére
- Hogy milyen lesz az idősödésünk, az nagyrészt középkorban dől el. Ez talán a legnehezebb korszakunk, mert már van „csomagunk”, vannak kudarcaink, gyerekek és idősödő szülők tőlünk függnek, ugyanakkor ezen a ponton kell meghozzuk azokat a döntéseket, melyek majd a saját időskorunkat meghatározzák.
- Mint általában az életünkben, az öregedésben is a „hármas szerep” a lényeges. Szükségünk van 1.) autonómiára, 2.) kompetenciára és 3.) kapcsolódásra. Azaz az lesz boldog idős korában, aki 1.) nincs másoknak alárendelve, akinek nem parancsolgatnak, aki nem függ másoktól. 2.) akinek van olyan tudása, produktuma ,ami erőssé teszi az énképét. Amikor nyugdíjba megyünk, a munka megszűnik ilyennek lenni, ezért szükséges ezt helyettesíteni hobbival, önkéntességgel, vagy bármi mással, ami értelmet ad az életnek. 3.) Kell kapcsolódás másokhoz. Ez egyre nehezebb idős korban, hiszen sorban meghalnak korábbi barátaink, családtagjaink. Ennek ellenére fontosak az erős kapcsolatok, amelyek értelmet adnak.
- Az a tapasztalat, hogy általában azok a boldogabbak időskorukban, akik középkorban mernek elszakadni a társadalom külső elvárásrendszerétől, és a maguk útját járják. Ez megmutatkozik a válaszokban is: „az öregek általában ilyenek, de én nem ilyen öreg vagyok vagyok”.
- Az idő szubjektív. Létezik a születéstől eltelt kor, a biológiai kor (Hány éves a testem?), a szociológiai kor (Milyen lehetőséget ad a körülöttem lévő társadalom a koromnak?), illetve a pszichológiai kor (Hány évesnek tartom magam? Milyen lehetőségeket látok még ebben az életkorban? Miket nem teszek már meg a koromra hivatkozva?).
Az idősek szempontjából a leginkább segítő országok a skandináv országok, Hollandia, Németország
Változtatnunk kell, hogy Magyarország is ilyen hely legyen!
KELETEN A HELYZET CSAK LÁTSZÓLAG VÁLTOZATLAN: FOLYAMATOS A HOSSZÚ PUSZTULÁS
24.HU
Szerző: OROSZ R.ZOLTÁN - FÜLÖP DÁNIEL MÁTYÁS
2018.03.25.
Einstein és a MÁV
Korán reggel felszállni egy vonatra csak azért, hogy egy átszállás után tíz percet töltsön az ember egy állomáson, majd megtegye ugyanazt az utat visszafelé, és egy egész napnyi vonatozás után este leszálljon ugyanott, ahonnan elindult: nem úgy tűnik, mintha sok értelme lenne. Mégis bevállaltunk egy ilyen túrát. Meg akartunk bizonyosodni arról, hogy Einsteinnek igaza volt, és a tér, meg az idő tulajdonképpen relatív dolgok.
Mert mi más lehetne a magyarázat arra, hogy Magyarországon egy 221 kilométeres vonatút két és fél órán át tart, egy másik, nagyjából 70 kilométeres pedig kettőig?
Kamaszként a kilencvenes években sokat utaztam vonattal a Debrecen-Mátészalka vonalon, illetve azon is túl. Nagymamám egy Debrecentől 120 kilométerre keletre fekvő településen lakott, ahová nagyjából két órába telt odaérni — akár vonattal ment az ember, akár autóval. Bár a vonatot gyorsnak hívták, sok volt a megálló, autóval pedig bele lehetett szédülni a rengeteg kanyarba. Mátészalka mindkét esetben nagyjából félútnak számított.
Jó ideje nincs miért arrafelé utaznom, ezért is lepett meg, amikor egy Facebook-posztban azt olvastam, hogy a Mátészalkaleaks nevű civil szervezet petíciót indított, mert szerintük tarthatatlan, hogy a Mátészalka és Debrecen közti utat két óra alatt teszi meg a vonat. Mármint akkor, ha épp nem jön közbe semmi váratlan, például nyár, tél, vagy műszaki hiba. Nehezen hittem el, hogy ami húsz éve valamivel több mint egy óra volt, azt most kettő.
A menetrend szerint 1 óra 49 perc alatt teljesíti egy személyvonat a Debrecen és Mátészalka között feszülő 78 kilométeres távolságot. Egy 29 kilométeres kitérővel, egy nyíregyházai átszállással, és 11 percnyi várakozással együtt is csak 27 perccel tart tovább az út. Vagyis a tiszta menetidőt tekintve plusz 29 kilométer 16 percbe kerül.
Ebből kiszámolható, hogy Debrecen és Mátészalka között egy pici jóindulattal 43 km/h a vonatok átlagsebessége. Más vonalakon ehhez képest, mintha máris Elon Musk vákuumvonatai száguldoznának. Budapesttől Debrecenig, a Püspökladány, illetve Kaba körüli pálya-felújítási munkák miatti lassulással együtt is 80 km/h, Debrecen és Nyíregyháza között pedig 100 km/h körüli az átlagsebesség. Magyarország boldogabb, nyugati felében, például Budapest és Székesfehérvár között, közel 90 km/h átlagsebességgel suhannak a szerelvények...
Szerző: OROSZ R.ZOLTÁN - FÜLÖP DÁNIEL MÁTYÁS
2018.03.25.
Korán reggel felszállni egy vonatra csak azért, hogy egy átszállás után tíz percet töltsön az ember egy állomáson, majd megtegye ugyanazt az utat visszafelé, és egy egész napnyi vonatozás után este leszálljon ugyanott, ahonnan elindult: nem úgy tűnik, mintha sok értelme lenne. Mégis bevállaltunk egy ilyen túrát. Meg akartunk bizonyosodni arról, hogy Einsteinnek igaza volt, és a tér, meg az idő tulajdonképpen relatív dolgok.
Mert mi más lehetne a magyarázat arra, hogy Magyarországon egy 221 kilométeres vonatút két és fél órán át tart, egy másik, nagyjából 70 kilométeres pedig kettőig?
Kamaszként a kilencvenes években sokat utaztam vonattal a Debrecen-Mátészalka vonalon, illetve azon is túl. Nagymamám egy Debrecentől 120 kilométerre keletre fekvő településen lakott, ahová nagyjából két órába telt odaérni — akár vonattal ment az ember, akár autóval. Bár a vonatot gyorsnak hívták, sok volt a megálló, autóval pedig bele lehetett szédülni a rengeteg kanyarba. Mátészalka mindkét esetben nagyjából félútnak számított.
Jó ideje nincs miért arrafelé utaznom, ezért is lepett meg, amikor egy Facebook-posztban azt olvastam, hogy a Mátészalkaleaks nevű civil szervezet petíciót indított, mert szerintük tarthatatlan, hogy a Mátészalka és Debrecen közti utat két óra alatt teszi meg a vonat. Mármint akkor, ha épp nem jön közbe semmi váratlan, például nyár, tél, vagy műszaki hiba. Nehezen hittem el, hogy ami húsz éve valamivel több mint egy óra volt, azt most kettő.
A menetrend szerint 1 óra 49 perc alatt teljesíti egy személyvonat a Debrecen és Mátészalka között feszülő 78 kilométeres távolságot. Egy 29 kilométeres kitérővel, egy nyíregyházai átszállással, és 11 percnyi várakozással együtt is csak 27 perccel tart tovább az út. Vagyis a tiszta menetidőt tekintve plusz 29 kilométer 16 percbe kerül.
Ebből kiszámolható, hogy Debrecen és Mátészalka között egy pici jóindulattal 43 km/h a vonatok átlagsebessége. Más vonalakon ehhez képest, mintha máris Elon Musk vákuumvonatai száguldoznának. Budapesttől Debrecenig, a Püspökladány, illetve Kaba körüli pálya-felújítási munkák miatti lassulással együtt is 80 km/h, Debrecen és Nyíregyháza között pedig 100 km/h körüli az átlagsebesség. Magyarország boldogabb, nyugati felében, például Budapest és Székesfehérvár között, közel 90 km/h átlagsebességgel suhannak a szerelvények...
ORBÁN ÉS A NÉMETEK
ÖRÜLÜNK, VINCENT? BLOG
Szerző: jotunder
2018.03.24.
...A németek többsége annak látja Orbánt ami, és ezt ki is mondja. Ez azonban Orbán számára nem releváns, hiszen pontosan tudja, hogy annyira azért nem centrális probléma ő Németországban, hogy a német közvélemény vagy a német sajtó bármire is kényszerítse a politikai vezetést a német befektetők ellenében.
Orbán minden egyes pillanatban tudja, hogy hányadán áll a németekkel, figyeli őket, számolgat, és valószínűleg van érzéke ezekhez a számolgatásokhoz. Ezt az embert nem lesz könnyű leszedni a tábláról. Ő egy gátlástalan gazember, egy utolsó bűnöző, de egy professzionálisan gátlástalan gazember és egy professzionálisan utolsó bűnöző.
Én természetesen a kedves (már amikor) amatőröket támogatom vele szemben, akik nulla forrásból, egy propagandagépezetté alakított közmédiával szemben, egy FIDESZ-re szabott választási rendszerben próbálnak úgy tenni, mintha. És én is úgy fogok tenni mintha, leadok egy szavazatot a gátlástalan gazember ellen, aki szerintem sokkal nagyobb fölénnyel fogja ezt a választást megnyerni, mint amire ma általában számítani illik. Nem érdekelnek a német befektetői érdekek, nem vagyok német befektető, de nem tudok eltekinteni attól, hogy mennyire fontosak ezek az emberek, mennyit érhet a szavuk.
P.S Tudom, hogy egyszer vége lesz. És valószínűleg igen csúnya vége.
Szerző: jotunder
2018.03.24.
Orbán minden egyes pillanatban tudja, hogy hányadán áll a németekkel, figyeli őket, számolgat, és valószínűleg van érzéke ezekhez a számolgatásokhoz. Ezt az embert nem lesz könnyű leszedni a tábláról. Ő egy gátlástalan gazember, egy utolsó bűnöző, de egy professzionálisan gátlástalan gazember és egy professzionálisan utolsó bűnöző.
Én természetesen a kedves (már amikor) amatőröket támogatom vele szemben, akik nulla forrásból, egy propagandagépezetté alakított közmédiával szemben, egy FIDESZ-re szabott választási rendszerben próbálnak úgy tenni, mintha. És én is úgy fogok tenni mintha, leadok egy szavazatot a gátlástalan gazember ellen, aki szerintem sokkal nagyobb fölénnyel fogja ezt a választást megnyerni, mint amire ma általában számítani illik. Nem érdekelnek a német befektetői érdekek, nem vagyok német befektető, de nem tudok eltekinteni attól, hogy mennyire fontosak ezek az emberek, mennyit érhet a szavuk.
P.S Tudom, hogy egyszer vége lesz. És valószínűleg igen csúnya vége.
TÚL A KONFORTZÓNÁN
HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: SERES LÁSZLÓ
2018.03.24.
...Az ellenzék azonban Hódmezővásárhely óta is csak azt üzeni a választóinak, valamint a még meggyőzendő félmillió bizonytalannak, hogy a győzelem választástechnikai kérdés, pár helyi okos koordináció, oszt győztünk. Ami egyébként még lehet, de csak a jézusmáriai értelemben.
Pedig már a vásárhelyi győzelem után feltűnhetett volna, ami aztán a miniszterelnök március 15-ei fenyegetőzésén vált nyilvánvalóvá: Orbán Viktor fél. Ilyet még nem láttunk. Nem félt az állampárti rendőröktől 1988-ban, nem félt hazaküldeni a szovjeteket, nem félt szembeszállni az orosz nagykövettel Grúzia ügyében, most meg, hogy teljhatalma birtokában létrehozta saját családközeli oligarchaállamát, fél, mert van féltenivalója. Már az állami rádióban is elszólta magát, hogy Hódmezővásárhely „parlamenti előválasztásként működött”, legutóbbi „ünnepi” beszéde aztán végképp árulkodó volt: aki teljhatalma birtokában „elégtétellel” fenyeget, az valójában csak hangosan énekel a sötét erdőben. Fél. Ez viszont azt kell hogy jelentse: nekünk semmi okunk félni tőle. Sose felejtsük el, ő csak a miniszterelnök, az első számú közszolga, elvileg ő van értünk, nem fordítva.
A vásárhelyi bukta után úgy tíz percig élt a remény, hogy az állampárt végre leszáll a túltolt bicikliről, hogy tehát előjön a saját komfortzónájából, és sorosozás meg migránsozás helyett végre arról beszél, mégis mit tervez az országgal, ha a XXI. század netán megbuktatja már ma is elavult országképét. Nem tette, sőt identitáskampánya agresszív üzemmódba kapcsolt, továbbra is és folyamatosan azt kalapálja hívei fejébe, hogy a tét az ország keresztény mivoltának megvédése az idegen hordáktól („a helyzet úgy áll, kedves barátaim, hogy el akarják venni az országunkat”). Orbán természetesen egy pillanatig sem hiszi, választóinak azonban ezerrel sulykolja, hogy egy nemzetietlen, bosszúálló amerikai magyar milliárdos kvázi lecserélné a magyar bennszülötteket muszlim migránsokra. Győzni azonban csak akkor lehet ezzel a világképpel, ha ezt elég sokan elhiszik, mert nincs másik.
