A magyarok gyakran panaszkodnak arról, milyen sokat kell dolgozniuk. Az Eurostat friss, 2016-ot bemutató statisztikája szerint valóban több időt vagyunk a munkahelyünkön, mint az átlagos európai. Egy teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló az EU-ban átlagosan heti 40,3 órát dolgozik egy szokásos munkanapon. A férfiak ennél többet, 41 órát töltenek a munkahelyükön, a nők pedig kevesebbet, 39,3 órát.
A munkanap az uniós országok közül az Egyesült Királyságban a leghosszabb és Dániában a legrövidebb. Az Egyesült Királyságban a teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagosan heti 42,3 órát töltenek el főállásukban. Náluk többet csak a nem uniós izlandiak (44,4 ) és törökök (49,4) dolgoznak. Az Egyesült Királyságot Ciprus követi (41,7), majd Ausztria (41,4), Görögország (41,2), Lengyelország és Portugália (41,1) következik...
Nem fogynak ki (szerencsére) a Tíz dolog-sorozatra érkező írások, ráadásul olyan városokból is jönnek, amire én személy szerint nem gondoltam volna. A mai például Seattle-ből, és Zsolt olyan szeretettel ír róla, hogy az embernek kedve lenne indulni és minimum megnézni magának. „Elsőre megtetszett ennek a sorozatnak az ötlete, aztán elbizonytalanodtam. Biztos sokaknak megvan az a Viktor Frankl-idézet a nagyhatású Man's Search for Meaning könyvéből, hogy: „Everything can be taken from a man but one thing: the last of the human freedoms - to choose one’s attitude in any given set of circumstances, to choose one’s own way”.
Hogy hogy jön ez ide? Úgy, hogy végül is a saját tébolyunkat visszük magunkkal, akárhova megyünk. És ez befolyásol abban, hogy mi fog tetszeni, és mi fog idegesíteni.
Szóval ez a sorozat nekem valójában inkább a Top10 különbség a szülőhazához képest, amiknek akár örülni is lehet megfelelő berögzülések esetén, vagy lehet rajtuk idegeskedni, vagy extrém esetben észre sem venni. Ahogy így van ez Magyarországgal is. Van, aki fel sem veszi, hogy hozzávágják a Kaisersben a bankkártyát, és van, akinek ez az utolsó csepp a pohárban.
Mindennek tudatában, lássuk szűkebb kis hazámat, Seattle-t!
Először is nem vagyok pártatlan. Az első utam Amerikába az állásinterjúm volt, a második pedig, amikor költöztünk öt hónapra rá. Ez a város adta nekem a viszonyítási pontot az USA megismeréséhez, ez a város befogadott, megélhetést biztosított, és összességében jól tart már több, mint öt éve.
Utazásaim során eddig csak egyetlen másik városban gondoltam, hogy ott esetleg élni tudnék, de erről talán máskor. A lényeg, hogy ez nekem kicsit szerelem, és azt nehéz átadni tízes listákban. De ez nem állít meg abban, hogy megpróbáljam..."...
AZ ÉN PÉNZEM BLOG Szerző: Az Én Pénzem 2018.01.29.
Mintha némiképp több bank is elaludt volna az új pénzforgalmi szabályok érvényesítése terén. Úgy tűnik azonban, hogy a múlt hétvégére mindenütt sikerült rájönni, ha a jogszabály díjmentességet ír elő, azt valóban díjmentességként kell értelmezni, és a valós költségek meghatározása sem vehető félvállról. Az új pénzforgalmi szabályok új világot hoztak a bankkártyások életébe. A legfontosabb változás, hogy míg korábban a bankkártya letiltását megelőzően negyvenötezer forintig a kártyabirtokosnak kellett viselnie a kárt, ez az összeg 2018. január 13-ától 15 ezer forintra olvadt. Ugyanettől az időponttól a kártya ellopását, eltűnését bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni. A letiltás feloldására is ugyanezt írja el a jogszabály. A pótlásért pedig a bankok csak a ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják fel.
Az új törvényt – ahogy azt tapasztaltuk– mintha sok banknak nem sikerült volna elsőre teljesen maradéktalanul megértenie (esetleg komolyan vennie). Érdeklődésünkre kaptunk olyan kioktató választ is, ami után - bár mi egyértelműnek találtuk a jogszabályt - értelmezést kértünk a Magyar Nemzet Banktól (MNB). A jegybank egyértelműen kimondta: „amikor, vagy az ügyfél bejelentése, vagy a pénzforgalmi szolgáltató saját megelőzési intézkedései nyomán valamilyen csalás vagy visszaélés vagy annak gyanúja miatt kerül a fizetési kártya letiltásra, úgy a pénzforgalmi szolgáltató költséget, díjat nem számíthat fel”...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: TAMÁS RÓBERT 2018.01.28
Már meg sem lepődöm azon, hogy még mindig meg tudok lepődni. Bevallom, sok mindenre számítottam ezen a verőfényes januári délelőttön, ami szembe jött velem a Magyar Időkön, arra azonban nem. Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mesélte, hogy már 186 millió forintot küldtek a rajongók a pártnak azért, hogy Orbán Viktor megvédhesse őket Soros Györgytől. 25 nap alatt 36 ezren reagáltak a pénzkérésre, átlagosan fejenként 5 000 forint landolt a pártkasszában.
Ez amolyan védelmi pénz lehet, hiszen a Soros-terv kivédésére kunyizott a kormánypárt. Nyilván nem a pénzre volt égetően szükségük (bár nincs az az összeg, amit ne tudnának megfosztani közpénz jellegétől), hanem ez is úgy lesz, mint a visszaküldött nemzeti inzultáció. Azt mondanak, amit akarnak, ellenőrizni lehetetlen. Így remekül ki lehet kerülni a számonkérést, hogy miből is költöttek négyszer annyit, mint a megengedett. Hát küldték a rajongók, abból. A másik indoka a kunyerálásnak az lehet, hogy így a nagyon egyszerű hívek még inkább magukénak érzik a harcolást. Ezen keresztül Orbán Viktort és persze a vele járó kormányt. Fizettek érte, befektettek, megvédik az életük árán is. Megvették. Magántulajdon, az övék...
VÁROSI KURÍR - VOKS2018 Szerző: Városi Kurír 2018.01.29.
Magyarországnak, a gazdaságnak és az állampolgároknak is sokkal jobb lenne, ha mihamarább bevezetnénk az eurót. Ezt a folyamatot azonnal el kellene kezdeni, hiszen sokkal több előnye volna, mint hátránya, ha mi magyarok a közös európai fizetőeszközt használnánk. Az Együtt vasárnap közleményben állt ki az euró és fogalmazásuk szerint Európa mellet, mert ez a feltétele egy erős és versenyképes Magyarországnak. 1 Szorosabb együttműködés Európával
Az Európai Unió a következő években kettészakadhat. Az eurót használó magországokra, és arra a perifériára, ami valamennyire még csatlakozik Európához, de nem vesz mindenben részt. Aki kimarad az eurózónából, az lemarad az egyre szorosabb európai együttműködésből is. Ha kimaradunk a mag-Európából, akkor a kontinensünket érintő valóban fontos döntésekből is kimaradunk. Sőt, ott sem lehetünk „az asztalnál”, amikor ezek a döntések születni fognak. Így pedig a magyar érdek biztosan nem fog érvényesülni.
2 Kicsi és nyitott gazdaság vagyunk
A pénzügyi sokkoknak különösen ki van téve egy olyan kicsi és nyitott gazdaság, mint a miénk. Láttuk a legutóbbi válság alatt is, mennyire sérülékeny is Magyarország, de egy 340 milliós valutaövezet tagjaként a pénzügyi rendszerünk sokkal biztosabb helyzetben lenne. A vállalkozásoknak arra van szükségük, hogy kiszámítható környezetben, a beszerzési és az eladási áraik árfolyamváltozás okozta hullámzásától függetlenül működhessenek...
