Szerző: HATÁRÁTKELŐ
2018.12.09.
Hat és fél év Amerika után nem akármilyen változások történtek a Modern Wander blog szerzőjével. Lássuk csak!
„Kezdődött az egész ugye azzal, hogy elkezdtem önkénteskedni a Magtár nevezetű magyar szórakozóhelyen, valamint elkezdtem egy adótanfolyamot is csinálni. De mindezek mellett a magánéletemben történt egy abszolút nem várt változás.
Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt, olyan szeptember közepe felé a Magtárban elkezdtem egyre jobban és egyre többet megismerkedni a helyi magyarsággal. Barátságok alakultak ki, nagyon jó hangulat volt.
Az egyik sráccal viszont kifejezetten elég közeli barátság kötődött kettőnk között. Nagyjából egy idősek vagyunk, de ő munka mellett még mindig tanul. Most fejezi be a Mester diplomáját matematikából, mindemellett szintén matematikát tanit egy itteni főiskolán. Sokat beszélgettünk, ismerkedtünk, de egyikünknek sem voltak komolyabb szándékai.
Most már elmondom, hogy én valójában azért is kezdtem el itt az adótanfolyamot, mert készültem vissza Európába. Úgy gondoltam, hogy majd egy ilyen végzettséggel könnyebben fogok akár otthon, akár más angol nyelvű országban majd komolyabb állást találni.
Terveim szerint idén április közepén repültem volna „haza”. Magyarországon pár volt kollégám segítségével már el is lett volna intézve újból a rendőrségen hivatásos állás számomra, amelyet csak végszükség esetén vettem volna igénybe, ugyanis egyáltalán nem vonz már ez a pálya. Valamint Angliában és Írországban is volt munkaajánlatom.
Ahogy elértük a decembert, ezzel a sráccal kb. 1 hónapos „nem beszélünk” időszak következett be. Nem vesztünk össze, nem történt semmilyen nézeteltérés, egyszerűen csak annyira összesűrűsödtek a napjai a sok tanulás és a munka mellett, hogy a barátokat teljesen háttérbe szorította.
Én beletörődtem a helyzetbe és éltem tovább a napjaimat. Majd január közepén egy váratlan üzenet ért. Ez a srác elhívott egy randevúra. Furán ért a dolog, hiszen baráttal még sosem randiztam és egy jó barátságot egy balul elsült találkozóval elrontani eléggé szar tud lenni.
Viszont a randi jól sikerült. Sokat beszélgettünk, nevettünk úgy, mint előtte még nem. Teljesen kiskamasznak éreztem magamat, hiszen az első csók meg sem történt egészen február végéig.
Az első randi és az első csók közötti időszak viszont életem egyik legjobb időszaka volt. A beszélgetéseink hosszú órákba folytak, egy telefonhívás eltartott 8 órán keresztül is. Nem viccelek, éjszakákat beszéltünk át.
Szépen, lassan egymásba szerettünk, viszont messze laktunk egymástól, kb. 80 kilométernyire. Ő viszont tudta, hogy én április közepén készülök haza. Már tavaly augusztus óta tudta, amikor először megismerkedtünk. Február végén már elkezdtem szépen lassan árulni az itteni ingóságaimat is.
Viszont ott volt a szerelem. Megtaláltuk egymásban azt a partnert, akit mind a ketten mindig is kerestünk. Azt, aki befejezi a másik által elkezdett mondatot. Azt, akinek ugyanazok a tervei a jövőt illetően, mint a másiknak.
Nagyon nehéz döntést kellett meghoznom, hiszen már annyira belefáradtam ebbe a 6 évbe és annyira vágytam már haza, hogy lássam a családomat. Végül vele maradtam itt, újra eldobtam a biztosnak igért jövőt egy bizonytalanért cserébe. Hiszen egy új szerelemnél sosem tudhatjuk, hogy meddig tart.”
A szerelemből aztán esküvő is lett, de erről már az eredeti posztban olvashattok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.