Orbán kampánya természetesen csak a saját táborának szól: azoknak, akiket nem érdekelnek a hivatalos kötvényekkel ideimportált arabok, oroszok és kínaiak; akiket nem érdekel, hogy alig él valódi menekült vagy pláne bevándorló az országban; akiket hidegen hagy az intézményesített állami lopás, a kormányfő vejének nevezetes cégügye, a vállalkozó haver által kifizetett svédországi szarvasvadászat, a középszerű városvezetőre bízott 1350 milliárdos örökség, az anyuka számára kijárni szándékozott 800 milliós ajándék, a jegybankelnök és családjának 600 milliós luxusingatlanjai, vagy mondjuk a propagandaminiszter-feltaláló különös pluszjövedelme. Ezt a tábort vagy nem zavarja mindez, vagy elfogadható árnak tartja azért, hogy ne kelljen migránssal találkoznia a főutcán.
Vagyunk azonban mi, többiek, akik számára nem ez a tét. Nekünk valóban Magyarország az első, és mielőtt pártjaink végre elmondanák, milyen Magyarországot képzelnek el, mikorra gondolják a jogállamiság és a piacgazdaság helyreállítását, örülnék, ha legalább azt megmondanák, mikor lesz végre vécépapír és szappan a kórházakban.
Szerző: SERES LÁSZLÓ
2018.03.24.
Pedig már a vásárhelyi győzelem után feltűnhetett volna, ami aztán a miniszterelnök március 15-ei fenyegetőzésén vált nyilvánvalóvá: Orbán Viktor fél. Ilyet még nem láttunk. Nem félt az állampárti rendőröktől 1988-ban, nem félt hazaküldeni a szovjeteket, nem félt szembeszállni az orosz nagykövettel Grúzia ügyében, most meg, hogy teljhatalma birtokában létrehozta saját családközeli oligarchaállamát, fél, mert van féltenivalója. Már az állami rádióban is elszólta magát, hogy Hódmezővásárhely „parlamenti előválasztásként működött”, legutóbbi „ünnepi” beszéde aztán végképp árulkodó volt: aki teljhatalma birtokában „elégtétellel” fenyeget, az valójában csak hangosan énekel a sötét erdőben. Fél. Ez viszont azt kell hogy jelentse: nekünk semmi okunk félni tőle. Sose felejtsük el, ő csak a miniszterelnök, az első számú közszolga, elvileg ő van értünk, nem fordítva.
A vásárhelyi bukta után úgy tíz percig élt a remény, hogy az állampárt végre leszáll a túltolt bicikliről, hogy tehát előjön a saját komfortzónájából, és sorosozás meg migránsozás helyett végre arról beszél, mégis mit tervez az országgal, ha a XXI. század netán megbuktatja már ma is elavult országképét. Nem tette, sőt identitáskampánya agresszív üzemmódba kapcsolt, továbbra is és folyamatosan azt kalapálja hívei fejébe, hogy a tét az ország keresztény mivoltának megvédése az idegen hordáktól („a helyzet úgy áll, kedves barátaim, hogy el akarják venni az országunkat”). Orbán természetesen egy pillanatig sem hiszi, választóinak azonban ezerrel sulykolja, hogy egy nemzetietlen, bosszúálló amerikai magyar milliárdos kvázi lecserélné a magyar bennszülötteket muszlim migránsokra. Győzni azonban csak akkor lehet ezzel a világképpel, ha ezt elég sokan elhiszik, mert nincs másik.
Orbán kampánya természetesen csak a saját táborának szól: azoknak, akiket nem érdekelnek a hivatalos kötvényekkel ideimportált arabok, oroszok és kínaiak; akiket nem érdekel, hogy alig él valódi menekült vagy pláne bevándorló az országban; akiket hidegen hagy az intézményesített állami lopás, a kormányfő vejének nevezetes cégügye, a vállalkozó haver által kifizetett svédországi szarvasvadászat, a középszerű városvezetőre bízott 1350 milliárdos örökség, az anyuka számára kijárni szándékozott 800 milliós ajándék, a jegybankelnök és családjának 600 milliós luxusingatlanjai, vagy mondjuk a propagandaminiszter-feltaláló különös pluszjövedelme. Ezt a tábort vagy nem zavarja mindez, vagy elfogadható árnak tartja azért, hogy ne kelljen migránssal találkoznia a főutcán.
Vagyunk azonban mi, többiek, akik számára nem ez a tét. Nekünk valóban Magyarország az első, és mielőtt pártjaink végre elmondanák, milyen Magyarországot képzelnek el, mikorra gondolják a jogállamiság és a piacgazdaság helyreállítását, örülnék, ha legalább azt megmondanák, mikor lesz végre vécépapír és szappan a kórházakban.
CSAK AZ A KÉTEZERMILLIÁRD FORINT ÉRDEKLI ORBÁNÉKAT
168 ÓRA ONLINE
Szerző: MÁTYÁS GYŐZŐ
2018.03.25.
Az utóbbi idők legfrappánsabb bon mot-ja kétségkívül az, hogy a világon Magyarországon a legmagasabb az egy vőre jutó nemzeti jövedelem. Az illúziótlan szarkazmus a maga tömörségében világít (lassan ezt az igét se lehet direktben leírni) rá pontosan arra, hogy mi is megy most ebben az országban. Amelyik amúgy a korábbi Magyar Köz(gép)társaságból akadálytalanul alakult át Vejedelemséggé.
Finom kis oligarcha-paradise lettünk: van, aki a bankrendszer egy darabját harapja ki, a másik a Balatont viszi, a harmadik egy egész iparágat hasít ki magának. Mert megérdemli. Kétségkívül. Az meg már csak ráadás, hogy az ember reggelente azzal pásztáz végig a híreken: na, ma mennyit bugáztak? És csak egy átlagos nap termése a sajtóban: havi(!) 2 és fél millió eltitkolt jövedelem (hát mennyi lehet ott még, ami legalább „le van papírozva”), 800 milliós ígérvény a feleségnek, vagy a kedves mamának, és 1,2 milliárdos (igen, nem elírás: milliárd!) offshore zsozsóról is szól a fáma. Emlékszünk még az állítólagos Nokiás-dobozra, a 15 millióra, meg más – teljes joggal közfelháborodást keltő – korrupciós summákra a szoci érából? Fillérek se a mostaniak lopási volumenjéhez képest. Pedig a szocikat – helyesen! – jórészt ezért zavarták el. A NER-kleptokrácia meg – a jelek szerint – kap majd esélyt a „folytatásra”, hogy a tévedésből le nem nyúlt holmit is elvihessék.
Ha meg történetesen lebuknak, jön a papagáj-replika, miszerint mindez természetesen nem más, mint a reménytelen-helyzetben-lévő-pártok-izéje-meg-a-kampánylikból-fújó-Simicska-és-a-Soros-zsoldjának-forgatókönyvét-kottázó-újságírók lejárató akciója. Hát persze. Nyilván közéjük tartozik a Reuters, a Newsweek meg a The Washington Post is. Hogy csak három olyan orgánumot említsek, amelyek az utóbbi időkben közöltek cikket Magyarországról. A Reuters például egy nagyon alapos, részletekre kiterjedő oknyomozó riportot készített arról, hogy fideszes oligarchák miként nyúlják le a Balaton-partot. Meg is említenek 10 konkrét figurát, név, cím, szem.szám (offshore account number… Na jó, az nem). Azért is tanulságos olvasmány ez a döbbenetesen precíz, okadatolt cikk, mert elkövetkezhet az az idő, amikor a hazai helyzetről már csak a külföldi orgánumokból kaphatunk valós híradást, és azok közölnek alkalomadtán tényfeltáró riportokat. A Newsweek nem is felejti el megemlíteni, hogy „Orbán gazdag üzletemberekből és oligarchákból álló köre időközben felvásárolta a mindinkább sorvadó független média kiadványokat.” (Ezért jó, hogy az Európai Unió végül mégis elkülönít egy 450 000 eurós keretet oknyomozó újságírásra, ami a fasorban sincs, mondjuk, Lőrinc barát napi jövedelméhez. Már látom is a kormányplakátot, hogy aszongya Fake news=Brüsszel)...
Szerző: MÁTYÁS GYŐZŐ
2018.03.25.
Finom kis oligarcha-paradise lettünk: van, aki a bankrendszer egy darabját harapja ki, a másik a Balatont viszi, a harmadik egy egész iparágat hasít ki magának. Mert megérdemli. Kétségkívül. Az meg már csak ráadás, hogy az ember reggelente azzal pásztáz végig a híreken: na, ma mennyit bugáztak? És csak egy átlagos nap termése a sajtóban: havi(!) 2 és fél millió eltitkolt jövedelem (hát mennyi lehet ott még, ami legalább „le van papírozva”), 800 milliós ígérvény a feleségnek, vagy a kedves mamának, és 1,2 milliárdos (igen, nem elírás: milliárd!) offshore zsozsóról is szól a fáma. Emlékszünk még az állítólagos Nokiás-dobozra, a 15 millióra, meg más – teljes joggal közfelháborodást keltő – korrupciós summákra a szoci érából? Fillérek se a mostaniak lopási volumenjéhez képest. Pedig a szocikat – helyesen! – jórészt ezért zavarták el. A NER-kleptokrácia meg – a jelek szerint – kap majd esélyt a „folytatásra”, hogy a tévedésből le nem nyúlt holmit is elvihessék.
Ha meg történetesen lebuknak, jön a papagáj-replika, miszerint mindez természetesen nem más, mint a reménytelen-helyzetben-lévő-pártok-izéje-meg-a-kampánylikból-fújó-Simicska-és-a-Soros-zsoldjának-forgatókönyvét-kottázó-újságírók lejárató akciója. Hát persze. Nyilván közéjük tartozik a Reuters, a Newsweek meg a The Washington Post is. Hogy csak három olyan orgánumot említsek, amelyek az utóbbi időkben közöltek cikket Magyarországról. A Reuters például egy nagyon alapos, részletekre kiterjedő oknyomozó riportot készített arról, hogy fideszes oligarchák miként nyúlják le a Balaton-partot. Meg is említenek 10 konkrét figurát, név, cím, szem.szám (offshore account number… Na jó, az nem). Azért is tanulságos olvasmány ez a döbbenetesen precíz, okadatolt cikk, mert elkövetkezhet az az idő, amikor a hazai helyzetről már csak a külföldi orgánumokból kaphatunk valós híradást, és azok közölnek alkalomadtán tényfeltáró riportokat. A Newsweek nem is felejti el megemlíteni, hogy „Orbán gazdag üzletemberekből és oligarchákból álló köre időközben felvásárolta a mindinkább sorvadó független média kiadványokat.” (Ezért jó, hogy az Európai Unió végül mégis elkülönít egy 450 000 eurós keretet oknyomozó újságírásra, ami a fasorban sincs, mondjuk, Lőrinc barát napi jövedelméhez. Már látom is a kormányplakátot, hogy aszongya Fake news=Brüsszel)...
MÁRCIUS 25.: BARTÓK BÉLA SZÜLETÉSE (1881)
HELSINKI FIGYELŐ
Szerző: presshelsinki
2018.03.25.
„Tudjisten hány esztendeig fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg” – írta Bartók Béla (1881–1945) haza egyik levelében 1945 júliusában. Ő soha már nem jutott haza, 1945 szeptemberében egy New York-i kórházban halt meg; hamvai 43 évvel később jutottak el Budapestre.
A levél írásakor már négy és fél éve élt „önkéntes száműzetésben”. Nélkülözés, súlyos betegség, idegenség volt osztályrésze, amit csak idővel és időnként enyhítettek zenei sikerei. Vákuumban élt, amibe csak néha szökött be némi friss levegő. A közös munka Menuhinnal, Koussevitzkyvel, Benny Goodmannel, Szigeti Józseffel vagy Ormándy Jenővel átmenetileg azért felvillanyozták.
1940. október 8-án adta utolsó koncertjét Budapesten, aztán nyakába vette a világot, ahogy ezt már az Anschluss óta tervezte. 1938-ban egyik levelében így ír motívumairól és dilemmáiról: „az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. A kérdés csak az: mikor, hogyan? Hogy azután egy ilyen országban hogyan tudok tovább élni, vagy – ami ugyanazt jelenti – tovább dolgozni, el sem lehet képzelni. Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet. De még a legkedvezőbb esetben is – óriási nehézséget és lelki gyötrődést jelentene számomra valamilyen idegen országban a mindennapi kenyér megszerzése (most, 58. életévemben újra kezdeni valahol, és teljesen ráutalva lenni), annyira, hogy erre gondolni sem lehet. Mert ezzel nem érnék el semmit, hiszen ilyen körülmények között máshol sem tudnám tulajdonképpeni és legfontosabb munkáimat elvégezni. Tehát teljesen mindegy, hogy megyek-e, vagy maradok. Amit eddig írtam, Magyarországra vonatkozik, ahol sajnos a »művelt« keresztény emberek majdnem kizárólag a náci-rendszernek hódolnak: igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom.”