Trón és Oltár, hatalom és egyház szövetsége egykor természetes volt. A középkorban. Az újkor, de leginkább a felvilágosodás azzal kezdődik, hogy ez a kapcsolat meglazul. Ezzel felszabadul az egyház is, de hívei is: nem kötelesek a hatalom feltétlen szolgálatára, ahogy az államnak sem kell többé hittan tanárnak képzelnie magát. Még az Alaptörvény sem mert mást mondani, mint hogy „állam és egyház különváltan működnek” Újabban viszont mintha Trón készülne megint Oltárral összebútorozni. Bókokkal udvarol, ajándékokkal halmozza el, védelmét és szolgálatait ajánlja. Az Oltár környékén is vannak - nem mindenhol és nem mindenki -, akik hajlanának a frigy megújítására. Végül is a kegyurak annak idején szépen gondoskodtak a templomokról. Cserébe joguk volt beleszólni az egyház életébe, még a kinevezésekbe is, és élvezték az „Oltár” támogatását. Igény volna rá újra. Amikor a most az egyházakra ömlő pénzeső okaira kérdeztek rá, egy névtelenséget kérő főtisztviselő félig ironikusan, félig komolyan azt nyilatkozta: „kegyúri jogot gyakoroltak”, kár tehát az elosztás szempontjait firtatni. A fideszes jelölt mellett kampányoló vásárhelyi esperes pedig 2015-ös kitüntetésekor így mondott köszönetet Lázár Jánosnak: „nyilván ott van emögött miniszter úr is, aki erre a plébánosi feladatra engem jelölt”. Nem hívőként nem merészkednék beleszólni, ám régebben azért nem jelölhetett volna katolikus papot református kegyúr, de ha egyszer a Trónon most éppen e hitet követik…
Trón és Oltár újraházasodásának kísérletein nincs mit csodálkozni. A nálunk épülő rendszert leginkább államfeudalizmusnak lehetne nevezni. Hűbéri függések láncán keresztül alakul a gazdaság és a politika, csúcsán a legfőbb hűbérúr: maga az állam és annak első embere. Mindenki tudja, kitől kapta a hűbérbirtokát, akit cserébe köteles szolgálni és védeni, hívására harcba szállni. Udvariatlan elemzők maffiának is nevezik, de ilyet úri társaságban nem illik mondani...
Sokat temettük már a független sajtót és annak szabadságát az elmúlt nyolc év folyamán (tetszenek látni, most az én kezembe került ez az elkoptatott szlogen, de hát bizony nyolc éve ül a nyakunkon a Fidesz), azonban most jött el az a pillanat, mikor már kész a szemfödél, szegezik ránk a koporsót, és a temetés napja is ki van tűzve. Ez hosszú írás lesz, de tessenek végigolvasni, érdemes. Már csak azért is érdemes, mert le merném fogadni, hogy fél éven belül kevés ilyen írást látnak majd, akár tőlem, akár mástól. Nem lesz, és majd a gyáva sajtót tetszenek szidni, arról tudomást sem véve, hogy már nincs is. No, vágjunk a média résébe, essünk neki.
Tegnap jelent meg a Népszavában, hogy kormányhoz közeli sajtókörök szakmai kamara felállításán dolgoznak – ennek bevezetésére a választások után kerülne sor, miután a Parlament meghozott egy támogató törvényt is. Mondjuk irigylem azt a magabiztosságot, amivel bizonyosak benne, hogy a mostani koalíció nyeri a választásokat, de lássuk be: még mindig erre van sajnos a legnagyobb esély, ezen a pályán az ellenzék legfeljebb egymást verheti meg, és amint látom, nem is akar válogatottat kiállítani – pedig hát ez bajnoki meccs volna, nem a BLSZ 2, nem kiesésre kéne játszani.
Mindegy.
Most nem erről van szó.
Lássuk, mivel foglalkozna az a bizonyos sajtókamara:...
Olyasmi történt vasárnap a Kossuth téren, amire régóta nem volt példa a magyar politikában: a Jobbik és a Fidesz-KDNP kivételével az összes ma komolyan vehető párt megállapodott egy közös oktatáspolitika alapjaiban. A megállapodás hátterében ráadásul nem valami titkos alku, hanem egy több hónapos egyeztetés áll, amelyet nem is a pártok, hanem a Tanítanék Mozgalom és az Oktatási Hálózat hoztak össze.
Sok, igen súlyos probléma van a magyar demokráciával, amelynek az egyik legszembetűnőbb tünete a folyamatos széttagoltság, az egyet nem értés a legpiszlicsárébb ügyekben is.
Ennek pedig nem csupán az a veszélye, hogy a legnagyobb kisebbséget – amely jelen pillanatban a Fidesz-KDNP – hatalomba tudja tartani. Ez a dolog politikai része. Sokkal nagyobb veszély, hogy - ahogy az egyik felszólaló Szentgyörgyi Albertet idézte – Magyarorszég jövője úgy fog kinézni, ahogy a ma iskolája.
A mai magyar iskola pedig túlságosan központosított, a szakmai kreativitásnak írmagját sem képes elviselni.
Nem is ragoznám a szót tovább, a következő, a magyar oktatást meghatározó alapelvekről tehát mostantól nem fog egymással vitatkozni az MSZP, az LMP, a DK, az Együtt, a Párbeszéd, az MLP és a Momentum Mozgalom:
- A gyerekek érezzék jól magukat az iskolában, az iskola nem rabszolgatelep.
- Személy– nem rendszerközpontú oktatás
- Esélyegyenlőség
- Csökkenteni kell a tananyag mennyiségét
- A lexikális tudás erőltetését (adatok koncepciótlan magolása) háttérbe kell szorítani.
- Kritikus gondolkodásra nevelés
- Különleges bánásmódot igénylő gyerekek kiemelt segítése
- Szabad tankönyv– és módszerválasztás
- Csökkentsék a pedagógusok terheit, stabil, kiszámítható bérezés
- A GDP 6%-át az oktatásra kell fordítani
- Új közoktatási törvényt kell alkotni - Az oktatáspolitikai döntéshozatalt széleskörű társadalmi egyeztetés előzze meg
Az esemény végén az Oktatási Minimum molinóját együtt a színpadon tartva sorakoztak fel a pártok képviselői, hogy megerősítsék a megállapodást.
Nem kis feladatvállalás ez a pártoktól, hiszen ezzel tulajdonképpen egy komoly kampányfelületről mondtak le egymás javára, már ami az alapelveket érinti...
KOLOZSVÁRI SZALONNA - NEHAZUGGY BLOG Szerző: FORGÁCS ERZSÉBET 2018.01.28.
