" A SZEGÉNYEKNEK NEM CSORDUL LE SEMMI" - FERENC PÁPA ÉS A FELSZABADÍTÁSI TEOLÓGIA

ÚJ EGYENLŐSÉG BLOG
Szerző: HEGYI GYULA
2018.12.23.

A felszabadítási teológia fogalmazta meg először, hogy vannak olyan társadalmi struktúrák, amelyek a kizsákmányolást és az elnyomást szolgálják, s ezért jogosnak kell tekinteni az ellenük, azaz a „bűn társadalmi struktúrái” ellen vívott küzdelmet. Karácsonyi cikkünkben Ferenc pápa és a felszabadítási teológia kapcsolatáról írunk.

Még a kilencvenes években olvastam egy amerikai krimit, amelyben a detektív egy műkincsrablás után nyomozva betér egy katolikus templomba. Beszél a templomot vezető jezsuitával is, aki, ahogy a szerző írta, nem úgy nézett ki, ahogy akkoriban elképzeltek egy jezsuitát, nem egy fiatal, szakállas forradalmár volt, csak egy idős pap bácsi. Az átlagos magyar olvasó nem sokat értett volna ebből, hiszen nálunk 1990-ig hivatalosan nem is léteztek jezsuiták, s a rendjük a közvélemény képzeletében ismeretlenül is a merev konzervativizmust képviselte.

Latin-Amerikában azonban a múlt század hatvanas éveitől sok jezsuita azonosult az úgynevezett felszabadítási teológiával. A hatalmas társadalmi egyenlőtlenségek, a szegénység és a gazdagság drámai ellentéte, a kettős (hazai és észak-amerikai) kizsákmányolás, valamint a kubai forradalom kezdeti sikerei a latin-amerikai katolikus egyházon belül is megszülték a kapitalizmus radikálisabb vagy óvatosabb kritikáját. Más szerzetesrendek tagjai és világi papok is részt vettek ebben a mozgalomban, de a jezsuiták vértanúkat is adtak. A CIA támogatta salvadori jobboldali kormány 1989-ben hat, a baloldali gerillák és a kormány között közvetíteni próbáló, s a szegényeket segítő jezsuitát gyilkolt meg a rendházukban. A hetedik, Jon Sobrino SJ csak azért menekült meg a mészárlástól, mert éppen külföldön tartott előadást a felszabadítási teológiáról. Amikor a meggyilkolt jezsuitákat a jobboldali sajtó kommunistának nevezte, életben maradt társaik Helder Camara brazil érsek híres mondatát idézték. „Amikor enni adok a szegényeknek, szentnek neveznek. Amikor rákérdezek arra, hogy miért éheznek, akkor kommunistának mondanak.”

Kilenc évvel a hat jezsuita mártír előtt Oscar Romero San Salvador-i érseket is meggyilkolták a jobboldali halálbrigádok. Őt néhány hónapja avatta szentté Ferenc pápa a baloldali katolikus közösség nagy örömére és a jobboldaliak halkabb bosszúságára. Romero érsek már életében is a szegényekkel való szolidaritás jelképének számított. Érseki palotáját elhagyva egy kórház szerény kis szobájában lakott, segítette a szegényeket, keményen elítélte a jobboldali rezsim és a földbirtokosi oligarchia bűntetteit. Egyik megnyilatkozása ritka tömörséggel fejezi ki a felszabadítási teológia lényegét. „Amikor az Egyház hallja az elnyomottak kiáltását, nem tehet mást, mint hogy megbélyegzi azokat a társadalmi struktúrákat, amelyek létrehozzák és állandósítják a nyomorúságot, amelyből e kiáltás fakad.” A katolikus egyház elvben mindig elítélte a kapzsiságot, gyakran idézte a nevezetes jézusi szavakat arról, hogy „méltó a munkás az ő bérére”. De a kapzsiságot, a szegények meglopását mindig egyéni bűnként és nem az adott rendszer következményeként értelmezte.

A felszabadítási teológia fogalmazta meg először, hogy vannak olyan társadalmi struktúrák, amelyek a bűnt, a kizsákmányolást, az elnyomást szolgálják, s ezért jogosnak kell tekinteni az ellenük, azaz a „bűn társadalmi struktúrái” ellen vívott küzdelmet.

Nem csak a kapzsi egyének, hanem a kizsákmányolást lehetővé tevő rendszer elleni tudatos fellépést is. A mozgalmon belül abban volt vita, hogy az egyháznak csak a békés küzdelmet szabad támogatnia, vagy jogosultnak tartja a fegyveres harcot is? A közbeszédben ez utóbbiak hirdetőit nevezték marxistáknak, holott természetesen a kizsákmányoló társadalmi struktúra fogalma maga is a marxizmusból ered. Ami önmagában nem meglepő, hiszen már a II. Vatikáni Zsinat is használta a társadalmi osztályok fogalmát, noha az osztályharcot még elutasította.

A Latin-Amerikában fegyveres harcot folytató, szélsőbaloldali gerillák katolikus támogatói azzal érveltek, hogy vannak olyan helyzetek, melyekben a keresztény lelkiismeret a társadalmi-gazdasági elnyomó rendszert leleplezni kényszerül, és ha nem lát más kiutat, akkor végső lehetőségként a jogtalan hatalom megdöntésére fegyvert is foghat. Az argentin Montoneros nevű gerillaszervezet például nyíltan vállalta keresztény és szocialista elkötelezettségét. A katolikus ifjúsági egyesület három aktivistája alakította meg, és a felszabadítási teológiáját is beépítettek a fegyveres szervezetük ideológiájában. Ez jó alkalmat adott a felszabadítási mozgalom jobboldali ellenségeinek az egész mozgalom kompromittálására. Gustavo Gutiérrez, a felszabadítási teológia egyik alapítója az ellene XVI. Benedek pápasága alatt elindított vatikáni vizsgálat idején arra hivatkozott, hogy a marxizmus néhány elemének az átvétele nem jelenti a marxizmus és a kereszténység közti „szintézis” megteremtését. Ha ehhez hozzátesszük, hogy míg az előző pápák idejében Gutiérrez néhány állítását vitatta a Szentszék, addig idei kilencvenedik születésnapjára már baráti és dicsérő jókívánságokat kapott a jelenlegi pápától, akkor el is érkeztünk Ferenc pápa és a felszabadítási teológia ellentmondásos és tanulságos kapcsolatához. Miután II. János Pál és nyomában XVI. Benedek fellépett a felszabadítási teológiával szemben, „megtisztították” a jezsuita rendet annak progresszív vezetőitől és jobboldali püspökök százait nevezték ki a latin-amerikai egyházmegyékbe, úgy tűnt, hogy a mozgalom felett elmúlt az idő. Nyilván ezt erősítette a Szovjetunió összeomlása után általában a marxizmus és konkrétan Kuba presztízsének a megroppanása is...

ITT OLVASHATÓ