Kodály Zoltánnal együtt kilépnek az osztrák zeneszerzői egyesületből, miután a náci irányítás alá kerülő szervezetnek a felmenőik származásáról és árjaságukról kellene nyilatkozniuk („ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ehhez a törvényellenes kérdőívhez sincs semmi közünk, és ezért válaszolatlanul kell maradnia”).
Bartók nyilvánvalóan nem volt ideológus vagy politikai gondolkodó, de morális érzéke felnőttként nem hagyta cserben (rövid ideig akadémistaként hajlott a zsidó- és idegenellenességre). A nácizmus, fasizmus és ezek változatai elborzasztották, a hazájában történtektől viszolygott, semmilyen módon nem akart velük közösséget vállalni. Bartók egyike volt annak az 59 „nem zsidó” értelmiséginek, aki 1938-ban nyilatkozatban ítélte el az I. zsidótörvényt.
Legendás gondossága és előrelátása a sokat idézett, 1940-ben papírra vetett végrendeletében is tetten érhető: „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” A két meg nem nevezett személy: Mussolini és Hitler volt.
Szerző: presshelsinki
2018.03.25.
A levél írásakor már négy és fél éve élt „önkéntes száműzetésben”. Nélkülözés, súlyos betegség, idegenség volt osztályrésze, amit csak idővel és időnként enyhítettek zenei sikerei. Vákuumban élt, amibe csak néha szökött be némi friss levegő. A közös munka Menuhinnal, Koussevitzkyvel, Benny Goodmannel, Szigeti Józseffel vagy Ormándy Jenővel átmenetileg azért felvillanyozták.
1940. október 8-án adta utolsó koncertjét Budapesten, aztán nyakába vette a világot, ahogy ezt már az Anschluss óta tervezte. 1938-ban egyik levelében így ír motívumairól és dilemmáiról: „az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. A kérdés csak az: mikor, hogyan? Hogy azután egy ilyen országban hogyan tudok tovább élni, vagy – ami ugyanazt jelenti – tovább dolgozni, el sem lehet képzelni. Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet. De még a legkedvezőbb esetben is – óriási nehézséget és lelki gyötrődést jelentene számomra valamilyen idegen országban a mindennapi kenyér megszerzése (most, 58. életévemben újra kezdeni valahol, és teljesen ráutalva lenni), annyira, hogy erre gondolni sem lehet. Mert ezzel nem érnék el semmit, hiszen ilyen körülmények között máshol sem tudnám tulajdonképpeni és legfontosabb munkáimat elvégezni. Tehát teljesen mindegy, hogy megyek-e, vagy maradok. Amit eddig írtam, Magyarországra vonatkozik, ahol sajnos a »művelt« keresztény emberek majdnem kizárólag a náci-rendszernek hódolnak: igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom.”
Kodály Zoltánnal együtt kilépnek az osztrák zeneszerzői egyesületből, miután a náci irányítás alá kerülő szervezetnek a felmenőik származásáról és árjaságukról kellene nyilatkozniuk („ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ehhez a törvényellenes kérdőívhez sincs semmi közünk, és ezért válaszolatlanul kell maradnia”).
Bartók nyilvánvalóan nem volt ideológus vagy politikai gondolkodó, de morális érzéke felnőttként nem hagyta cserben (rövid ideig akadémistaként hajlott a zsidó- és idegenellenességre). A nácizmus, fasizmus és ezek változatai elborzasztották, a hazájában történtektől viszolygott, semmilyen módon nem akart velük közösséget vállalni. Bartók egyike volt annak az 59 „nem zsidó” értelmiséginek, aki 1938-ban nyilatkozatban ítélte el az I. zsidótörvényt.
Legendás gondossága és előrelátása a sokat idézett, 1940-ben papírra vetett végrendeletében is tetten érhető: „Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.” A két meg nem nevezett személy: Mussolini és Hitler volt.
CSAK A ROMÁN ÓRABÉR HASÍTOTT GYORSABBAN A MAGYARNÁL EURÓPÁBAN
ZOOM
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2018.03.25.
- 2017-ben Európában a román, a magyar és a bolgár átlagos órabér nőtt a legnagyobbat, messze megelőzve az uniós átlagot.
Egész Európában Romániában nőtt a leggyorsabban az átlagos órabér: 2017 végén 15,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, 2017 egészében pedig több, mint 16 százalékkal, mint 2016-ban. A magyar átlagos órabér növekedése nem sokkal maradt el a romántól, év végén 15,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, 2017 egészét nézve 12,8 százalék volt a növekedés (ez már jóval elmaradt a román órabértől).
Az Európai Unió átlagában csak 2,2 százalékkal nőtt az órabér 2017-ben. A román és a magyar órabér emelkedését csak a bolgár közelítette meg (10,8 százalék), más ország nem volt 10 százalék fölött. A lista végén Finnország, Spanyolország és Olaszország áll, a két utóbbiban elhanyagolható mértékben nőtt az átlagos órabér, Finnországban pedig még csökkent is valamelyest...
Szerző: KOVÁCS GÁBOR
2018.03.25.
- Ennek ellenére (még mindig) a bolgár, a román és a magyar órabér a legalacsonyabb egész Európában.
- A magyar órabér ráadásul 2010 óta leszakadóban van, nőtt a távolság az uniós átlagtól, megelőzte a lett és a litván, a román és a bolgár pedig alulról közelíti.
- A 2017-es járulékcsökkentés ellenére a magyar munkáltatók bérköltsége 9 százalékkal nőtt.
Egész Európában Romániában nőtt a leggyorsabban az átlagos órabér: 2017 végén 15,7 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, 2017 egészében pedig több, mint 16 százalékkal, mint 2016-ban. A magyar átlagos órabér növekedése nem sokkal maradt el a romántól, év végén 15,2 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, 2017 egészét nézve 12,8 százalék volt a növekedés (ez már jóval elmaradt a román órabértől).
Az Európai Unió átlagában csak 2,2 százalékkal nőtt az órabér 2017-ben. A román és a magyar órabér emelkedését csak a bolgár közelítette meg (10,8 százalék), más ország nem volt 10 százalék fölött. A lista végén Finnország, Spanyolország és Olaszország áll, a két utóbbiban elhanyagolható mértékben nőtt az átlagos órabér, Finnországban pedig még csökkent is valamelyest...
ALFÖLDI RÓBERT: NEM JUTHATUNK EL ODA, HOGY 16 ÉVES GYEREKEKNEK BÜNTETÉSEKET KÜLDÜNK, CSAK MERT KI MERIK NYITNI A SZÁJUKAT
444 / KULTÚRA
Szerző: HALÁSZ JÚLIA, BOROS JULI
2018.03.25.
- Nem tartja magát sem balosnak, sem jobbosnak, de liberálisnak és konzervatívnak igen.
- Nem érti, miért nem lehet elfogadni, ha valaki más istent szeret, mint mi, és indulatos lesz, ha arra gondol, 16 éves gyerekeket büntetnek meg csak azért, mert el merik mondani a véleményüket.
- Mélyen megveti a TV2-höz leigazolt Stohl Andrást, de nem szereti kevésbé.
A rendezővel szombat este, Zalaszentgróton beszélgetett Veiszer Alinda.
Alföldi-estnek akkora reklámot még nem csapott senki, mint az a zalai fideszes képviselő, Vigh László, aki a pártállami idéket idéző módszerrel intézte el, hogy a rendező végül ne vehessen részt egy politikamentesnek szánt, kultúráról, színházról szóló beszélgetésen a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A szervezők technikai okokra hivatkozva mondták le a beszélgetést, de később kiderült, hogy ez egész egyszerűen nem volt igaz. A térség hangulatát jellemzi, hogy az eredetileg március 22-ére tervezett műsor lemondása után a helyi civilek megpróbálták mégis megszervezni a beszélgetést, de a félelem légköre úgy rátelepedett a városra, hogy nem találtak egy helyet sem Zalaegerszegen, melyet bérbe adtak volna az eseményre.
Ezután döntött úgy Zalaszentgrót polgármestere, hogy megkeresi Alföldi Róbertet, és felajánlja, tartsák meg a beszélgetést a helyi művelődési házban. Baracskai József jelezte, rá nem hat a megfélemlítés, és szívesen látják a rendezőt és közönségét a településen. Az előadásra pillanatok alatt elfogytak a jegyek, érkeztek a művelődési házba Zalaegerszegről, Keszthelyről, de még Budapestről is.
A programot a polgármester azzal nyitotta meg, nem fog politikai beszédet tartani, és nem bánja, ha nem épp pozitív hangvételű cikk jelenik meg róla ezután valamelyik zalai lapban,
ez az este akkor is a kultúráé és a színházé. Aztán alighogy elkezdődött a beszélgetés, gyorsan világossá vált, hogy a körülmények és az előzmények miatt nyilvánvalóan képtelenség és értelmetlen lenne politikamentesen végigcsinálta az estét. Alföldi Róbert meg is köszönte a hírverést azoknak, akik ellehetetlenítették zalaegerszegi szereplését, és bár ő is hangsúlyozta, hogy az est a kultúráé és a színházé, válaszolt minden politikát és közéletet érintő kérdésre is...
Szerző: HALÁSZ JÚLIA, BOROS JULI
2018.03.25.
- Nem érti, miért nem lehet elfogadni, ha valaki más istent szeret, mint mi, és indulatos lesz, ha arra gondol, 16 éves gyerekeket büntetnek meg csak azért, mert el merik mondani a véleményüket.
- Mélyen megveti a TV2-höz leigazolt Stohl Andrást, de nem szereti kevésbé.
A rendezővel szombat este, Zalaszentgróton beszélgetett Veiszer Alinda.
Alföldi-estnek akkora reklámot még nem csapott senki, mint az a zalai fideszes képviselő, Vigh László, aki a pártállami idéket idéző módszerrel intézte el, hogy a rendező végül ne vehessen részt egy politikamentesnek szánt, kultúráról, színházról szóló beszélgetésen a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben. A szervezők technikai okokra hivatkozva mondták le a beszélgetést, de később kiderült, hogy ez egész egyszerűen nem volt igaz. A térség hangulatát jellemzi, hogy az eredetileg március 22-ére tervezett műsor lemondása után a helyi civilek megpróbálták mégis megszervezni a beszélgetést, de a félelem légköre úgy rátelepedett a városra, hogy nem találtak egy helyet sem Zalaegerszegen, melyet bérbe adtak volna az eseményre.
Ezután döntött úgy Zalaszentgrót polgármestere, hogy megkeresi Alföldi Róbertet, és felajánlja, tartsák meg a beszélgetést a helyi művelődési házban. Baracskai József jelezte, rá nem hat a megfélemlítés, és szívesen látják a rendezőt és közönségét a településen. Az előadásra pillanatok alatt elfogytak a jegyek, érkeztek a művelődési házba Zalaegerszegről, Keszthelyről, de még Budapestről is.
A programot a polgármester azzal nyitotta meg, nem fog politikai beszédet tartani, és nem bánja, ha nem épp pozitív hangvételű cikk jelenik meg róla ezután valamelyik zalai lapban,
ez az este akkor is a kultúráé és a színházé. Aztán alighogy elkezdődött a beszélgetés, gyorsan világossá vált, hogy a körülmények és az előzmények miatt nyilvánvalóan képtelenség és értelmetlen lenne politikamentesen végigcsinálta az estét. Alföldi Róbert meg is köszönte a hírverést azoknak, akik ellehetetlenítették zalaegerszegi szereplését, és bár ő is hangsúlyozta, hogy az est a kultúráé és a színházé, válaszolt minden politikát és közéletet érintő kérdésre is...
A MI "TERRORISTÁNK"
JOG-ÁSZ BLOG
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2018.03.24.
A nálam sokkal higgadtabb Bárándy Péter mindössze annyit mondott: „írástudatlan politikusokkal nem akarok foglalkozni”. Mondta ezt arra, hogy Zsigó Róbert fideszes képviselő felszólította Karácsony Gergelyt: „hívja vissza Ahmed H. védőügyvédjét, Bárándy Péter korábbi szocialista igazságügy-minisztert”. Zsigó azt is szeretné tudni, hogy ki fizeti Bárándyt. „Csak nem Soros György?” – teszi fel az ominózus kérdést. Igaz, ki más is lehetne?
Azt még elnézem, hogy a valahai cukrász nem is konyít a joghoz, de hogy ugyanezt a marhaságot Völner Pál igazságügyi államtitkár, egykori ügyvéd is képes volt elmondani, az már tényleg bicskanyitogató. Persze ezt a mentalitást tanulták a Fideszben, ahol a törvény tisztelete, az igazságszolgáltatás függetlensége, a „nem dumálunk bele konkrét ügyekbe” fogalmak már régen ismeretlenek.