...Ártunk és ormányunk minden erőlködése ellenére Putyin most is rávert egy kört Orbánra. A márciusi elnökválasztáson a legerősebb kihívója Alekszei Navalnij orosz ellenzéki vezető. Lett volna. De a helyi, Putyintól tök független választási bizottság úgy döntött, hogy Navalnij nem csupán most nem indulhat Putyin ellen a választáson, de 10 éven belül egyszer sem, mert a szintén független bíróság (az orosz, nem a magyar) gazdasági bűncselekményben bűnösnek találta. Na, nem nagyon, csak annyira, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapjon. És milyen kényelmes, hogy erre hivatkozva ki lehet zárni a küzdelemből. Sőt – mert ha a véletlenek összeesküsznek, akkor csodák születnek – pont véletlenül valaki betelefonált a helyi TEK-be, hogy bomba van abban az épületben, ahol Navalnij ellenzéki televíziója is működik. Nem volt mit tenni, az erősfiúknak be kellett hatolni az épületbe és ha már ott voltak, le is tartóztattak pár embert a tévések közül. És még itt sincs vége a csodáknak. Mert ma magát Navalnijt is letartóztatták. Mert részt vett egy Putyin elleni tüntetésen. És nem, ne tessék izgulni, Putyinisztán teljesen demokratikus ország, szabad, meg minden. Lehet tüntetni akár Putyin ellen is. Csak most ez a tüntetés pont nem volt bejelentve, nem kaptak rá engedélyt és az ott tüntetgető tömegből pontvéletlenül Navalnijt vitték be a rendőrök. Van ilyen, nem kell ezen csodálkozni. A szabály az szabály. Még a putyini demokráciákban is. Tiszta szerencse, hogy betartják. Azt már csak desszertként jegyzem meg, hogy az oroszok humora is fergeteges, nem csak a törvénytiszteletük. Hogy hívják az ottani jobboldali-nacionalista pártot? Oroszország Liberális Demokrata Pártja. Tisztára, mint a fiatal demokraták szövetsége.
A lényeg: van még hová fejlődni illiberális demokrácia tekintetében. Majd ez jusson eszébe mindenkinek, aki szívből tud tapsikolni akkor is, amikor tudja, hogy oltári nagy szemétség zajlik a szeme előtt, de nem bánja, mert nem vele történik. Az a jó hír, hogy vele is megtörténhet. Bárkivel, bármikor...
HVG ONLINE - ITTHON Szerző: HAMVAY PÉTER 2018.01.28.
El kell kobozni a fideszes oligarchák pénzét, és bíróság elé kell hurcolni a rendszer főbűnöseit – mondja Gulyás Márton, aki szerint a pártok elveszítették a választást, de ha sok tudatos választó lesz, lehet, hogy nem Orbán Viktornak hívják majd a miniszterelnököt. HVG: Az Állami Számvevőszék portáljának narancsszínűre festése nem az első ilyen tette. Amikor a Sándor-palotánál hasonló módon tiltakozott, rabosították és előállították, most azonban nem „visszaeső garázdaként” jártak el önnel szemben. Minek tulajdonítja a hatalom részéről ezt a nagyvonalúságot?
Gulyás Márton: A választási kampánynak. Az intézkedő rendőr először elő akart állítani, de telefonon hosszan egyeztetett valakivel, és végül megelégedett azzal, hogy felvegye az adataimat, tájékoztatott arról, hogy szabálysértési feljelentést tesz, és jó szerencsét kívánva, udvariasan elbúcsúzott. Ilyen előzékenyen és szakszerűen még nem járt el velem szemben a rendőrség.
HVG: Mennyi értelmük van a hasonló akcióknak? Sokan mondják, még ellenzéki oldalról is, hogy pusztán az ön feltűnési vágyát szolgálják.
G. M.: A Sándor-palota esetében csak ketten voltunk, valóban kialakulhatott ilyen kép, akár joggal is. Ezért döntöttem el akkor, hogy mozgalmat szervezek. Az ellenzéki pártokra kirótt büntetéseivel a kormány hatalmi céljait kiszolgáló ÁSZ elleni akciót már a Közös Ország Mozgalom tizenöt aktivistája hozta össze. Ha még többen lennénk, a hatalom nem merné a jogállam alapvető intézményeit ilyen gátlástalanul felhasználni politikai ellenfeleinek ellehetetlenítésére. Ha nem tiltakozunk a plurális demokrácia meggyalázása ellen, akkor megérdemeljük, hogy elveszítsük azt...
- A cseh államfő sikere jótétemény Orbánnnak és Kaczynskinak - A populisták folytatólagos sikere Kelet-Európában hosszú távon meglövi az unió reményeit a térségben
- Orbán apafigurát alakít, jövőt csak azoknak ígér, akik behódolnak. Viszont veszélyt jelent Európa számára
A cseh elnök győzelme ajándék a földrészen az euroszkeptikus erőknek. Zeman, aki már jó ideje Putyin szöveségese és Trump rajongója, arra figyelmeztette a szavazókat, hogy a terrorizmust importálnák, ha muzulmánoknak adnának menedéket – egy olyan országban, amely egyébként is megosztt az ügyben, hol van a helye az unión belül. Sikere feldobja az EU liberális, multikulturális értékei ellen hadakozó köröket, soraikban Orbán Viktorral és a PiS-szel. A cseh államfő különben táplálta az ideológiai szakadást egy olyan régióban, amelyet egyébként is polarizálnak az olyan kérdések, mint a jogállam, a bevándorlás és az oroszellenes szankciók.
A Teneo Intelligence brüsszeli elemző intézet szakértője csaknem elkerülhetetlennek tartja, hogy Zeman újrázását ne a Brüsszel-ellenes, ugyanakkor orosz- és Kína-barát politika eredményének tudják be. Nehéz ugyan a cseheket ugyanabba a kategóriába sorolni, mint Lengyelországot vagy Magyarországot, ám a benyomás az, hogy ők is abba az irányba tartanak, mint a másik kettő. Hogy a hivatalban lévő elnök lett a befutó, az aláhúzza: szakadék van azok között, akik hasznot húztak a rendszerváltás után a nyugati kapcsolatokból, illetve a szegényebbek között, akik ellenben úgy vélik, hogy ők kimaradtak a jóból.
Egy Macron nem csinál tavaszt Európában, Csehországban viszont az nyert, aki a félelmet gerjeszti. Így látja a helyzetet a müncheni lap, hozzátéve, hogy Zeman újraválasztása emlékeztet arra: mennyire megosztott még mindig az EU. Továbbá, hogy Németországnak nem szabad alábecsülnie a fejleményt. A cseh és a francia elnökben szinte semmi közös nincsen, mégis ugyanannak az éremnek a két oldalát jelentik, legalábbis az unió számára, mármint hogy ők győztek. A franciáknál egy pillanatra fel lehetett lélegezni Le Pen kudarca után, a cseh politikus sikere viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy kontinens még nem jutott túl a válságon.
Zeman a földrész megosztottságát jelképezi, földrajzilag, politikailag és szellemileg. Ha a rivális győzött volna, az halványan mutatta volna, hogy le lehet nyomni még egy olyan virtigli populistát is, mint a cseh államfő. De leginkább azt jelezte volna, hogy a meggyőződésés és meggyőző európaiak Keleten is képesek felülkerekedni. Lehet persze, hogy képesek is, csak épen inog a remény, hogy ez belátható időn belül bekövetkezik a magyaroknál és a lengyeleknél. Orbán Viktor éppen azon van, hogy lenyomja a még jobboldalibb ellenzéket és bebiztosítsa magát a választásra. Ez veszélyt jelent Európa számára, amivel azonban a német kormány nemigen törődik. Olyan kompromisszumot kell találni, ami összeegyezteti Macron reformtörekvéseit a lakosság egy részének borúlátásval, főleg Keleten. Zeman titka az, hogy megértette: a félelmeket nem csillapítani, hanem haszonelvűen szítani kell. Éppen ezért kell foglalkozni a történtekkel, mert ahol folyton azok kerekednek felül, akik rájátszanak az aggodalmakra és bezárkózást prédikálnak, nos, ott az EU-nak hosszú távon semmi esélye sincs...
GONDOLATVILÁGBAN BLOG Szerző: Andrew_s 2018.01.28.
