Szerző: TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS
2018.12.15.
A düh indokolt.
A rezsim bűnlajstroma nagyon hosszú, az országot még technikai értelemben is rosszul kormányozzák, a közhittel ellentétben az ún. sikeres gazdasági mutatók mellett a háztartások fogyasztása ma már a második legkisebb az Európai Unióban. A közszabadságok, az intézményi autonómia, a nyilvánosság helyzete alkalmasint a legrosszabb Európában. A lakosság a politikai képviselet és az érdekképviselet tekintetében példátlanul gyönge. A magyar nép többsége el van zárva a minőségi tájékozódás és művelődés lehetőségeitől. A lakbérek az egekben, a lakáshelyzet katasztrofális. Regionális zárványokban a harmadik világra emlékeztető nyomor. A közszolgáltatások romba dőltek. Egyre több a kivándorló, egyre kevesebb a gyerek. A kritikai nyilvánosság hiányában népünk elégedetlen csoportjai nem tudnak egymás szorultságáról. A közszellemet rongálja az uralkodó önzés, közöny, tudatlanság...
A közmédiák és a (többé-kevésbé burkoltan) közpénzből működtetett szélsőjobboldali médiakonglomerátumok paranoid babonákat, előítéleteket terjesztenek. Ezek szembeállítják egymással a hasonló érdekű osztályokat, régiókat, népcsoportokat, ami a „puha” diktatúrának kedvez. Modern társadalomban nem lehetséges politikai közösség szabad nyilvánosság nélkül.
De még igazi válság se!
Márpedig a válság lezajlása, végigharcolása nélkül semmi nem oldódhatik meg, az egyetlen lehetséges eredmény a stagnálás, a válság tespedéssé és pangássá alakulása, amelynek az elkerülhetetlen velejárója a nálunk tapasztalható nihilizmus és gondolati zűrzavar. A nemzeti kultúra hanyatlik.
Végigküzdeni a válságot, a végére járni nézeteltéréseinknek, a bajaink mélyére nézni csak úgy lehet, ha egymással becsületesen küzdve, együttműködve és vitázva – s fölhagyva mind az elvtelen egység, mind a végzetes gyűlölség hamis mítoszaival (s e kettő a gyakorlatban ugyanazt jelenti) – megbeszéljük, s beszélgetés, szócsata közben megalkotjuk a magyar nép, a Duna-medence, Európa új önreprezentációját (önmegjelenítését).
És végre szembenézünk vele, hogy a liberális kapitalizmus és a liberális képviseleti kormányzat (a „parlamenti demokrácia”) tagadhatatlanul a végső válságát éli. Mindenütt. De nem a posztfasizmus az egyetlen alternatíva, holott a magát demokratikusnak vélő és nevező ellenzék épp ettől retteg, és a rezsim épp ebben reménykedik.
Az Orbán-rezsimmel szemben kibontakozott mozgalmak támadó jellegűnek tetszenek, holott valójában defenzív, védekező jellegűek, ami a politikai tartalmakat illeti – csak formájukban lázadók. Ez most nem is lehet másképp.
Végül is mire törekszenek a tüntetők és a velük rokonszenvezők?
Arra, hogy a kormányzat vonja vissza néhány (csakugyan fölháborító, munkásellenes és népellenes) intézkedését, mondjon le néhány romboló hatású új rendszabályról (az emberi jogi csoportok korlátozása, a kétes szándékú közigazgatási bíráskodás bevezetése, az egyetemek és a tudományos kutatás tönkretétele stb.), állítson helyre néhány korábban megvolt intézményt (pártatlan ügyészség, számvevőszék, ombudsmani hivatal, kötelező érdekegyeztetés stb.).
Magyarán tehát arra, hogy állítsa vissza a korábbi, kedvezőbb állapotot sok (bár nem minden) tekintetben és sok (bár nem minden) területen, vagyis ezek a mozgalmak a status quo ante restaurálását szeretnék előmozdítani.
Ez nem szemrehányás.
Még csak nem is bírálat.
Ez az, ami jelenleg lehetséges...
Az Orbán-rezsimmel szemben kibontakozott mozgalmak támadó jellegűnek tetszenek, holott valójában defenzív, védekező jellegűek, ami a politikai tartalmakat illeti – csak formájukban lázadók. Ez most nem is lehet másképp.
Végül is mire törekszenek a tüntetők és a velük rokonszenvezők?
Arra, hogy a kormányzat vonja vissza néhány (csakugyan fölháborító, munkásellenes és népellenes) intézkedését, mondjon le néhány romboló hatású új rendszabályról (az emberi jogi csoportok korlátozása, a kétes szándékú közigazgatási bíráskodás bevezetése, az egyetemek és a tudományos kutatás tönkretétele stb.), állítson helyre néhány korábban megvolt intézményt (pártatlan ügyészség, számvevőszék, ombudsmani hivatal, kötelező érdekegyeztetés stb.).
Magyarán tehát arra, hogy állítsa vissza a korábbi, kedvezőbb állapotot sok (bár nem minden) tekintetben és sok (bár nem minden) területen, vagyis ezek a mozgalmak a status quo ante restaurálását szeretnék előmozdítani.
Ez nem szemrehányás.
Még csak nem is bírálat.
Ez az, ami jelenleg lehetséges...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.