Lépjünk azonban túl a jogi analfabéta, ám vadul kampányoló politikusokon és foglalkozzunk a lényeggel, Ahmed H. ügyével.
A Szegedi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban „a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és terrorcselekmény bűntette” miatt 7 év fegyházzal és Magyarország területéről 10 évre szóló kitiltással sújtotta Ahmed H.-t.
Hosszú az előélete ennek a – még nem jogerős - ítéletnek. A vád szerint 2015. szeptember 16-án, amikor a röszkei átkelőnél a bevándorlók egy csoportja a kerítést bedöntve akart bejutni az országba, Ahmed H. kővel dobálta a rendőröket és megafonon át próbálta irányítani a tömeget. Mindezt egy nappal az után, hogy a „határzár tiltott átlépése” nevű bűncselekmény és 12 nappal azt követően, hogy a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről” szóló törvény hatályba lépett. Csak halkan jegyzem meg, hogy a „válsághelyzet” azóta is fennáll, ma is, amikor napi EGY menedékkérőt fogadunk...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: DR. SÁNDOR ZSUZSA
2018.03.24.
Azt még elnézem, hogy a valahai cukrász nem is konyít a joghoz, de hogy ugyanezt a marhaságot Völner Pál igazságügyi államtitkár, egykori ügyvéd is képes volt elmondani, az már tényleg bicskanyitogató. Persze ezt a mentalitást tanulták a Fideszben, ahol a törvény tisztelete, az igazságszolgáltatás függetlensége, a „nem dumálunk bele konkrét ügyekbe” fogalmak már régen ismeretlenek.
Lépjünk azonban túl a jogi analfabéta, ám vadul kampányoló politikusokon és foglalkozzunk a lényeggel, Ahmed H. ügyével.
A Szegedi Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban „a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és terrorcselekmény bűntette” miatt 7 év fegyházzal és Magyarország területéről 10 évre szóló kitiltással sújtotta Ahmed H.-t.
Hosszú az előélete ennek a – még nem jogerős - ítéletnek. A vád szerint 2015. szeptember 16-án, amikor a röszkei átkelőnél a bevándorlók egy csoportja a kerítést bedöntve akart bejutni az országba, Ahmed H. kővel dobálta a rendőröket és megafonon át próbálta irányítani a tömeget. Mindezt egy nappal az után, hogy a „határzár tiltott átlépése” nevű bűncselekmény és 12 nappal azt követően, hogy a „tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről” szóló törvény hatályba lépett. Csak halkan jegyzem meg, hogy a „válsághelyzet” azóta is fennáll, ma is, amikor napi EGY menedékkérőt fogadunk...
ITT OLVASHATÓ
JOBBIKOS LÉLEKCSERE
NÉPSZAVA ONLINE - SZÉP SZÓ
Szerző: CZENE GÁBOR
2018.03.24.
Még nem dőlt meg, de erősen inog a tétel, hogy kormányváltás csakis akkor lehetséges, ha az egyéni körzetekben létrejön a teljes ellenzéki összefogás. Annak ellenére kirajzolódtak másfajta forgatókönyvek, hogy a hódmezővásárhelyi időközi választáson pontosan ez a modell működött sikeresen: egyetlen jelölt állt szemben a fideszessel.
A parlamenti választáson nem így lesz.
Szemben a baloldallal
A baloldali pártokban hosszú hónapokon át vitatkoztak arról, hogy szabad-e együttműködni azzal a Jobbikkal, amely nemrég még szélsőjobboldali pártként heveny cigányellenességben, antiszemitizmusban és gyógyíthatatlannak tűnő homofóbiában szenvedett, amelynek holdudvarához olyan szervezetek tartoztak, mint az általa életre hívott Magyar Gárda, vagy a náci vezetővel működő Betyársereg. A baloldalon nem vették észre – ha észrevették, nem törődtek vele –, hogy Vona Gábor pártelnök komolyan gondolja, amit máskülönben az első pillanattól kezdve makacsul ismételgetett: a Jobbik önállóan, mind a 106 egyéni választókerületben saját jelölttel indul.
Ne csodálkozzunk rajta. A Jobbik nagy utat tett meg a 2013 őszén elindított cukiságkampánytól a most is zajló néppártosodási kísérletig. Az MSZP-vel vagy a Demokratikus Koalícióval kötendő szövetségnek akár csak a lebegtetése is akkora ugrást jelentene, hogy a Jobbik könnyen a szakadékban találhatná magát.
Vona Gábor másfél éve jelentette be, hogy elvette a Jobbik lelkét, amit ő adott a pártnak. Közlése szerint sok gondolkodás, töprengés és álmatlan éjszaka után jutott arra az elhatározásra, hogy a bezárkózó „nemzeti radikalizmus” helyett olyan modern konzervativizmusra van szükség, amely – szavaival élve – őseink hasznosítható hagyományai, nemzeti értékeink és a felgyorsuló, modern világ kihívásai és jelenségei közé hidat tud építeni. A pártvezető ekkor felidézte a Gyurcsány-kormány elleni utcai zavargások időszakát is. A Jobbik korábban a széles társadalom számára lényegében ismeretlen, helyét kereső csoport volt. Aztán a 2006-os események okozta zűrzavarban a kis pártocska „valódi közösséggé cseperedett, a nemzeti radikális szubkultúra gyűjtőpártjává vált, lelket teremtett magának, amelyért a tagok akár tűzbe is mentek volna”.
A Jobbik identitása tehát, bármilyen átalakulásokon ment is keresztül, jelentős részben a baloldallal való (erőszakos) szembenállásra épült. Vona Gábornak úgy kell levezényelnie a lélekcserét, hogy pártja identitását ne rombolja el teljesen. Különben azt kockáztatja, hogy a Jobbik légüres térbe kerül...
Szerző: CZENE GÁBOR
2018.03.24.
A parlamenti választáson nem így lesz.
Szemben a baloldallal
A baloldali pártokban hosszú hónapokon át vitatkoztak arról, hogy szabad-e együttműködni azzal a Jobbikkal, amely nemrég még szélsőjobboldali pártként heveny cigányellenességben, antiszemitizmusban és gyógyíthatatlannak tűnő homofóbiában szenvedett, amelynek holdudvarához olyan szervezetek tartoztak, mint az általa életre hívott Magyar Gárda, vagy a náci vezetővel működő Betyársereg. A baloldalon nem vették észre – ha észrevették, nem törődtek vele –, hogy Vona Gábor pártelnök komolyan gondolja, amit máskülönben az első pillanattól kezdve makacsul ismételgetett: a Jobbik önállóan, mind a 106 egyéni választókerületben saját jelölttel indul.
Ne csodálkozzunk rajta. A Jobbik nagy utat tett meg a 2013 őszén elindított cukiságkampánytól a most is zajló néppártosodási kísérletig. Az MSZP-vel vagy a Demokratikus Koalícióval kötendő szövetségnek akár csak a lebegtetése is akkora ugrást jelentene, hogy a Jobbik könnyen a szakadékban találhatná magát.
Vona Gábor másfél éve jelentette be, hogy elvette a Jobbik lelkét, amit ő adott a pártnak. Közlése szerint sok gondolkodás, töprengés és álmatlan éjszaka után jutott arra az elhatározásra, hogy a bezárkózó „nemzeti radikalizmus” helyett olyan modern konzervativizmusra van szükség, amely – szavaival élve – őseink hasznosítható hagyományai, nemzeti értékeink és a felgyorsuló, modern világ kihívásai és jelenségei közé hidat tud építeni. A pártvezető ekkor felidézte a Gyurcsány-kormány elleni utcai zavargások időszakát is. A Jobbik korábban a széles társadalom számára lényegében ismeretlen, helyét kereső csoport volt. Aztán a 2006-os események okozta zűrzavarban a kis pártocska „valódi közösséggé cseperedett, a nemzeti radikális szubkultúra gyűjtőpártjává vált, lelket teremtett magának, amelyért a tagok akár tűzbe is mentek volna”.
A Jobbik identitása tehát, bármilyen átalakulásokon ment is keresztül, jelentős részben a baloldallal való (erőszakos) szembenállásra épült. Vona Gábornak úgy kell levezényelnie a lélekcserét, hogy pártja identitását ne rombolja el teljesen. Különben azt kockáztatja, hogy a Jobbik légüres térbe kerül...
A LEGSÉRÜLÉKENYEBB GYEREKEK MARADTAK KI AZ OKTATÁSI INNOVÁCIÓBÓL
QUBIT
Szerző: SZABÓ ANNA
2018.03.25.
„Az innováció nagyobb mértékben jelenik meg a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményekben. Az oktatási innoválásra jó példa az EGyMI-k működése. A korábban szegregáltan nevelő iskolák egy része az elmúlt évtizedben olyan gyógypedagógiai intézménnyé alakult át, ahol a dolgozók tanáccsal, illetve utazópedagógus hálózattal segítik a speciális nevelési igényű (SNI) gyerekeket integráltan oktató iskolákat. Tehát az EGyMI-k szegregált helyekből tudásközponttá váltak az oktatáskutató értelmezésében.”
Halász állítására az alábbiakban Szabó Anna gyógypedagógus, jelenleg a XXII. kerületi EGyMI-ben, korábban a Gyengénlátók országos feladatkörú gyógypedagógiai módszertani intézményében dolgozó utazótanár reagál.
Nem fogunk vitatkozni. Halász Gábor máshonnan nézi, kintről és fentről. Én meg lentről, s főleg bentről. Dolgoztam országos EGyMI-ben, és dolgozom most egy kerületiben. Nincs rálátásom az egészre, csak mindennapos és mindennapi tapasztalataim vannak. Védhetném persze a mundért, lehetnék büszke és boldog, hogy lám, lám, a gyógypedagógiai intézmények közül az EGyMI-k az innováció letéteményesei. Kár, hogy nincs így, mert nem tud így lenni, pedig belső igény lenne rá. Sem az innováció, sem annak terjesztése nem része már az SNI gyermekekkel foglalkozó intézmények mindennapjainak, általában.
1. Az EGyMI-k összetett intézményként továbbra is tartalmaznak, és nem is nyomokban, szegregáltan nevelő intézményrészt. Szívesebben nevezném speciálisnak, de a lényegen nem változtat: az adott gyermekcsoport közös sajátosságait figyelembe vevő tárgyi és szakember-ellátottságra törekvő, korábban jellemzően azzal működő iskolák, helyenként óvodák és szakiskolák is működnek az EGyMI-k, azaz egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények keretein belül. Az ott alkalmazott módszerek, az ott használt tárgyi eszközök ismerete az alapja az integráló (sok esetben inkább helyben nevelő) pedagógusoknak nyújtott tanácsadásnak. A módszerek ugyanis ezekben az iskolákban alakultak ki, s ha nem lenne hol továbbfejlődniük, azaz nem lennének ezek az iskolák, holt, de legalábbis életidegen tudássá válna, amit átadnak. Ezen a tényen a gyógypedagógusképző intézmények megléte, sőt látványos szaporodása sem változtat. Egészségügyi analógiával: hiába lenne kétszer ennyi orvosképző egyetem, ha csak rendelőintézetek lennének, de kórházak pl. nem, és ezzel lemondanának a csak nagyobb költséggel, bentfekvéssel kezelhető betegekről.
2. Gyerekek és „hátrányos helyzet”: hatékony kormányzati intézkedések történtek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számának csökkentésére. Kár, hogy pusztán adminisztratívak: a másutt meghúzott határok halmozottan hátrányos, hátrányos és nem hátrányos helyzet között könnyen befolyásolják az egyik vagy másik csoportba kerülők számát, érdemi pozitív változás nélkül, sőt akár romlás mellett is létszámcsökkenést idézve elő kategóriákban. (Erre az átcsoportosításra az MTA kutatói is felhívták a figyelmet, A közoktatás indikátorrendszere című friss kiadvány 17. oldalától mutatják be a trendeket. - a szerk.) A gyerekek egyenlő esélye az oktatásra feltételezné, hogy az iskola (tágabb értelemben a nemzeti köznevelés egész rendszere, benne a kötelező óvoda) nem egyszerűen nem fokozza a család felől érkező hátrányokat, de egyenest törekszik, mi több, képes azok ellensúlyozására. E képesség javításához egy időben hozzájárultak az EGyMI-k. Valaha, nem is olyan régen. Nem egy évtizede jöttek létre, az országban az első hasonló intézmény – nem ilyen néven, de ilyen feladatkörrel 1978 óta működik a gyengénlátók iskoláján belül, egyre bővülő létszámmal és finomodó munkamódszerekkel. Az igaz, hogy tömegessé válásuk, illetve annak kikristályosodása, hogy az ilyen felépítésű intézmények az EGyMI névre fognak hallgatni, valóban ilyen időtávlatban történt. A 2011-ben elfogadott Nemzeti Köznevelési Törvény véglegesítette ezt, a szakszolgálat nevet más feladatkörű intézményeknek adva.