Orbán, a levelező újabb levelet küldött. Bár, valószínűbb, hogy küldetett. Képe már nincs hozzá, de aláírása még van. Szép kéken nyomtatva. Ahogy szép okkeres feladó is van. Címerrel. Orbán Viktor csupa nagybetűs nevével, ahogy a titulusa is csupa nagybetűs. A tartalma meg csupa kisbetűt érdemel. Legfeljebb. Az említett formaiság meg pár gondolatot. Az egyik az, hogy noha annyira nem hiányzik a digitálisan feljavított Orbán-portré, azért jellemző lehet a hiánya. Mintegy jelezve, hogy már annyira elemelkedett a pórnéptől, hogy azok már orcáját sem érdemlik. Legfeljebb majd akkor, ha pénzre verik. Abban kevésbé hiszek, hogy a levelet szerkesztők egyszerűen felmérték: a szétesett fizimiskát nem jó reklám terjeszteni. Nem azért mert lehetetlen lenne ezt hinni, hanem az egyéb, részben említett, formai jellemzők miatt. Mert annak is van egyfajta üzenet értéke, ha már a címert is a miniszterelnök nevével azonosan, arany-nyomást imitáló színezéssel teszik fel a lap tetejére. Szinte sugallva azt a képzetet, amit maga Orbán szokott időnként elővezetni. Ami nagyjából megfelel az „állam én vagyok” komplexusának.
A nevet és címet, mint írtam, csupa nagybetűvel. Ami még akkor is kirívó, ha az internetes szokásokat figyelmen kívűl hagyjuk. Mely utóbbiban kifejezetten a „kiabálás” jele a csupa nagybetű. Ha innen nézzük, akkor a feladó-jelzés szimbolikája nagyjából annak felel meg, hogy a pofánkba kiabálják: Én ORBÁN VIKTOR vagyok az ORSZÁG, a hatalom, a kormányfő. Belülről nézve valószínűleg a kormányzó, de addig még van pár formalitás, amit majd csak elvégez őfelsége parlamentje. Ha ehhez az kell, hogy konzultáljanak, akkor majd konzultálnak. Mert aligha valószínű, hogy egy szinte bemondásra értékelhető konzultációnál erősebb népkérdezést meg merne a jelenlegi hatalom kockáztatni. Ahhoz az előző, érvényetelen, népszavazás már elég nagy pofon volt. A diktatúra pedig még nem tart ott, hogy mindenkit előállítás terhe mellett kötelezzenek a részvételre, illetve a „helyes” szavazatra. Amúgy maga a levél is az előző konzultációra hivatkozik. Amire valószínűleg olyan nértékben nem érkezett válasz, hogy a határidőt is hosszabbítani kellett. Talán annak érdekében, hogy behaluzott eredmény hihetőbbnek tűnjön...
Hernádi Gyula, az MSZP hódmezővásárhelyi oszlopa önálló életre kelt. Azt gondolhatta, hogy gondolkodj globálisan, ám cselekedj lokálisan, és ebből fakadóan polgármesternek jelöltette magát, pedig a pártja ezt nagyon nem akarta. A pártja azt akarja, hogy Márki-Zay Péter legyen a polgármester, aki konzervatív, keresztény bácsi, de ettől még lehet jó ember. Támogatja is őtet az összes ellenzéki alakulat, akik Lázár birodalmát lakmuszként kívánták használni, hogy nagy összeborulással legyőzhető-e a gonosz, és ebbe kavart bele Hernádi Gyula.
Úgy vélte a kajla fejével, hogy tarthatatlan állapot, ha egy megyei jogú városban nincs a baloldalnak jelöltje, mivel szerinte a hódmezővásárhelyiek harmada baloldali elkötelezettségű. A matematika azt mutatja, hogy az egyharmad kevesebb, mint a kettő, hogy kilegyen az egész, győzni ilyen számolással tehát bajos.
Ő mégis elindult, áll egymagában a vérzivatarban, és az ember nem tudja eldönteni az élet egyetlen nagy kérdését – miért? Miért jó neki, ha biztosan veszít, és ezzel párhuzamosan a szerencsétlen ellenzék – amely fogát szíva és vért hugyozva végre összefogott -, esélyeit is rombolja.
Hernádi Gyula egészen biztosan jeles ember, jó orvos és példás családapa, viszont politizálni ilyen habitussal nem igazán kellene neki. Ez nem őrsi gyűlés a homokozóban, és nem is a sherwoodi erdő, ahol kajla kalapban, vidám ajakkal lehet nyilazni a bamba földesurakat, mert mifelénk tankok közlekednek...
ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA Szerző: KENESEI ISTVÁN 2018.01.26.
2018 választási év lesz, ezért a kormány már előre készül, hogy ne legyenek zavaró tényezők. Ugyan egy egyetemi rektorválasztás aligha befolyásolja a parlamenti eredményeket, tavaly nyáron mégis úgy határoztak, hogy a 2018 júniusában lejáró rektori mandátumok sorsát már az előző év végére el kell dönteni. Karácsony előtt tehát minden kiadó rektori székről lezajlottak a szavazások a szenátusokban. Sőt volt olyan intézmény, amely vezetőjének a köztársasági elnök már át is adta a kinevezési okmányt. Talán nem véletlen, hogy a csak „díszdoktorként” (de nem valós tudományos teljesítménye alapján) professzorrá lett Mocsai Lajos is az elsők között volt. Legutóbbi ÉS-cikkemben (Tudomány, egyetem, 2017/50., dec. 15.) azonban tévedtem: tavaly ősszel nem Szeged szolgáltatta az egyetlen példát a többes jelölésre, jóllehet korábban számos más nagy egyetemen (Corvinus, Debrecen, ELTE) valóban nem volt kihívója a régi vagy éppen új pályázónak. A több jelöltből rektort választó egyetemek között ott találhattuk most Pécset, a BME-t és a Semmelweiset is. Volt, ahol lényegében vita nélkül lezajlott a szavazás, és a győztes már az első körben nagy többséget szerzett, máshol visszalépések és váratlan végeredmények színesítették a képet. És volt, ahol nemcsak a választás eseményét, de az eredményét sem hozták nyilvánosságra, a hírek szerint azért, mert a különbség túl csekély lett.
A váratlan eredmények pedig annak tudhatók be, hogy az idei rektorjelölésekbe egy, ha nem is meglepő, de azért furcsa közjáték szólt bele. Emlékeztetem az olvasót, hogy 2013‑ig a rektorválasztás joga az egyetemek szenátusát illette meg, de akkor egy törvénymódosítással lehetővé tették, hogy a miniszter ne a legtöbb szavazatot elérő pályázót terjessze fel az államelnöknek kinevezésre, amit az évben három esetben a tárca vezetője meg is valósított. A jelentős felháborodás hatására a törvénymódosítást egy évvel később visszavonták, ugyanakkor bevezették a kancellári rendszert; ezzel kétfejűvé tették az intézmények vezetését, aminek a hátrányait már több ízben kifejtettem az ÉS lapjain.
De hiába adták vissza a rektorválasztás jogát az egyetemeknek, ha a kormány magukat illetékesnek tartó körei továbbra is a saját jelöltjeiket szeretnék látni a legmagasabb pozícióban. Ezt pedig úgy érik el, hogy a megfelelő időben „megsúgják” mindazoknak, akiknek van fülük a hallásra, hogy ki az illető. És innen kezdve a helyzet feszültté és egyben érdekessé válik. Mert ha vannak olyan professzorok, akiket az egyetemen belül támogatnának, de a személyük nem azonos a „felülről kijelölttel”, akkor komoly konfliktusba futhatnak, hiszen kétséges, nem ártanak-e nemcsak maguknak, de az intézményüknek is azzal, ha mégis pályáznak – és esetleg nyernek.
