Szerző: TOMPOS ÁDÁM
2018.12.22.
„…hisz a természet a szegényt maga arra szánta, hogy szülessen, éljen, dolgozzon, éhezzen, sanyarogjon és meghaljon.” (Katona József: Bánk bán)
Sok szó esik a rabszolgatörvényről, amely lehetővé teszi például a gyáraknak, hogy 400 órára, azaz mintegy ötven munkanapra növeljék a kötelező túlóra számát munkavállalóik számára. A multinacionális cégek óhajait megfogalmazó kormánypárti javaslat kapcsán a Magyar Hang álruhás tudósítót küldött egy magyarországi gyárba, hogy tájékoztasson minket arról, milyen is az élet a szalag mellett a XXI. században.
Álruhás tudósítónk védelmében nem nevezzük meg a céget, ahol „Tiborc” dolgozik – egyelőre. Azonban amint a gyári mindennapokat bemutató cikksorozatunk véget ért, elküldjük kérdéseinket a vállalatnak. Ezenkívül várjuk a szerk@magyarhang.org e-mail-címre az újabb „Tiborcok” jelentkezését, akiknek – természetesen hasonló feltételek mellett – beszámolnánk a túlórákat, munkakörülményeket, szervezést, bánásmódot, bérezést érintő panaszairól.
A közmunkás a polgármester tulajdona
Már késő ősz volt, de kegyes volt hozzám az idő, úgyhogy szerencsére elég volt egy könnyű pulóvert magamra húznom, amikor hajnali négy órakor, első napomon a gyárba indultam. Ezt a felsőt egyébként a húgomtól kaptam karácsonyra, aki már – mint oly sokan a mi vidékünkön – elkerült innen. Ő nem akart gyárban dolgozni, és a közmunkát is szerette volna elkerülni. Nem csoda: utóbbival annyit lehet keresni, hogy az még az éhhalálhoz is kevés. A közmunkával ezen túl még az a probléma, hogy falun (ahol én élek, ott is) a közmunkás tulajdonképpen a polgármester tulajdona. Mert mifelénk a polgármester maga a törvény, aki nem vezeti, hanem uralja a települést. Személyesen dönt arról, hogy egyáltalán kik kerülhetnek be a közmunkaprogramba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.