3. Az integrálással együtt járó pedagógiai többletfeladatok (differenciálás) időigényének elismerése sosem történt meg: sem munkaidő-kedvezmény, sem pótlék nem járt érte, mióta világ a világ. Azt mondhatnánk, hogy ez jogos, hiszen két egyforma gyerek nincs, nehogy már ne a differenciálás legyen a pedagógiai munka alapja. Márpedig nem az: előfordul a differenciálás, de nem rendszerszintű, nem követelmény a pedagógusok felé, leszámítva a portfólió SNI gyerekekre, tanulókra vonatkozó részét, amely lehet szép és szakmai, a napi gyakorlatról azonban keveset mond.
A frissen a pályára kerülő pedagógusok módszertanát elnézve nem úgy tűnik, hogy a képzésükben sarkalatos pont lenne a tanulói sokféleség támogatása, előnyként értelmezése. Az integráláshoz szükséges tudás megszerzésére a már több éves gyakorlattal a pályán levő (és ott megmaradt) pedagógusok körében elsősorban gyakorlatias, az állam által anyagilag támogatott módok lennének alkalmasak. Az új törvény azonban a továbbképződési hajlandóságot is hatékonyan tovább csökkentette a megemelt óraszámmal, a kötelező minősítés(ek) alkalmazásával, az egyéb terhek növelésével. Az egyetlen vágyott továbbképzés a szakvizsga megszerzése, amely tartalmában ugyan erős átgondolásra szorulna, viszont délibábként lebegteti a pedagógusok szeme előtt a mesterpedagógussá válás esélyét, hiszen csak a megszerzése számít, a tartalma lényegileg mindegy. Így is elvész a differenciálásra irányuló gyakorlati tudáshoz jutás egyik lehetésges csatornája, ez azonban mellékszál a történetünkben.
A másik oldalt, az EGyMI-k működési kereteit is megvágták rendesen. A korábban országos vagy regionális feladatkörrel dolgozó néhány utazótanári hálózattól elvették az utazás jogát (érdekes egy feladatra jogként gondolni, nem?), kezdetben utófinanszírozással fizetve a havi több tízezres útiköltséget, majd lényegileg már sehogy, miközben egy EU-s projekt keretében intézményi (és így eszköz- és folyamatosan megújuló módszertani) háttér nélküli szakemberek adnak tanácsot. A projekt idén zárul. Volt tehát egy működő, saját működését a változásokhoz igazítani igyekvő rendszer, s van helyette egy projekt. Ami idén zárul.
Sebaj, hiszen több tucat EGyMI van az országban, s mivel az integrált gyerekek aránya nagy az SNI gyerekek között, utazótanári hálózat minden kisebb körzetben van; az innovációnak, a tudás terjedésének semmi akadálya. Azért akad egy-kettő. Az EGyMI pedagógusa utazótanárként helyben ugyanis a gyerekkel foglalkozik. Hivatalosan azzal, akinek „papírja”, azaz érvényes szakértői véleménye van. A „papír” megszerzése a probléma észlelésétől számítva legalább hónapokba telik, néha akár tanéveken is átnyúló folyamat, köszönhetően a törvényben megjelenő többlépcsős rendszernek. Így ha szakmai lelkiismeretére hallgat az utazópedagógus, akkor „ellát”, bevon a fejlesztésbe olyan gyerekeket is, akiknek majd csak lesz (majdcsak lesz) egyszer ellátásra jogosító szakvéleménye. Így aztán innováció helyett a túlélés az általános cél...
Szerző: SZABÓ ANNA
2018.03.25.
Március 12-én megjelent, a magyar oktatás innovációs lehetőségeiről szóló cikkünkben megszólaltattuk Halász Gábor oktatáskutatót, az ELTE Pedagógai és Pszichológiai Karának professzorát, aki a következőt mondta az egységes gyógypedagógiai módszertani intézményekről (EGyMI-kről):
„Az innováció nagyobb mértékben jelenik meg a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó intézményekben. Az oktatási innoválásra jó példa az EGyMI-k működése. A korábban szegregáltan nevelő iskolák egy része az elmúlt évtizedben olyan gyógypedagógiai intézménnyé alakult át, ahol a dolgozók tanáccsal, illetve utazópedagógus hálózattal segítik a speciális nevelési igényű (SNI) gyerekeket integráltan oktató iskolákat. Tehát az EGyMI-k szegregált helyekből tudásközponttá váltak az oktatáskutató értelmezésében.”
Halász állítására az alábbiakban Szabó Anna gyógypedagógus, jelenleg a XXII. kerületi EGyMI-ben, korábban a Gyengénlátók országos feladatkörú gyógypedagógiai módszertani intézményében dolgozó utazótanár reagál.
Nem fogunk vitatkozni. Halász Gábor máshonnan nézi, kintről és fentről. Én meg lentről, s főleg bentről. Dolgoztam országos EGyMI-ben, és dolgozom most egy kerületiben. Nincs rálátásom az egészre, csak mindennapos és mindennapi tapasztalataim vannak. Védhetném persze a mundért, lehetnék büszke és boldog, hogy lám, lám, a gyógypedagógiai intézmények közül az EGyMI-k az innováció letéteményesei. Kár, hogy nincs így, mert nem tud így lenni, pedig belső igény lenne rá. Sem az innováció, sem annak terjesztése nem része már az SNI gyermekekkel foglalkozó intézmények mindennapjainak, általában.
1. Az EGyMI-k összetett intézményként továbbra is tartalmaznak, és nem is nyomokban, szegregáltan nevelő intézményrészt. Szívesebben nevezném speciálisnak, de a lényegen nem változtat: az adott gyermekcsoport közös sajátosságait figyelembe vevő tárgyi és szakember-ellátottságra törekvő, korábban jellemzően azzal működő iskolák, helyenként óvodák és szakiskolák is működnek az EGyMI-k, azaz egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények keretein belül. Az ott alkalmazott módszerek, az ott használt tárgyi eszközök ismerete az alapja az integráló (sok esetben inkább helyben nevelő) pedagógusoknak nyújtott tanácsadásnak. A módszerek ugyanis ezekben az iskolákban alakultak ki, s ha nem lenne hol továbbfejlődniük, azaz nem lennének ezek az iskolák, holt, de legalábbis életidegen tudássá válna, amit átadnak. Ezen a tényen a gyógypedagógusképző intézmények megléte, sőt látványos szaporodása sem változtat. Egészségügyi analógiával: hiába lenne kétszer ennyi orvosképző egyetem, ha csak rendelőintézetek lennének, de kórházak pl. nem, és ezzel lemondanának a csak nagyobb költséggel, bentfekvéssel kezelhető betegekről.
2. Gyerekek és „hátrányos helyzet”: hatékony kormányzati intézkedések történtek a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számának csökkentésére. Kár, hogy pusztán adminisztratívak: a másutt meghúzott határok halmozottan hátrányos, hátrányos és nem hátrányos helyzet között könnyen befolyásolják az egyik vagy másik csoportba kerülők számát, érdemi pozitív változás nélkül, sőt akár romlás mellett is létszámcsökkenést idézve elő kategóriákban. (Erre az átcsoportosításra az MTA kutatói is felhívták a figyelmet, A közoktatás indikátorrendszere című friss kiadvány 17. oldalától mutatják be a trendeket. - a szerk.) A gyerekek egyenlő esélye az oktatásra feltételezné, hogy az iskola (tágabb értelemben a nemzeti köznevelés egész rendszere, benne a kötelező óvoda) nem egyszerűen nem fokozza a család felől érkező hátrányokat, de egyenest törekszik, mi több, képes azok ellensúlyozására. E képesség javításához egy időben hozzájárultak az EGyMI-k. Valaha, nem is olyan régen. Nem egy évtizede jöttek létre, az országban az első hasonló intézmény – nem ilyen néven, de ilyen feladatkörrel 1978 óta működik a gyengénlátók iskoláján belül, egyre bővülő létszámmal és finomodó munkamódszerekkel. Az igaz, hogy tömegessé válásuk, illetve annak kikristályosodása, hogy az ilyen felépítésű intézmények az EGyMI névre fognak hallgatni, valóban ilyen időtávlatban történt. A 2011-ben elfogadott Nemzeti Köznevelési Törvény véglegesítette ezt, a szakszolgálat nevet más feladatkörű intézményeknek adva.
3. Az integrálással együtt járó pedagógiai többletfeladatok (differenciálás) időigényének elismerése sosem történt meg: sem munkaidő-kedvezmény, sem pótlék nem járt érte, mióta világ a világ. Azt mondhatnánk, hogy ez jogos, hiszen két egyforma gyerek nincs, nehogy már ne a differenciálás legyen a pedagógiai munka alapja. Márpedig nem az: előfordul a differenciálás, de nem rendszerszintű, nem követelmény a pedagógusok felé, leszámítva a portfólió SNI gyerekekre, tanulókra vonatkozó részét, amely lehet szép és szakmai, a napi gyakorlatról azonban keveset mond.
A frissen a pályára kerülő pedagógusok módszertanát elnézve nem úgy tűnik, hogy a képzésükben sarkalatos pont lenne a tanulói sokféleség támogatása, előnyként értelmezése. Az integráláshoz szükséges tudás megszerzésére a már több éves gyakorlattal a pályán levő (és ott megmaradt) pedagógusok körében elsősorban gyakorlatias, az állam által anyagilag támogatott módok lennének alkalmasak. Az új törvény azonban a továbbképződési hajlandóságot is hatékonyan tovább csökkentette a megemelt óraszámmal, a kötelező minősítés(ek) alkalmazásával, az egyéb terhek növelésével. Az egyetlen vágyott továbbképzés a szakvizsga megszerzése, amely tartalmában ugyan erős átgondolásra szorulna, viszont délibábként lebegteti a pedagógusok szeme előtt a mesterpedagógussá válás esélyét, hiszen csak a megszerzése számít, a tartalma lényegileg mindegy. Így is elvész a differenciálásra irányuló gyakorlati tudáshoz jutás egyik lehetésges csatornája, ez azonban mellékszál a történetünkben.
A másik oldalt, az EGyMI-k működési kereteit is megvágták rendesen. A korábban országos vagy regionális feladatkörrel dolgozó néhány utazótanári hálózattól elvették az utazás jogát (érdekes egy feladatra jogként gondolni, nem?), kezdetben utófinanszírozással fizetve a havi több tízezres útiköltséget, majd lényegileg már sehogy, miközben egy EU-s projekt keretében intézményi (és így eszköz- és folyamatosan megújuló módszertani) háttér nélküli szakemberek adnak tanácsot. A projekt idén zárul. Volt tehát egy működő, saját működését a változásokhoz igazítani igyekvő rendszer, s van helyette egy projekt. Ami idén zárul.
Sebaj, hiszen több tucat EGyMI van az országban, s mivel az integrált gyerekek aránya nagy az SNI gyerekek között, utazótanári hálózat minden kisebb körzetben van; az innovációnak, a tudás terjedésének semmi akadálya. Azért akad egy-kettő. Az EGyMI pedagógusa utazótanárként helyben ugyanis a gyerekkel foglalkozik. Hivatalosan azzal, akinek „papírja”, azaz érvényes szakértői véleménye van. A „papír” megszerzése a probléma észlelésétől számítva legalább hónapokba telik, néha akár tanéveken is átnyúló folyamat, köszönhetően a törvényben megjelenő többlépcsős rendszernek. Így ha szakmai lelkiismeretére hallgat az utazópedagógus, akkor „ellát”, bevon a fejlesztésbe olyan gyerekeket is, akiknek majd csak lesz (majdcsak lesz) egyszer ellátásra jogosító szakvéleménye. Így aztán innováció helyett a túlélés az általános cél...
MÁR A JEGESMEDVÉK, DE A FÓKÁK SINCSENEK BIZTONSÁGBAN SEMJÉNTŐL
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: HAJNAL ÉVA
2018.03.24.
Dagad a Semjén-féle vadászbotrány, a svédországi helikopteres rénszarvas kilövési-ügy miatt már feljelentés is érkezett a rendőrséghez. A svéd norran.se hírportál cikke szerint Tina Häggmark, az észak-svédországi Västerbotten rendőrségének sajtósa bejelentette, hogy lopás gyanúja miatt vizsgálódnak és lesznek meghallgatások is az ügyben, de egyelőre még csak előzetes, vizsgálati szakaszban van a nyomozás. Mint arról korábban írtunk Niklas Johnsson azt ígérte az egyik legnagyobb svéd lapban (Aftonbladet), hogy feljelentést tesz a rendőrségen, mert a Semjén-féle vadászbotrány egyik fotóján felfedezte, hogy a miniszterelnök-helyettes az ő háziasított rénszarvasának tetemével pózolt. Holott ő egészen biztosan nem adott engedélyt az állat kilövésére.