Azt is megírtam ugyanis e hasábokon, hogy az egyetemek költségvetésének életben tartását szolgáló és különféle pályázatok révén hozzájuk rendelt EU-források nem valamilyen normatív, valódi pályázati rendszeren keresztül érkeznek, hanem egyes döntéshozók preferenciái alapján. Tudvalévő, hogy az államtitkár által a kancellároknak tulajdonított adósságleépítés végső soron ezeknek a pluszpénzeknek köszönhető.
Ha pedig egy rektor nem „a mi emberünk”, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az egyeteme (vagy akár a saját intézete) ezt nem érzi meg a következő pályázati fordulóban. Ezért hát van, aki inkább nem is jelölteti magát, és ha mégis, a szenátus bölcsen nem a konfliktust keresi, hanem megszavazza azt a jelöltet, akitől joggal várhatja, hogy az intézmény gond nélkül éli túl az elkövetkező költségvetési éveket.
Ne áltassuk magunkat: bármely színű kormány volt is hatalomban a rendszerváltás óta, a rektorválasztások során többnyire abba az irányba húztak a szavazatok, ahonnan nagyobb kormányzati szimpátiát lehetett remélni. Mert ha nincsenek objektív szabályozók, az általam itt oly gyakran emlegetett normatívák, akkor a mindenkori kormányzati hatalmasoktól függ, ki mennyit kaphat a közös kosárból. Ám minden erkölcsi kifogásunkkal együtt akkor is egészen más dolog, ha saját akaratunkból, önként megyünk elébe az elvárásoknak, hajolunk vagy akár hódolunk meg, mint ha „leszólnak”, hogy kit kellene szabadon megválasztanunk. És bár a hatalom által favorizált rektorok akár remekül be is válhatnak, kinevezésük körülményei árnyékot vetnek rájuk és intézményükre.
A mostani választások során egyébként lett olyan győztes is, aki ellenszélben került az első helyre. Kíváncsian várjuk, a miniszter felterjeszti‑e a köztársasági elnöknek, és ha kinevezik, megkapja-e majd azokat a támogatásokat, amelyek a súlya és teljesítménye révén megilletnék intézményét. (Persze, ismerjük a közbeszerzési döntések részrehajlástól mentes eredményeit is, amelyek jobbára egyazon körnek kedveznek...)
Ez a helyzet egyébként egyre jobban emlékeztet a múlt rendszerben (vagy ma, a NER-korszakban már inkább így kellene mondani: a múlt rendszer előtti rendszerben?) szokásos eljárásra, amikor az MSZMP előzetes hozzájárulása volt szükséges az egyetlen rektorjelölt pályázásához. Mennyire jól idézi fel ama korszak hazug jelszavait az október végén ünnepélyes hangon számtalanszor leadott, úgynevezett társadalmi célú hirdetés kezdete: „Van, ami nem változik, mert sohasem változhat. Mi, magyarok a szabadság népe vagyunk...” De mi lesz azután?
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: Amerikai Népszava 2018.01.28.
A centrális erőtér építésének legjobb módja, hogy az állami juttatásokhoz, amely járna az érintetteknek, csak úgy lehet hozzáférni, ha valaki alkut köt a rendszerrel, és a NER-nek is valamilyen formában legitimálója lesz. Legjobb példa erre a művészjáradék, amelyet az MMA-tól (Magyar Művészeti Akadémiától) kell igényelni. Maga az MMA erősen átideologizált ellenakadémiaként jött létre, kezdettől fogva politikailag elkötelezett szervezetként, amit az első Orbán-kormány nyilvánított köztestülették. Ennek a kirekesztő és kulturharcos szervezetnek nem véletlenül voltak a vezetői mindig “urbánus” ellenes művészek, hogy finoman szóljunk.
A művészjáradék alapvetően pozitív kezdeményezés lenne az állam részéről, mert szakmai és állami problémák miatt, amiről a művészek nem tehetnek, rendezetlen a művésznyugdíj mértéke. A művészek nyugdíja kriminálisan alacsony, amit az államnak rendeznie kell. Ezt azonban úgy teszik, hogy közbeiktatják a NER ideológiailag elkötelezett szervezetét, hogy a művésznek itt kelljen igényelnie azt, ami egyébként államilag járna neki.
Ezzel mintegy deklarációt is kell tennie, hogy a sokak által utált, a rendszert kiszolgáló, az autonóm művész ideáltípusával össze nem egyeztethető, átpolitizált “akadémiához” kell kérelemmel fordulniuk, elfogadva annak autentikusságát. Aki hozzá akar jutni ahhoz, ami járna neki, meg kell aláznia magát, elvtelen kompromisszumot kell kötnie a rendszerrel, s akkor juthat hozzá a járandóságához.
Ez egy művész lelki megölése, kivégzése, a másik oldalről pedig morális öngyilkossága. De a kiszolgáltatott helyzetet kihasználva, erre kényszerítik őket. Vannak szellemi és morális nagyságai a művészeti életnek, akik mindig megvetették a kurzusművészeket, antiszemita érzületet keltő, az MTA ellenakadémiájaként létrejött szervezetet, életük végén pedig arra kényszerülnek, hogy leküpjék önmagukat, ha nem akarnak éhenhalni.
Ez nyilván az első lépés, mindenkinek be kell lépni a NER-be, össze kell törni a gerincét. Más célok mellett erre irányul az újságíró kamara terve is, és várhatóan más szakmáknál is politikai elkötelezettséghez, politikai színvalláshoz kötik a megélhetéshez szükséges javak megszerzését. Ezután már csak az kell, hogy a további feltételek teljesítéséhez legalább még egy szemenköpésre és rendszerhű megnyilatkozásra, vagy azt igazoló elirmerésre legyen szükség.
Mint a művészek esetében, ahol állami díjakhoz kötött az MMA-tól igényelhető járadék. Korábban is a díjak egy részét politikai alapon ítélték oda: voltak, akik ennek köszönhetően lettek díjazottak, míg művész óriások nem nyertek el bizonyos díjakat, mert nem voltak politikailag és ideológiailag elég konformisták hozzá. Most, hogy már négyévente nincsen kurzusváltás, hanem még legalább 12-16 évig Orbán-rezsim lesz, állami díjakat csak azok kaphatnak, akik a rendszerhez hűek. hasonlóan oldják meg más szakmák esetében is.
Ez azt jelenti, hogy a rendszer kihasználva korábbról örökölt helyzeteket is, maga is olyan kiszolgáltatott és függő helyzeteket hoz létre, hogy mindenkinek választania kell, színt kell vallania, meg kell alázkodnia, ellenállását fel kell adnia, ha hozzá akar férni a megélhetése és munkája forrásához. A stratégia az, hogy akit lehet, meg kell venni, be kell törni, meg kell alázni, morális alapjait fel kell számolni, őt magát el kell némítani.
Aki erre nem hajlandó, azt ki kell éheztetni, el kell jelentékteleníteni, ha ellenállását még hangoztatná is, le kell járatni, egzisztenciálisan és morálisan ki kell végezni. Ebben bízvást lehet számítani azokra a neofitákra, akik a kényszerhelyzetet letagadva, a morális feladást leplezve, ideológiát gyártanak abból, hogy ez így helyes, és a rendszer lelkes támogatóivá lesznek. Három kategória lesz: kollaboránsok, lelkileg kiheréltek és morálisan kivégzettek...
TÖRÖK MONIKA BLOGJA Szerző: TÖRÖK MONIKA 2018.01.25.
Öt hónaposak az ökrök - izé... ikrek. Nagyjából kezd kialakulni a napirend, miszerint én mindig azt és akkor csinálom, amikor őkelméék jónak látják.
