SZUVERENITÁS ALIGHA LÉTEZIK - BEREND T. IVÁN: MAGYARORSZÁG MÁR TÁVOL KERÜLT TŐLEM

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BUJÁK ATTILA
2018.12.27.

Naplementék – Történelmi korszakvázlatok címmel jelentek meg az Éghajlat Könyvkiadó gondozásában a Los Angelesben élő Berend T. Iván visszaemlékezései. Maga a kísérlet a kiadó vezetőjének, Kovács Lajos Péternek az ötlete volt. A kérdések zöme írásban fogalmazódott meg, a válaszok e-mailben érkeztek. Tulajdonképpen miniesszék, írásos dialógusok, visszaemlékezések alkotják a szövegfolyamot. Az UCLA professzora, az Akadémia egykori elnöke, a közgazdasági egyetem (Corvinus) volt rektora életének harmadát töltötte Kaliforniában, így kétszeresen is érdekesek a hazai „előzmények”, vagyis az első hatvan év, amelyet egy másik világban, kelet-európai viszonyok között élt át. Ez kettős fénytörést jelent. Avatott tájékozódást a múltban, s egyúttal szabad kitekintést a „világ tetejéről”, immár Amerikában. A professzort arról kérdeztük, megcsalják-e az embert történelmi tapasztalatai, indokoltnak tűnnek-e mai szemmel a kilencvenes változáshoz kötődő reményei. Milyennek látszik világunk „odaátról”, a másik partról?

– A metaforikus címet a kiadó javasolta, mivel a dialógusokban többször is szó esik a különböző rendszerváltásokról, amelyeket a „hosszú huszadik század” során Magyarország kilencszer élt át.

– Bizonyos áthallással a cím életem jelenlegi szakaszára is vonatkoztatható. Mivel nyolcvannyolc éves múltam, tanári, kutatói pályámat hatvanhat év után lezártam. Újabb, kötetet megalapozó, levéltári nyersanyagot nem gyűjtök. Ennek már fizikai korlátai vannak. Pihenésként olvasok és persze folyamatosan írok.

– 1946-ban döntött úgy, hogy a történész pályát választja. Az indíttatás nyilván több mint egy stúdium vagy egy tantárgy szeretete.

– Ez igaz. Bizonyos dolgokat nem csak könyvekből tanultam. Gyerekkorom és kamaszkorom, mivel 1930-ban születtem, a történelem legrettenetesebb viharaiban zajlott. A történelem számomra több volt, mint tudomány. Ráadásul találkoztam egy meghatározó szellemű tanárral, Pach Zsigmond Pállal, a későbbi professzorral, aki gimnáziumi tanárom lett. Amikor ő egyetemi tanár lett az akkor alakult Közgazdaságtudományi Egyetemen, tulajdonképpen őt követtem.

– Kamaszfejjel az embert annyi kalandos dolog, nagy történet érdekelheti. Hadtörténet, vallástörténet, diplomácia, görögök, rómaiak, egyiptológia. Miért a gazdaságtörténetet választotta?

– Számomra logikusnak tetszett, hogy a történelemnek ezt a vonulatát tanulmányozzam. Hozzá kell tennem, akkor nem tudtam – ma már tudom –, hogy a gazdaságtörténet felfutása a háború utáni évtizedekben világjelenség volt. A nyolcvanas évekre zárkózott fel a gazdaságtörténethez a politika- és kultúrtörténet. Első ilyen jellegű munkám, a Válságos évtizedek, 1981-ben jelent meg.

– Az interjúkötetben gyakran említi Eric Hobsbawm nevét mint a nagy szintézisek utolérhetetlen mesterét. Hobsbawmot a múlt század legnagyobb történészének tartja, remekül írt, és kiváló intuícióval ötvözte a különféle szaktörténeti áramlatokat.

– Hobsbawm számomra megkerülhetetlen, 1965-ben ismertem meg személyesen, és a vele való ismeretségből életre szóló barátság szövődött. Munkái ma is hatnak rám. Természetesen Marc Bloch és az Annales-iskola hatása alól sem vonhattam ki magam.

– A világpolitika is naplementére készül?

– Az túl pesszimista értelmezés lenne. Ennyire forrón azért nem eszik a kását.

Kétségtelen, hogy egyre többen mondják, naplemente utáni, sötét korszakba léptünk. Ez számos ponton tetten érhető Kelettől Nyugatig. Én azért derűlátóbb lennék.

Nem hiszem, hogy beköszöntött a napfogyatkozás. Igazság szerint az okok sincsenek feltárva. Amit gyakran mondanak erről, hogy az elfelejtett, hátrahagyott tömegek kétségbeesett lázadását látjuk, számomra nem meggyőző. Egyrészt „a tömeg” mindig el volt felejtve. A kommunizmust és a fasizmust is ezzel magyarázhatjuk, mögéjük álltak ezek a tömegek. Ugyanezek az elfelejtett tömegek napjainkban a nyers populizmus támogatói lettek...

ITT OLVASHATÓ