Először a Magyar Nemzet közölt felvételeket a vadászatról, illetve az ott használt helikopterről. Később ők írtak arról is, hogy dokumentumaik vannak arról, hogy az utakat egy állami pályázatokon is kifejezetten sikeres vállalkozó, Farkas József fizette be, aki több százmillió forintnyi állami és uniós pénzhez jutott 2010 óta, vagyis azóta, amióta a második Orbán-kormány hatalomba lépett. Semjén eddig ötször vett részt Svédországban luxusvadászatokon, amelyek minimum 4-5 millió forintba kerültek alkalmanként. A vadászatok egyikén helikopterrel derítették fel a szarvasokat, majd a tetemet is azzal szállították el, ennek költsége, több mint 750 ezer volt forint óránként.
Az élet hihetetlenül ironikus kártyákat tud leosztani: ugyanis a magyar propaganda azt harsogja lépten-nyomon, hogy Európa nyugati országaiban, közöttük Svédországban a bevándorlók (a kormánypropaganda lealjasított kifejezésével élve a migránsok) mennyire nem képesek tiszteletben tartani az ország törvényeit és kultúráját. A magyar migráncsmédia is azt nyomja, hogy menekülnek a svédországi magyarok az elviselhetetlen életkörülményektől, ami arrafelé kialakult a bevándorlók miatt. Mit ad Isten, erre jön a vérszomjas, keresztény magyar miniszterelnök-helyettes, és oligarcha módjára helikopterről lövöldözi a svéd gazdák állatait, majd a tetemet is ellopja totál illegalitásban...
Szerző: HAJNAL ÉVA
2018.03.24.
Először a Magyar Nemzet közölt felvételeket a vadászatról, illetve az ott használt helikopterről. Később ők írtak arról is, hogy dokumentumaik vannak arról, hogy az utakat egy állami pályázatokon is kifejezetten sikeres vállalkozó, Farkas József fizette be, aki több százmillió forintnyi állami és uniós pénzhez jutott 2010 óta, vagyis azóta, amióta a második Orbán-kormány hatalomba lépett. Semjén eddig ötször vett részt Svédországban luxusvadászatokon, amelyek minimum 4-5 millió forintba kerültek alkalmanként. A vadászatok egyikén helikopterrel derítették fel a szarvasokat, majd a tetemet is azzal szállították el, ennek költsége, több mint 750 ezer volt forint óránként.
Az élet hihetetlenül ironikus kártyákat tud leosztani: ugyanis a magyar propaganda azt harsogja lépten-nyomon, hogy Európa nyugati országaiban, közöttük Svédországban a bevándorlók (a kormánypropaganda lealjasított kifejezésével élve a migránsok) mennyire nem képesek tiszteletben tartani az ország törvényeit és kultúráját. A magyar migráncsmédia is azt nyomja, hogy menekülnek a svédországi magyarok az elviselhetetlen életkörülményektől, ami arrafelé kialakult a bevándorlók miatt. Mit ad Isten, erre jön a vérszomjas, keresztény magyar miniszterelnök-helyettes, és oligarcha módjára helikopterről lövöldözi a svéd gazdák állatait, majd a tetemet is ellopja totál illegalitásban...
FELISMERNI A FELEBARÁTOT EGY UTCÁN ÉLŐBEN, EGY MENEKÜLTBEN
MAGYAR NEMZET ONLINE - KULTÚRGRUND
Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2018.03.25.
Domokos János A te neved című dokumentumfilmjéből egy különös baráti társaságot ismerhetünk meg tevékenységük egyik ágán, a hajléktalan emberek gondozásán keresztül. A Szent Egyed katolikus közösség tagjai olyan laikusok, akik tanulmányaik, munkájuk mellett a társadalom perifériájára szorultakon segítenek. Nem csak az utcákon, de szociális otthonokban élőkről, állami gondozottakról, menekültekről is gondoskodnak, mégpedig egészen szokatlan, ugyanakkor nagyon is kézenfekvő módon: nem ellátandó kliensnek tekintve őket, hanem egyszerűen felismerve bennük a felebarátot. A hétről hétre átnyújtott szendvicsek, megfőzött meleg ételek mellé tőlük jó szót, törődést, odafigyelést is kapnak azok az utcán élők, akiket egyébként általában közvetlen környezetük is segít. Legalábbis addig, amíg ki nem söprik őket az önkormányzati, fővárosi hatóságok azokról a helyekről, amelyeken ideig-óráig menedéket találtak. A film megérintette a közönséget, amelynek egyes tagjai szép példáját is adták a belátó felismerésnek.
Domokos János rendező két éven át követte a nemzetközi közösség magyarországi tagjait, és három hajléktalan történetén keresztül igyekezett bemutatni a tipikus sorsokat. Ott volt kamerájával, amikor hőseink elmondták a maguk történetét, rögzítette örömüket és bánatukat, a pesti éjszakában nagy szatyrokkal grasszáló fiatalokat, akik régi ismerősként üdvözlik már őket, de ott volt akkor is, amikor a Rákóczi téri csapat elűzésére az önkormányzat fémszerkezeteket építtetett a metrófeljáró mellé.
– Ezek az emberek amúgy is súlyos terheket cipelnek, életük további nehezítése fölösleges gonoszság – fogalmaz Szőke Péter, a hazai közösség alapítója.
A Rákóczi téren húzta meg magát a barátaival a torzonborz Zoltán, az „Ördög”, miután, mint meséli, 12 évvel ezelőtt az önkormányzati lakásmaffia kihúzta alóla az otthonát. Mikor a történet végére ér, a nem túl bizalomgerjesztő arcon könnyek peregnek, és a néző egyszerre meghökkenve ismeri fel a maszk mögött az esendő embert. A barátot, aki mellé odaül pokrócára egy fiatal lány, kockáznak, gitároznak és énekelnek, mintha csak egy pikniken lennének, nem a rideg pesti éjszakában...
ÍGY GYŐZHET AZ ELLENZÉK ÁPRILIS 8-ÁN!
MÉRCE
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.03.24.
Jelenleg a kormányzó pártok 110-130 mandátumra számíthatnak az Országgyűlésben. Ez a két határszám kétféle módon változhat: akkor, ha magas lesz a részvétel, és Budapesten, a megyeszékhelyeken, a nagyvárosokban még magasabb is lesz az országos átlagnál, tehát akkor, ha minél többen megyünk el szavazni. Illetve, ha az egyéni körzetben a legesélyesebb jelöltre átszavazók aránya magas lesz.
Ezt a helyzetet viszont feltehetően nem az ellenzéki pártok fogják előállítani. Nekünk állampolgároknak kell a hátralévő napokban hinni, és átadni a hitünket másoknak is. A meglepő politikai győzelmek ugyanis mindig a hit, a feltörő elfojtott düh, vagy a jobb jövő reménye, és az ebből megszülető közös akarat mentén születnek.
A kormányváltó hangulat ma megvan Magyarországon, még a hitre és a megszülető közös akaratra van szükség. Sőt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ennek a közös akaratnak a nagy része még csak nem is kell, hogy kiterjedjen a kormányváltást akarók teljes táborára.
Ugyanis nagyjából 400 ezer emberre van szükségünk. Az ellenzéki győzelmehez körülbelül 40-45 egyéni választókerületi győzelemre van szükség. A legszorosabb 50 választókerületben 2014-ben egyenként maximum 7000 szavazattal nyert a Fidesz. A legszorosabb 15-ben 2000 szavazattal tudott csak a kormánypárti jelölt győzni, vagy egyenesen az ellenzék nyert, a legszorosabb 25-ben pedig maximum 4000-es előnyök voltak...
ITT OLVASHATÓ
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2018.03.24.
Ezt a helyzetet viszont feltehetően nem az ellenzéki pártok fogják előállítani. Nekünk állampolgároknak kell a hátralévő napokban hinni, és átadni a hitünket másoknak is. A meglepő politikai győzelmek ugyanis mindig a hit, a feltörő elfojtott düh, vagy a jobb jövő reménye, és az ebből megszülető közös akarat mentén születnek.
A kormányváltó hangulat ma megvan Magyarországon, még a hitre és a megszülető közös akaratra van szükség. Sőt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ennek a közös akaratnak a nagy része még csak nem is kell, hogy kiterjedjen a kormányváltást akarók teljes táborára.
Ugyanis nagyjából 400 ezer emberre van szükségünk. Az ellenzéki győzelmehez körülbelül 40-45 egyéni választókerületi győzelemre van szükség. A legszorosabb 50 választókerületben 2014-ben egyenként maximum 7000 szavazattal nyert a Fidesz. A legszorosabb 15-ben 2000 szavazattal tudott csak a kormánypárti jelölt győzni, vagy egyenesen az ellenzék nyert, a legszorosabb 25-ben pedig maximum 4000-es előnyök voltak...
ITT OLVASHATÓ
EZ MÁR ELÉGTÉTEL, VAGY PITIÁNER MEGFÉLEMLÍTÉS?
KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.03.24.
A hír, amire legyintsünk megint, mert van ennél fontosabb bajunk is raklapnyi: szórja mint megélhetési fideszes a közpénzt a rendőrség az 50 ezres büntetéseket a diáktüntetéseken részt vevő fiataloknak, újságíróknak. Nyugi, nyugi. Nem csupán a diákokat basztatja a rezsim. A február 23-ai és a március 15-ei diáktüntetésen újságíróként, fotósként a munkájukat végző magyar polgárokat is tömegesen igazoltatta, beidézte, illetve szabálysértés miatt meg is büntette a rendőrség. Miért? Mert megsértették a közlekedési szabályokat. Nem nagyon, csak egy kicsit, de éppen eléggé ahhoz, hogy a karhatalom megtalálja az indokot a vegzálásukra. Merthogy miután tüntetni merészeltek a minőségi oktatási rendszerért, miután hatalmaséknak két nemzetstratégiai sorosozás között nem fussa az érdeklődéséből annyira sem, hogy szóbaálljanak ezekkel a fiatalokkal – szentségtörés! – a tünetés után az úttesten vonultak.
Tehát azon a nemzeti ünnepnapon, amikor Orbán Viktor hörgő kappanhangon ünnepileg és félreérthetetlenül megfenyegetett mindenkit, aki nem az ő hamis kottájából vinnyogva retteg a sarokban, aki nem ad hálát minden nap azért, hogy ebben a minden világok legjobbikában élhet egyik rezsicsökkentéstől a másikig, vagy egyik Erzsébet-utalványtól a köveztkező választásig, a diákok tüntettek. Az újságírók, fotósok pedig a munkájukat végezték. Beszámoltak arról, hogy a korrupt kormány védelmében menetelők mellett a diákok is utcára vonultak. Igaz, ők nem a rezsimet éltették, hanem sokadszorra kísérelték meg elégedetlenségüket az illetékesek tudomására hozni. Próbálkozásaik természetesen dugába dőltek, ám a fideszes pártállam részéről nem maradhatott megtorlás nélkül a megmozdulás.
Csak zárójelben teszem ide: mindeközben egy vidéki gimnázium három végzős, azaz érettségi előtt álló tanulóját vonták polgári védelmi kötelezettség alá. Senki mást, csak azt a három diákot, akik a februári diáktüntetést szervező Diákvagyok Mozgalom felhívására február 19-én nem mentek iskolába. Zárójel bezárva.
Nagyon nem szeretném idecitálni, milyen volt az, amikor az éjjel soha nem érhet véget dallamára, minden előzetes bejelentés nélkül utcára vonuló tömegek teljesen megbénították a fővárosi közlekedést a dicsőséges magyar futball válogatott történelmi Eb-szereplése kapcsán. Pedig nem volna haszontalan tudni, akkor hány embernek postáztak szabálysértésre vonatkozó határozatot.
Nem szívesen teszem fel a kérdést, hogy a randalírozó ultrákkal, a Városligetben emberi csontokat törő verőlegényekkel, a választási irodánál erőt demonstráló kopaszokkal szemben is ilyen példás gyorsasággal járt el a rendőrség, mert a választ pontosan tudom.
De így is van ebben az egészben valami kurvára irritáló és dühítő. Most akkor ez már az elégtétel, vagy még csak a pitiáner, gyáva szarokra jellemző megfélemlítés? Ez már a megtorlás, vagy az oly nagyon jól ismert példastatuálás, elrettentés, az önérdekérvényesítési potenciál szájbarúgása? A teljhatalomban pöffeszkedő, korrupt ügyeikből ki sem látszó, hátsó ajtókon menekülő állampárti urak milyen emberi minőségéről tesz tanúbizonyságot az, hogy miközben felháborodottan tagadják, hogy ők rendőrállamot, pláne diktatúrát építenének, a választás előtt pár héttel kamaszokat és újságírókat basztatnak? Hangsúlyozom: olyan fiatalokat, kamaszokat, akiknek zöme minden bizonnyal nem rendelkezik önálló keresettel, akiknek 50 ezer forint ki tudja hány heti, havi zsebpénzt jelent. Ez még csak nem is egyszerű pitiánerség, ez a nagybetűs aljasság.