Már dumálnak egymással és megy a ketrecharc a járókában is. Senkit ne tévesszen meg Adél baba álságosan angyali tekintete - gyakorlatilag ő Xena, szegény Dani meg csak néz, hogy most mi a fos van, hogy valaki állandóan kiszedi a cumit a szájából, aki nem az ő keze, és jó messzire elbaszarintja. Adél baba minden edzőterem álma, ilyen feszes és izmos csajt még a gyógytornász se látott. Ugyanez a gyógytornász - akihez azért járunk, mert hát mégiscsak picit hamarabb jöttek, hátha van valami baj (nincs, de lehet vele keresni) stb. - nagyjából a zoknijáig lepisilte magát a meghatottságtól, amikor Dani elkezdte a csajozós dumáját.
A kiscsávó egyébként tényleg elképesztő. Én beszarok tőle. Van neki egy speciális, csakis csajoknak tartogatott mosolya, de ha nem figyelnének, már dumál is nekik. Konkrétan verem a fejem a falba, hogy ezt hogyan fogom kinevelni belőle (sehogy, nyilván). Mindenki, ismétlem: mindenki beájul tőle. Mondjuk, éjjel fél négykor nem vagyok annyira vevő a csajozós beszólásaira...
Adél - nevéhez méltóan - kemény csajból van, ő nem szarozik benyalással, mint a bátyja. Ha ordít, akkor ott ordítva van, kérem. Semmi cicó. Rezeg a fal. Nem kér extrákat, de azt azonnal. Én ezt értem és tulajdonképpen baromira értékelem is. Én is így működöm. De én vagyok az alfanőstény!!!
Ami nekem érdekes, az az apjuk. (Jó, hát nyilván érdekes volt eleve, különben nem volna az apjuk). A Csodapasi világéletében lányra gyúrt. Most, hogy végre van neki lánya, persze el van olvadva a fiától, aki a kiköpött mása. Ennek ellenére bárhányszor képes elmondani - állítottam volna azt valamikor is, hogy a Csodapasi szűkszavú?! -, hogyan kell a női alsó felet kezelni krémekkel. Nekem négy lányom van. Neki ez az egy, még friss :)
Vidáman telnek a napok, csak én szeretném tudni, milyen nap van, melyik hónap és melyik év...
Szerintem azért tök jó nekünk. Tényleg. Leszámítva persze azt a lelkiállapotot, amit mindenki ismer, hogy megöllek, ha hozzám szólsz :)
Ha a csend beszélni tudna... Na, akkor azt is megölném :)
- A kokainba forgatott csirkét lenyomta a hullaházi dolgozó - Trump csillaga leáldozóban
- Kelet-Európa is beszállt az álhírek terjesztésébe
Lassan köteteket lehet megtölteni az álhírek felismeréséről és kicselezéséről szóló írásokkal – de a helyzet az, hogy még mindig az álhírek állnak nyerésre.
Nem véletlen, hogy az idei évet a Facebook is azzal kezdte, hogy újabb szigorításokat jelentett be az álhírek kiszűrése érdekében. Szükség is van arra, hogy a közösségi csatornákon valamiféle korlátja legyen a szándékosan hamis információk terjedésének, minden jel arra mutat ugyanis, hogy 2017-ben az álhírek még 2016-nál is jobban terjedtek.
A Buzzfeed összeszedte azt az 50 átverést, ami a Facebookon a legnagyobb elérést generálta.
A számok egészen elképesztőek: ez az 50 darab „hír” ugyanis mintegy 23,5 millió megosztást, reakciót és kommentet generált, ami a 2016-ban összeszámolt 21,5 milliós aktivitásához képest valóban érezhető emelkedést jelent.
De mi változott 2016-hoz képest?
Az abszolút első a listán a „Kórházba szállították a bébiszittert, miután egy csecsemőt helyezett fel a vaginájába” – több mint 1,2 millió reakció érkezett erre a „cikkre” tavaly májusi első megjelenésétől december végéig. A második, nem sokkal lemaradva „Az FBI több mint 3000 péniszt talált a hullaházban dolgozó gyilkos otthonában”, a harmadik pedig a „Charles Mansont szabadon engedik” címmel hasító álhír lett, mindkettő jócskán 1 millió fölötti reakciót generálva (a Mansonról szóló cikk mentségére legyen szólva, hogy még jócskán a halála előtt kezdett el terjedni).
Ami feltűnő a listán: a top10-be összesen 1 politikai témájú álhír fért bele, az is a „Trump kiadta a parancsot öt pulyka kivégzésére, amelyeknek Obama megkegyelmezett”. Hálaadás idején Amerikában szokás elnöki kegyelemben részesíteni egyes, az elnök elé citált pulykákat, hogy ne legyen belőlük vacsora, az álhír erre reflektálva tette meg Trumpot gonosz pulykagyilkossá, aki az Obama által felszabadított pulykákra is lesújtott (volna).
2016-ban egyébként még valóban Trump volt az álhírek koronázatlan királya: egyrészt azért, mert minden, neki kellemetlen hírre pusztán annyit reagált, hogy azok „álhírek”, másrészt pedig – bár erre egyelőre nincs hivatalos bizonyíték – jó eséllyel többek közt a célzott, Facebookon terjedő álhírek juttatták végül a Fehér Házba. Talán nem meglepő, hogy ilyen felfokozott kampány mellett 2016-ban az 50 legnagyobb hoax közül 23 volt politikai tartalmú.
2017-ben viszont már más szelek fújtak, az elnökválasztási hisztéria lecsengése után az álhírek visszatértek a maguk „normális” nyomvonalára: 50-ből csak 11 álhír foglalkozott politikával, a többség inkább valamilyen bűntényt tett meg tárgyául.
Így kerülhetett fel a listára például a „Dühös nő vágta le partnere péniszét, mert nem nézett a szemébe szex közben”, „Az idős nő 65 macskáját tanította be arra, hogy kirabolják a szomszédait” és a „Letartóztatták az étterem menedzserét, mert kokainba forgatta a csirkehúst sütés előtt, hogy rászoktassa a vevőket, és több pénzt szerezzen” típusú hírek. A top10-es listán szereplő álhírek közül egyébként kettőnek a címében szerepelt a vagina, kettőében pedig a pénisz szó (és ezen kívül plusz egy szólt teljes egészében péniszekről), egy pedig a női bírókról, akik „férfi ejakulációs törvényt mutattak be” – hagyjuk is, hogy ez mit takar –, elég jól szemléltetve, hogy milyen típusú álhírek hozzák meg az áhított kattintást…
Régen jókat tudtam derülni a különféle összeesküvés-elméleteken, de amióta a paranoia annyira befészkelte magát a közéletbe, hogy ma már minden hétre jut egy állítás különféle háttérhatalmakról, háttérmegállapodásokról, árulókról, kémekről, inkább már ijesztőnek találom ezeket. Sajnos az én életembe is beszivárgott a félelem. Hát még azokéba, akik kevésbé tájékozottak a világ dolgait illetően. És most már azt is tudom, hogy miért. Mert az, hogy beszivárog, és kiüríti a fejedet, hogy egy rémkép költözzön a helyébe, az egy dolog, de ahogy ez technikailag lezajlik, a módszer riasztó. A félelem tárgya amúgy lehet bármi, de mostanában gyárilag, államilag egy dologra koncentrálunk: a migrációra, az iszlámra és a terrorizmusra. A hogyannal vasárnap délben, Győrben, a Hit Gyülekezete templomában szembesültem.
Néhány hete, amikor a 444 arról írt, hogy a Hit Gyülekezetének a tévéje, az ATV kompormisszumokat kötött a Fidesszel, a cikk utóéletét a szerző Facebook-oldalán és egyéb közösségi felületeken keresztül volt alkalmam követni. A Hit Gyülezetének tagjai huszáros rohammal támadták le a cikket, a szerzőt pedig aljasnak és hazugnak bélyegezték.
Ez az összekötés most onnan jutott eszembe, hogy Geert Wilders, a holland Szabadság Párt elnöke, aki iszlámellenes nézeteivel épített karriert, ezen a hétvégén éppen Magyarországon reklámozta a könyvét a kormánypárti sajtó lelkes asszisztálásával. Erről kicsit később. A Hit Gyülekezete pedig nemcsak hogy helyet adott a politikus könyvének bemutatójához, hanem az konkrétan az egyház érdekeltségébe tartozó könyvkiadó, a Patmos Records gondozásában jelent is meg...
AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE Szerző: BARTUS LÁSZLÓ 2018.01.28.
Minden eddiginél durvább támadás készül a magyar sajtószabadság ellen. Az ún. újságíró kamarai tagság bevezetése a szabad sajtó kivégzésével azonos. A csalárd terv “védelemre” hivatkozik, hogy a bevezetendő kamarai tagsággal “megvédik az újságírókat”. Ahogyan ők megvédték a magánnyugdíjat, a földeket és mindent. Tőlük kellene megvédeni a sajtót. Már a 2018-as elsöprő (mi más lehetne?) választási győzelem előtt megszellőztette Orbán, hogy a szabad és viszonylag független sajtó maradékának felszámolására készül. A NER jól bevált technikája szerint nem törnek be a szerkesztőségekbe, nem lövik le a főszerkesztőt, mint elődje, és példaképe, Horthy állama tette. Létrehoznak olyan újságíró kamarát, ahova elvileg nem kötelező belépni, de aki nem lép be, az nem képes működni.
Mindent elmond, hogy nem alulról szerveződő újságírószervezetről van szó, mert ilyenek vannak, s azokat figyelembe sem veszik. Ez az állam által létrehozott “hivatásrend” lesz. A “hivatásrendek” XI.Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű enciklikájában fogalmazódtak meg. Arra szolgált, hogy a szabad szerveződést és érdekérvényesítést állami bábáskodással és kényszerítéssel, az ellentétek “feloldásával”, felszámolják. Ez az olasz fasizmus alapja.
A sajtó esetében a média ellenőrző funkciójának megszüntetéséről van szó. Kikapcsolják az “ellentétet”, a hatalommal való szembenállást, ami a szabad sajtó alapja. Majd “kibékítik” a szabad sajtó maradék részét a hatalommal. “Nem bánt a bácsi”, nem korlátoznak senkit, mindössze a kamarai tagsághoz “meg kellene felelni több elvárásnak is”. El kellene fogadni pl. az ún. “szakmai és etikai szabályokat”. Hogy mik ezek, azt majd Orbán megmondja.
Ebben a finom megfogalmazásban van elrejtve a sajtó szabadságának felszámolása...
Mivel magam is sok éve intenzív kapcsolatban vagyok dán, norvég és svéd üzletfelekkel, egyúttal pedig más nyugatiakkal is, úgy érzem, elég jól ki tudom tapintani a nemzeti-regionális különbségeket az üzleti kultúrákban (gyakorlatokban). Ez alapján -- ha két-két kulcsszóval akarnék néhányat illetni -- az angolra a presztízst és az elkerülést választanám, a németre a technológiai szemléletet és a magabiztosságot, a "skandinávokra" -- még felületesebbé téve a gyakorlatot azáltal, hogy összevonom a hármat -- az individualizmust és a bizalmat. Hadd vegyem ide végül a magyart is, amelynek visszatérő jegye az autoriter viselkedés és a cinizmus. Produktív magyar üzleti kultúra nem véletlenül nincs, hiszen maga a társadalmi fejlődés sem üzleties, nem a polgárosodás (kb. a kisközösségi viszonyokat felváltó kereskedelmi tranzakciók és a szakszerű-szolgáló, vagy legalább szakmai-bürokratikus közigazgatási szemlélet) alapján ment végbe. A skandinávoknál maradva a poszt témája miatt a gazdasági modell, amiről annyira szeretnek ma beszélni az amerikai demokraták balszárnyától a magyar kollektivistákig -- amelyet egyébként leginkább "északi (Nordic) modellnek" neveznek, ideértve a finn és az izlandi szociális individualizmust is -- éppen annyira nem technokratikus modell, pláne nem ideológia, ahogy a japán Toyota gyártási modellje (TPS) sem elsősorban modell, hanem kultúra. És éppen ezért nem ültethető át Magyarországra. Nem fogok most foglalkozni ennek a kultúrának az evolúciójával, mert nem érdekes. A lényeg, hogy reprodukálhatatlan. Szívesen venném, ha a "skandináv modellről" való fantáziás helyett végre a magyar (nacionalista és internacionalista) baloldali teoretikusok felfedeznék maguknak a magyar társadalomelmélet úgyszólván teljes hiányát (az egész helyét kitöltő ürességet) és megmutatnák az országnak, hogy a kopipésztelt utánérzések -- kvázi akontextuális reifikációk -- helyett adott esetben tudnának valami értékelhetőt is hozzátenni a magunkról való elméleti tudáshoz. Merthogy ez eddig nyilvánvalóan nem sikerült.
Az egészségügyhöz hasonlóan az oktatásban is lefektették egy szakmai minimum alapjait civil szakmai szervezetek és demokratikus pártok képviselői. A dokumentumot hamarosan nyolc párt írja alá. Az egészségügyi minimum mintájára oktatási minimumot dolgoztak ki a demokratikus pártok szakpolitikusai és civil szervezetek képviselői - jelentették be a Tanítanék Mozgalom vasárnap délutáni budapesti demonstrációján. A dokumentumot hamarosan nyolc párt vezetői vagy elnökségi tagjai szignózzák, hogy garanciát vállaljanak az abban foglaltakért: a szakmai anyag kidolgozásában a civilek mellett a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika, az Új Kezdet, a Momentum, a Liberálisok, az Együtt és a Párbeszéd szakpolitikusai vettek részt.
Az oktatási minimum alapjait a Tanítanék nevében Pilz Olivér ismertette. Mint mondta, az első és legfontosabb szempont egy olyan oktatási rendszer kialakítása, amelyben a diákok jól érzik magukat, személyközpontú, esélyteremtő, diszkrimináció- és szegregációmentes. Mérsékli a kötelező tanulói óraszámokat, radikálisan csökkenti a kötelező tananyag mennyiségét. Emellett a lexikális tudásról a kompetenciák fejlesztésére helyezi a hangsúlyt, és a diákokat modern, egyénre szóló pedagógiai módszerekkel, életszerű, hasznos tudástartalmakkal ismerteti meg, külön figyelmet fordítva a kritikus gondolkodás kialakítására. Továbbá segíti a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket és családjaikat.
A dokumentum kidolgozói a jelenlegi állapotokkal ellentétben szervezetileg és szakmailag is önállóvá tennék az iskolákat, a szabad tankönyvválasztást pedig a pedagógiai szabadság alapvető részévé tennék csakúgy, mint a tanítási módszerek szabad megválasztását. Az iskolát átjárhatóvá tennék a diákok számára, hogy bármilyen irányban továbbtanulhassanak. Az oktatási minimum sarokpontjai között szerepel a pedagógusok óra- és munkaterheinek, valamint adminisztratív feladatainak csökkentése, anyagi megbecsülése. A stabil és kiszámítható finanszírozás érdekében garantálnák, hogy az oktatásra fordított összköltségek fokozatosan elérjék a GDP hat százalékát.