Az óvodában is golyóálló mellényben gusztustalankodó kisembernek arra nem futotta a nemzeti bátorságából, hogy férfiasan szóbaálljon ezekkel a diákokkal. Az, hogy a politikai ellenségeit szarba sem veszi, és nem érzi méltónak őket arra, hogy a szemükbe nézzen, szintén szánalmas, de most hagyjuk. Viszont az, hogy ezeket a fiatal, a közösségi jogaikkal élő, a hatalmat jogosan kritizáló embereket nem volt hajlandó meghallani, cserében mondvacsinált, hajánál fogva rángatott indokokra hivatkozva rájuk uszítja a hatóságokat, egyenesen gyomrot forgató. Ez Orbán rezsimjének egyik tartópillére: megszívatni azokat, akik képesek és hajlandóak az önálló gondolkodásra...
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.03.24.
Tehát azon a nemzeti ünnepnapon, amikor Orbán Viktor hörgő kappanhangon ünnepileg és félreérthetetlenül megfenyegetett mindenkit, aki nem az ő hamis kottájából vinnyogva retteg a sarokban, aki nem ad hálát minden nap azért, hogy ebben a minden világok legjobbikában élhet egyik rezsicsökkentéstől a másikig, vagy egyik Erzsébet-utalványtól a köveztkező választásig, a diákok tüntettek. Az újságírók, fotósok pedig a munkájukat végezték. Beszámoltak arról, hogy a korrupt kormány védelmében menetelők mellett a diákok is utcára vonultak. Igaz, ők nem a rezsimet éltették, hanem sokadszorra kísérelték meg elégedetlenségüket az illetékesek tudomására hozni. Próbálkozásaik természetesen dugába dőltek, ám a fideszes pártállam részéről nem maradhatott megtorlás nélkül a megmozdulás.
Csak zárójelben teszem ide: mindeközben egy vidéki gimnázium három végzős, azaz érettségi előtt álló tanulóját vonták polgári védelmi kötelezettség alá. Senki mást, csak azt a három diákot, akik a februári diáktüntetést szervező Diákvagyok Mozgalom felhívására február 19-én nem mentek iskolába. Zárójel bezárva.
Nagyon nem szeretném idecitálni, milyen volt az, amikor az éjjel soha nem érhet véget dallamára, minden előzetes bejelentés nélkül utcára vonuló tömegek teljesen megbénították a fővárosi közlekedést a dicsőséges magyar futball válogatott történelmi Eb-szereplése kapcsán. Pedig nem volna haszontalan tudni, akkor hány embernek postáztak szabálysértésre vonatkozó határozatot.
Nem szívesen teszem fel a kérdést, hogy a randalírozó ultrákkal, a Városligetben emberi csontokat törő verőlegényekkel, a választási irodánál erőt demonstráló kopaszokkal szemben is ilyen példás gyorsasággal járt el a rendőrség, mert a választ pontosan tudom.
De így is van ebben az egészben valami kurvára irritáló és dühítő. Most akkor ez már az elégtétel, vagy még csak a pitiáner, gyáva szarokra jellemző megfélemlítés? Ez már a megtorlás, vagy az oly nagyon jól ismert példastatuálás, elrettentés, az önérdekérvényesítési potenciál szájbarúgása? A teljhatalomban pöffeszkedő, korrupt ügyeikből ki sem látszó, hátsó ajtókon menekülő állampárti urak milyen emberi minőségéről tesz tanúbizonyságot az, hogy miközben felháborodottan tagadják, hogy ők rendőrállamot, pláne diktatúrát építenének, a választás előtt pár héttel kamaszokat és újságírókat basztatnak? Hangsúlyozom: olyan fiatalokat, kamaszokat, akiknek zöme minden bizonnyal nem rendelkezik önálló keresettel, akiknek 50 ezer forint ki tudja hány heti, havi zsebpénzt jelent. Ez még csak nem is egyszerű pitiánerség, ez a nagybetűs aljasság.
Az óvodában is golyóálló mellényben gusztustalankodó kisembernek arra nem futotta a nemzeti bátorságából, hogy férfiasan szóbaálljon ezekkel a diákokkal. Az, hogy a politikai ellenségeit szarba sem veszi, és nem érzi méltónak őket arra, hogy a szemükbe nézzen, szintén szánalmas, de most hagyjuk. Viszont az, hogy ezeket a fiatal, a közösségi jogaikkal élő, a hatalmat jogosan kritizáló embereket nem volt hajlandó meghallani, cserében mondvacsinált, hajánál fogva rángatott indokokra hivatkozva rájuk uszítja a hatóságokat, egyenesen gyomrot forgató. Ez Orbán rezsimjének egyik tartópillére: megszívatni azokat, akik képesek és hajlandóak az önálló gondolkodásra...
ÚJ NÉMET KORMÁNY - KÉRDŐJELEK
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: KASZA LÁSZLÓ
2018.03.23.
Szemtanúk szerint Angela Merkel úgy izgult múlt szerdán a kancellári eskü letétele előtt, mint egy érettségire készülő diáklány. Mielőtt odalépett az új kormányt föleskető, kerekes székében ülő parlamenti elnök, Wolfgang Schäuble elé, idegesen igazgatta frizuráját, kétszer is újragombolta elegáns fehér kabátkáját. De aztán már nyugodt hangon mondta az eskü szövegét, kiegészítve az önként választott mondattal, hogy „Isten engem úgy segéljen”. A díszemelvényen ott ült Merkel kilencvenkét éves édesanyja, és ezúttal férje, Joachim Sauer kémiaprofesszor is, aki azzal szokta kimenteni magát a protokolláris kötelezettségek alól, hogy „hallgatóimnak nagyobb szükségük van jelenlétemre, mint Angelának”.
Angela Merkel negyedik fölesketése – ez más szavakkal mostanra tizenkét év kancellárságot jelent, nemcsak azért érdemel külön említést, mert a Szövetségi Köztársaság eddigi nyolc kancellárja közül rajta kívül csak kettő, Konrad Adenauer és Helmut Kohl volt ilyen hosszú ideig kormányfő. Fontosabb, hogy ő az első kancellár asszony. Eddigi kormányfői tevékenységének is egyik fő célja volt a nők egyenjogúsítása, arányuk növelése vezető társadalmi, gazdasági, politikai pozíciókban. Az új CDU/CSU–SPD koalíciós kormány összetétele számottevő előrehaladás e téren. A tizenöt miniszteri tárca közül hatnak tulajdonosa nő. Ráadásul a kancellár is asszony. Viszont alul vannak reprezentálva a volt NDK tartományainak képviselői. Csak az új családügyi miniszter, Franziska Giffey származik Berlin egykori szovjet zónájából, Neuköllnből. Kinevezésének oka és körülményei sokakat emlékeztetnek Angela Merkel huszonnyolc évvel ezelőtti miniszteri kinevezésére.
Kohlnak, az „újraegyesítés kancellárjának” szüksége volt a proporció miatt egy nőre, és Keletről Angela Merkelt, az utolsó keletnémet kormány szóvivőjét javasolták neki. Azaz megfelelt mindkét várakozásnak: nő volt, és az ország keleti részéből származott. Kohl kinevezte a szerinte jelentéktelen politikust „az ifjúság és a nők ügyeit intéző” miniszternek. Később neki adta az ugyancsak fölöslegesnek ítélt környezetvédelmi tárcát is. Nem tartotta sokra miniszterét, a nevét sem jegyezte meg, csak úgy beszélt róla, hogy „a lány odaátról”. Aztán ez a lány odaátról volt az, aki elsőnek kezdeményezte Kohl leváltását a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közölt híres cikkével: „Tizenhat év elég volt, kancellár úr”. Azt persze nem tudjuk, hogy a Merkel–Giffey párhuzam a jövőben is érvényes lesz-e. Azt azonban igen, hogy a 39 éves szociáldemokrata politikus, Franziska Giffey kerületi polgármester asszonyként jó nevet szerzett magának az ország egyik legtöbb feladatot adó körzetében, Neuköllnben. Több mint száz (!) nemzet képviselője él ebben a keletnémet időkben még elhanyagolt kerületben. Az őslakosokon kívül új és harmadik generációs bevándorlók, menekültek Kelet-Európából, Ázsiából, Afrikából. Az egykor „lerobbantnak” tekintett városrészt Giffey lakhatóvá tette. A bűnözés aránya nem magasabb, mint Berlin más negyedeiben. Az utcák persze nem a Kurfürstendammra emlékeztetnek, de rendezettek, nem elhanyagoltak. (Figyelem, Lázár miniszter úr, itt is lehetne egyet kamerák előtt migránsozni!)
Tény, hogy az új családügyi miniszternőt szociális érzékenysége, közérthető beszéde, tettrekészsége és nem utolsósorban viszonylag fiatal kora miatt az SPD egyik legígéretesebb politikusának tekintik. A nők előtérbe kerülését illetően fontos esemény volt, hogy az SPD-ben a negyvenhét éves Andrea Nahles eddigi frakcióvezetőt jelölték a pártelnöki posztra. Megválasztása a jövő havi pártkongresszuson biztosra vehető. És megtört a hallgatás Angela Merkel utódlása körül is. A kancellár asszony meglepetésre Berlinbe hívta CDU-pártfőtitkárnak az 55 éves Saar-vidéki miniszterelnöknőt, Annegret Kramp-Karrenbauert, aki országos szinten ugyan kevésbé ismert, de felsőbb politikai körökben – mint tartományi miniszterelnöknő – nagy tekintélynek örvend. Általános vélemény szerint Merkel őt szemelte ki utódjául, és a pártfőtitkári poszt az első fontos állomás Kramp-Karrenbauer számára ezen az úton.
A 179 oldalas koalíciós szerződésben fontos szerepet kapott a pártok vezető testületeinek fiatalítása. Az utolsó nagykoalíciós kormány legtöbb tagja a hatvanas éveit taposta. A most felesketett kormány tizenöt tagja közül csak négy idősebb hatvannál, a többi ötvenes, de a legtöbbjük negyvenes éveiben jár, vagy annál is fiatalabb. A választások eredménye és a rá következő viták mutatták, hogy a generációs különbségek mennyire befolyásolják a választók és politikai vezetők közötti viszonyt. Mindkét koalíciós párt ifjúsági szervezete a nagykoalíció folytatása ellen volt, mert szerintük az idős vezetők eddigi politikájának folytatása nem tükrözné a társadalom és különösen a fiatalabb generáció felfogását. Tehát a több női kormánytag mellett fiatalítás volt a jelszó...
Szerző: KASZA LÁSZLÓ
2018.03.23.
Angela Merkel negyedik fölesketése – ez más szavakkal mostanra tizenkét év kancellárságot jelent, nemcsak azért érdemel külön említést, mert a Szövetségi Köztársaság eddigi nyolc kancellárja közül rajta kívül csak kettő, Konrad Adenauer és Helmut Kohl volt ilyen hosszú ideig kormányfő. Fontosabb, hogy ő az első kancellár asszony. Eddigi kormányfői tevékenységének is egyik fő célja volt a nők egyenjogúsítása, arányuk növelése vezető társadalmi, gazdasági, politikai pozíciókban. Az új CDU/CSU–SPD koalíciós kormány összetétele számottevő előrehaladás e téren. A tizenöt miniszteri tárca közül hatnak tulajdonosa nő. Ráadásul a kancellár is asszony. Viszont alul vannak reprezentálva a volt NDK tartományainak képviselői. Csak az új családügyi miniszter, Franziska Giffey származik Berlin egykori szovjet zónájából, Neuköllnből. Kinevezésének oka és körülményei sokakat emlékeztetnek Angela Merkel huszonnyolc évvel ezelőtti miniszteri kinevezésére.
Kohlnak, az „újraegyesítés kancellárjának” szüksége volt a proporció miatt egy nőre, és Keletről Angela Merkelt, az utolsó keletnémet kormány szóvivőjét javasolták neki. Azaz megfelelt mindkét várakozásnak: nő volt, és az ország keleti részéből származott. Kohl kinevezte a szerinte jelentéktelen politikust „az ifjúság és a nők ügyeit intéző” miniszternek. Később neki adta az ugyancsak fölöslegesnek ítélt környezetvédelmi tárcát is. Nem tartotta sokra miniszterét, a nevét sem jegyezte meg, csak úgy beszélt róla, hogy „a lány odaátról”. Aztán ez a lány odaátról volt az, aki elsőnek kezdeményezte Kohl leváltását a Frankfurter Allgemeine Zeitungban közölt híres cikkével: „Tizenhat év elég volt, kancellár úr”. Azt persze nem tudjuk, hogy a Merkel–Giffey párhuzam a jövőben is érvényes lesz-e. Azt azonban igen, hogy a 39 éves szociáldemokrata politikus, Franziska Giffey kerületi polgármester asszonyként jó nevet szerzett magának az ország egyik legtöbb feladatot adó körzetében, Neuköllnben. Több mint száz (!) nemzet képviselője él ebben a keletnémet időkben még elhanyagolt kerületben. Az őslakosokon kívül új és harmadik generációs bevándorlók, menekültek Kelet-Európából, Ázsiából, Afrikából. Az egykor „lerobbantnak” tekintett városrészt Giffey lakhatóvá tette. A bűnözés aránya nem magasabb, mint Berlin más negyedeiben. Az utcák persze nem a Kurfürstendammra emlékeztetnek, de rendezettek, nem elhanyagoltak. (Figyelem, Lázár miniszter úr, itt is lehetne egyet kamerák előtt migránsozni!)
Tény, hogy az új családügyi miniszternőt szociális érzékenysége, közérthető beszéde, tettrekészsége és nem utolsósorban viszonylag fiatal kora miatt az SPD egyik legígéretesebb politikusának tekintik. A nők előtérbe kerülését illetően fontos esemény volt, hogy az SPD-ben a negyvenhét éves Andrea Nahles eddigi frakcióvezetőt jelölték a pártelnöki posztra. Megválasztása a jövő havi pártkongresszuson biztosra vehető. És megtört a hallgatás Angela Merkel utódlása körül is. A kancellár asszony meglepetésre Berlinbe hívta CDU-pártfőtitkárnak az 55 éves Saar-vidéki miniszterelnöknőt, Annegret Kramp-Karrenbauert, aki országos szinten ugyan kevésbé ismert, de felsőbb politikai körökben – mint tartományi miniszterelnöknő – nagy tekintélynek örvend. Általános vélemény szerint Merkel őt szemelte ki utódjául, és a pártfőtitkári poszt az első fontos állomás Kramp-Karrenbauer számára ezen az úton.
A 179 oldalas koalíciós szerződésben fontos szerepet kapott a pártok vezető testületeinek fiatalítása. Az utolsó nagykoalíciós kormány legtöbb tagja a hatvanas éveit taposta. A most felesketett kormány tizenöt tagja közül csak négy idősebb hatvannál, a többi ötvenes, de a legtöbbjük negyvenes éveiben jár, vagy annál is fiatalabb. A választások eredménye és a rá következő viták mutatták, hogy a generációs különbségek mennyire befolyásolják a választók és politikai vezetők közötti viszonyt. Mindkét koalíciós párt ifjúsági szervezete a nagykoalíció folytatása ellen volt, mert szerintük az idős vezetők eddigi politikájának folytatása nem tükrözné a társadalom és különösen a fiatalabb generáció felfogását. Tehát a több női kormánytag mellett fiatalítás volt a jelszó...
BRUCK GÁBOR: AZ ÚJ KORMÁNYFŐ TUDJON MOSOLYOGNI ÉS NE LOPJON
VÁROSI KURÍR - VOKS2018
Szerző: BL
2018.03.25.
Bruck Gábor pszichológus, kampánystratéga, a 168 óra című hetilapnak adott interjújában arról beszélt, szerinte milyen személyiségű miniszterelnökre lenne szüksége Magyarországnak.
Szerző: BL
2018.03.25.
A legtöbb vezető csak egy adott kultúrában lehet sikeres
“Ma Szent István valószínűleg hamar elbukna, ahogy Orbán is elbukna bármelyik nyugati országban. Azért, mert Európában új kultúra született, amely már nem kér a túlzottan maszkulin gondolkodási módból.”
Bruck Gábor hangsúlyozta, a történelem tele van gyenge képességű vezetőkkel. Olyanokkal, akiket az irtózatos ambíciójuk emelt a magasra:
“Többnyire az győz, akinek ez a legfontosabb. Az ambíción túl a tényleges sikerhez kell még egy-két dolog. Csakhogy demokráciában nem az okosságra és a képességekre gondolunk, sokkal inkább a vezető karakterére, morális integritására. Arra, hogy akkor is hajlandó az ország érdekében cselekedni, ha az számára politikailag káros. Legtöbb vezetőnk erre nem képes.”
A becsületességet is tanulni kell, hiszen egyetlen csecsemő sem születik becsületesnek:
“Az a politikus válik becsületessé, aki hosszú időn keresztül szándékosan gyakorolja, hogy kritikus helyzetekben korrekt, erkölcsileg helyes módon döntsön. Szándékosan kell gyakorolni az alázatot, a szerénységet, úgy, hogy szájkosarat teszünk az egónkra. ”
Az ellenzéki oldalon hiába várnak egy politikai messiásra
“Ahogy egyik napról a másikra senkiből sem lesz hegedűművész vagy szívsebész, úgy vezető sem. Öledbe eshet egy poszt, de ettől még nem leszel sikeres politikus. Sok-sok tanulás, tudatos gyakorlás és megérés nélkül csak kudarcra számíthatsz.” /…../ “A magyar politikusok nem akarnak igazi vezetőkké válni, többségüknek csak a poszt kell, felelősség nélkül.”
Kitért arra is, hogy az országnak nem feltétlenül női országvezetőre van szükség, de arra igen, hogy a hatalom gyakorlásának új, szoft formája alakuljon ki:
“Az együttérzésre, az idealizmusra, az őszinteségre, a nyitottságra gondolok. Egyébként a világ efelé halad.” /…./ ” Nekünk is egy szelídebb, jóindulatú és kompromisszumkész kormányfőre volna szükségünk. Az sem volna baj, ha tudna mosolyogni, és nem lopna.”
Bruck Gábor arról is beszélt, hogy Orbán, Karácsony, Vona és Szél közül - függetlenül a jelöltek támogatottságától és esélyeitől – milyen típusú miniszterelnökre lenne szüksége ma Magyarországnak:
“A négy jelöltből három harcos típus, nem beszélnek, hanem kiabálnak, döntően a saját érdek és az egó vezeti őket. Karácsonyt látom csak olyannak, aki kompatibilis lehet az új kultúrával. Nem vezénylő tábornok akar lenni, hanem edukátor, nem akar mindenben egyedül dönteni, és talán újra volna parlament. És van még egy szempont: kinézem belőle, hogy ha rosszul végezné a dolgát, le lehetne mondatni.”
“Ma Szent István valószínűleg hamar elbukna, ahogy Orbán is elbukna bármelyik nyugati országban. Azért, mert Európában új kultúra született, amely már nem kér a túlzottan maszkulin gondolkodási módból.”
Bruck Gábor hangsúlyozta, a történelem tele van gyenge képességű vezetőkkel. Olyanokkal, akiket az irtózatos ambíciójuk emelt a magasra:
“Többnyire az győz, akinek ez a legfontosabb. Az ambíción túl a tényleges sikerhez kell még egy-két dolog. Csakhogy demokráciában nem az okosságra és a képességekre gondolunk, sokkal inkább a vezető karakterére, morális integritására. Arra, hogy akkor is hajlandó az ország érdekében cselekedni, ha az számára politikailag káros. Legtöbb vezetőnk erre nem képes.”
A becsületességet is tanulni kell, hiszen egyetlen csecsemő sem születik becsületesnek:
“Az a politikus válik becsületessé, aki hosszú időn keresztül szándékosan gyakorolja, hogy kritikus helyzetekben korrekt, erkölcsileg helyes módon döntsön. Szándékosan kell gyakorolni az alázatot, a szerénységet, úgy, hogy szájkosarat teszünk az egónkra. ”
Az ellenzéki oldalon hiába várnak egy politikai messiásra
“Ahogy egyik napról a másikra senkiből sem lesz hegedűművész vagy szívsebész, úgy vezető sem. Öledbe eshet egy poszt, de ettől még nem leszel sikeres politikus. Sok-sok tanulás, tudatos gyakorlás és megérés nélkül csak kudarcra számíthatsz.” /…../ “A magyar politikusok nem akarnak igazi vezetőkké válni, többségüknek csak a poszt kell, felelősség nélkül.”
Kitért arra is, hogy az országnak nem feltétlenül női országvezetőre van szükség, de arra igen, hogy a hatalom gyakorlásának új, szoft formája alakuljon ki:
“Az együttérzésre, az idealizmusra, az őszinteségre, a nyitottságra gondolok. Egyébként a világ efelé halad.” /…./ ” Nekünk is egy szelídebb, jóindulatú és kompromisszumkész kormányfőre volna szükségünk. Az sem volna baj, ha tudna mosolyogni, és nem lopna.”
Bruck Gábor arról is beszélt, hogy Orbán, Karácsony, Vona és Szél közül - függetlenül a jelöltek támogatottságától és esélyeitől – milyen típusú miniszterelnökre lenne szüksége ma Magyarországnak:
“A négy jelöltből három harcos típus, nem beszélnek, hanem kiabálnak, döntően a saját érdek és az egó vezeti őket. Karácsonyt látom csak olyannak, aki kompatibilis lehet az új kultúrával. Nem vezénylő tábornok akar lenni, hanem edukátor, nem akar mindenben egyedül dönteni, és talán újra volna parlament. És van még egy szempont: kinézem belőle, hogy ha rosszul végezné a dolgát, le lehetne mondatni.”
"HÁLA A REMEK VÁROSVEZETÉSNEK, CSAK ÚGY PUCOLTAK INNEN, TYÚ, TYÚ, TYÚ"
MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2018.03.25.
Miskolcon nagy a mozgás. Korábban jöttek az Avasra a fészekrakók, akiknek menniük kellett, miután alaposan lelakták a környéket. Őket migránsozta le miskolci látogatása során Orbán Viktor. De távozniuk kell a számozott utcák lakóinak is, mert a szomszédjukban stadion épül. A nyomortelepek lakói vagy Kanadába mennek, vagy a Lyukóvölgybe. Azaz Miskolc peremére, ahova már senki sem lát el.
Ott volt a ló, a nyuszis háznak az erkélyén? – kérdezzük három nyárfalevélként remegő, maszatos arcú hajléktalantól. Miskolcon, az avasi lakótelepen járva egyáltalán nem olyan szokatlan kérdés ez, pláne, ha a jó évtizede lezajlott Fészekrakó program kapcsán érdeklődünk.
– Igen, a harmadikon vagy a másodikon, azt hiszem – feleli egyikük, aki beszélgetésünk során ekkor mosolyodik el először. És utoljára is: tudniillik a valamiért „nyuszi” felirattal ellátott paneltől nem messze ácsorgó mindhárom erdőlakó maga is fészekrakó volt egykoron.
Ez a kifejezés még ma is indulatokat vált ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye központjában, pedig már több mint 13 éve, 2005-ben, az első Gyurcsány-kormány idején zajlott le az úgynevezett Fészekrakó program. Célja az volt, hogy állami támogatással pályakezdő fiatalokat juttasson lakáshoz, mielőtt az elvándorlás miatt végleg üresen maradt volna az Avas, ahol ma körülbelül Miskolc lakosságának negyede él.
Csakhogy ügyeskedő jogászok számos kiskaput találtak, így aztán borsodi zsáktelepülésekről költöztettek be fiktív papírokkal jövedelem nélküli, javarészt cigány származású rászorulókat vagy akár hajléktalanokat. Az sem volt ritka, ha többtucatnyian zsúfolódtak össze egy egyszobás garzonban. A fészekrakók közül sokan lelakták az ingatlanokat, mindennapossá vált a bűnözés az utcákon, a disznóvágás a homokozókban, a kolbásztöltés a félemeleteken, a lótartás az erkélyen. A kiköltöztetettek után szó szerint nem maradt más, mint hamu: gyakran keletkeztek lakástüzek a falból kirángatott elektromos vezetékek miatt, vagy azért, mert egész egyszerűen tüzet raktak. Akár az emeleten is...
Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2018.03.25.
Ott volt a ló, a nyuszis háznak az erkélyén? – kérdezzük három nyárfalevélként remegő, maszatos arcú hajléktalantól. Miskolcon, az avasi lakótelepen járva egyáltalán nem olyan szokatlan kérdés ez, pláne, ha a jó évtizede lezajlott Fészekrakó program kapcsán érdeklődünk.
– Igen, a harmadikon vagy a másodikon, azt hiszem – feleli egyikük, aki beszélgetésünk során ekkor mosolyodik el először. És utoljára is: tudniillik a valamiért „nyuszi” felirattal ellátott paneltől nem messze ácsorgó mindhárom erdőlakó maga is fészekrakó volt egykoron.
Ez a kifejezés még ma is indulatokat vált ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye központjában, pedig már több mint 13 éve, 2005-ben, az első Gyurcsány-kormány idején zajlott le az úgynevezett Fészekrakó program. Célja az volt, hogy állami támogatással pályakezdő fiatalokat juttasson lakáshoz, mielőtt az elvándorlás miatt végleg üresen maradt volna az Avas, ahol ma körülbelül Miskolc lakosságának negyede él.
Csakhogy ügyeskedő jogászok számos kiskaput találtak, így aztán borsodi zsáktelepülésekről költöztettek be fiktív papírokkal jövedelem nélküli, javarészt cigány származású rászorulókat vagy akár hajléktalanokat. Az sem volt ritka, ha többtucatnyian zsúfolódtak össze egy egyszobás garzonban. A fészekrakók közül sokan lelakták az ingatlanokat, mindennapossá vált a bűnözés az utcákon, a disznóvágás a homokozókban, a kolbásztöltés a félemeleteken, a lótartás az erkélyen. A kiköltöztetettek után szó szerint nem maradt más, mint hamu: gyakran keletkeztek lakástüzek a falból kirángatott elektromos vezetékek miatt, vagy azért, mert egész egyszerűen tüzet raktak. Akár az emeleten is...