- Mindezek eléréséhez a dokumentum új közoktatási és szakképzési törvény elfogadását rögzíti. Továbbá a döntéshozatali eljárás minden szintjén széleskörű szakmai, érdekképviseleti és társadalmi egyeztetési eljárást ír elő. Tehát a fontos döntések csak a szakma és az állampolgárok bevonásával születhetnek meg - mondta Pilz. Felidézte, hogy az oktatási minimum kidolgozásába be akarták vonni a Fidesz-KDNP politikusait is, ám a kormánypártok képviselői válaszra sem méltatták őket, elzárkóztak az együttműködéstől...
Nem akarnak olyan tömeggé válni, amelynek tagjai nem kérdeznek, csak végrehajtanak. Pedig az Orbán-kormány oktatási rendszere erre nevelne. Tüntetett a Tanítanék Mozgalom, megszületett a csaknem összellenzéki oktatási minimum.
Egy jobb, szabadabb oktatási rendszerért demonstrált vasárnap délután a Kossuth téren a Tanítanék Mozgalom. A tüntetésen mintegy ezer ember vett részt. A szervezőkhöz csatlakoztak szakszervezetek, civilek és ellenzéki pártok – a Jobbik kivételével.
Részvételével és előadókkal is támogatta a demonstrációt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), az Oktatói Hálózat, a Pedagógusok Szakszervezete, a Független Diákparlament, a Szülői Hang és a Diákszolidaritási Akció. A január 19-i diáktüntetéssel szemben itt a szervezők kifejezetten kérték, hogy a politikusok se maradjanak távol a rendezvénytől. A tömegben is és a színpadon is feltűntek az MSZP, az LMP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd, az Együtt, a Liberálisok, a MoMa és a Momentum tagjai.
A szervezők békét és szabadságot akarnak az oktatásban és az országban. Szólásszabadságot, átjárható, modern oktatási rendszert, anyagi megbecsülést a pedagógusoknak, és tiltakoznak a kormány oktatásellenes intézkedési miatt. A tüntetésről élő közvetítésünket itt olvashatja, videós beszámolónkat pedig itt tudja megnézni.
Az utóbbi idők ellenzéki tüntetéseit mindig megnehezítette az időjárás, ez most nem okozott problémát. A programot 15 órára hirdették meg, fél órával előtte azonban még így is csak pár tucat ember lézengett a téren. Jóval kevesebb rendőrt lehetett most látni az Országház előtt, mint a tavaszi tüntetéseknél, vagy akár a diáktüntetésen. A szomszédos Szalay és Honvéd utcákban rengeteg rendőrautó várakozott, de negyed órával a kezdés előtt még a rendőrök is uzsonnát vásároltak a Honvéd utcai boltban. Érezhetően nem ellenséges megmozdulásra számítottak...
Írásunk első részében azt fejtegettük hosszasan, hogy a tőkés rendszerre jellemző érték-uralom, az elvont munkára (pontosabban: a munka elvont aspektusára), mint a társadalmi közvetítés domináns formájára épülő szisztéma közvetlen kapcsolatban van a nemek közti társadalmi viszonyokkal. Ebben az írásban arról lesz szó, hogy a késő modernitás hogyan hozta el a modern férfi válságát, miközben a patriarchátus – szemben minden híreszteléssel – köszöni szépen, jól van.
A nemek közti társadalmi viszonyt a modernitásban a patriarchátus és a tőkés rendszer kontextusában kell értelmezni – azaz ez a viszony nem transzhistorikus, „természetes”, és nem ugyanazokkal a jellemzőkkel bír, mint más társadalmi formációk esetében. Mindez temészetesen nem jelenti azt, hogy ne lenne előtörténete, de a modernitásban ez a viszony alapvetően más jelleget ölt. Az érték-leválás elmélete csak és kizárólag a tőkés áruteremelő patriarchátus rendszerére vonatkozik: a premodern korok patriarchátusa más formákban létezett, maga a férfi uralom pedig történelmi, nem „természetes”, az „emberi fajra jellemző” jelenség.
A modernitás válsága elnevezésű jelenség leírásához, a tőkés patriarchátus szempontjából való vizsgálatához fontos röviden szólnunk arról, hogy maga a Wertkritik milyen képet fest a modernitás válságáról, annak okairól és lehetséges következményeiről.
Elsősorban a Wertkritik vezéralakja, Robert Kurz nem általott, Marx rigorózus olvasatára alapozván, amellett érvelni, hogy a kapitalista termelési mód alapkategóriái kezdik elveszíteni dinamikájukat, sőt elérték „történelmi határukat”: azaz nem termelünk többé elég „értéket”. A mai válság a tőke értékesülésének válsága, az egyre fogyó emberi munka egyre kevesebb értéket, így persze profitot, hoz létre – ennek a folyamatnak a tartalékai kimerülni látszanak, az utolsó kísérlet a rendszer fenntartására a neoliberalizmus volt, azaz hitelezés, „a felvett, mielőtt realizált profit”.
Az 1970-es évektől kezdve, a harmadik ipari forradalom, a mikro-elektronika forradalma olyan arányban tette „feleslegessé” az emberi munkát, hogy többé már semmiféle kompenzációs mechanizmus sem képes a kiegyenlítésére.
A munka egyre kevésbé hasznos az anyagi gazdagság termelésében, melynek következtében a munka kizsákmányolásán alapuló valós értéktöbblet-termelés egyre inkább a lehetetlenségek birodalmába tartozik. Tehát ma már nem a kapitalizmus „ciklikus”, vagy növekedési” válságát éljük, hanem egy hosszú történelmi korszak végét, amikor nem tudhatjuk, hogy a jövő vajon jobb világot hoz-e számunkra, vagy egy olyan szörnyű korszakot, ahol az emberiség nagy többségét egyszerűen nem lesz többé hasznos még kizsákmányolni sem, ahol ezek az emberek egyszerűen „feleslegessé” válnak (a tőke értékesülése számára). És ahol senki sem tudja irányítani ezt az elszabadult gépezetet.
A posztmodern, vagyis a késő modern korban, a modernitás válsága idején a patriarchátus rendszerében is újabb változásokra lehetünk figyelmesek: elsősorban arról van szó, hogy az érték-leválás, mint az árutermelő patriarchátus alapvető társadalmi formája, nagyrészt elvesztette „intézményi” alapjait, azaz a nukleáris családot és a munkatársadalmat. Mindazonáltal az alapvető jellemzők (azaz a érték-leválás és a nemek hierarchizációja) nem vesztették el magyarázó erejüket, noha a korunkra jellemző diverzitás, sokszínűség, flexibilitás és identitás-kavalkád (a férfi sztriptíztől a női futballig) felszíni változásokat hoztak magukkal. Azaz a tradícionális polgári nem-reprezentációk már elavulttá váltak a „turbókapitalizmus” idején, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a nemek szerinti reprezentációk eltűntek volna. Mégcsak nem is ez az identitás-kavalkád az igazi tendenciája a posztmodern patriarchátusnak, hanem éppen az intézményei alapok errodációjából fakadó barbarizálódás.
Lehetetlenre vállalkozunk: összeszedjük mindazokat a szervezeteket, államokat, akik hadat üzentek, vagy legalábbis "megtámadták" Magyarországot. Mármint a kormányzati agyrém szerint. "Magyarországot megtámadták", "nyílt támadás Magyarország ellen", "Magyarország szuverenitása veszélybe került" – ezek a kormány propagandájának állandó elemei. Tudjuk, olyannyira, hogy ha bárki az oktatásról, esetleg az egészségügyről vagy az oligarchák látványos zsírosodásáról kérdez bárki, az az ellenség ügynöke, hazaáruló.
Megpróbáljuk csokorba szedni, ki mindenki támadja épp most Magyarországot:
