Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2015.02.16.
február 10-én elhangzott beszélgetés szerkesztett változata.
Friderikusz Sándor: – Magyar Bálint szociológussal, a Magyar polip, a posztkommunista maffiaállam című kétkötetes tanulmány-gyűjtemény szerkesztőjével és tanulmányírójával a Simicska–Orbán-konfliktust a maffiaállam rendszerébe illesztve próbáljuk meg értelmezni. Ez a vita legalább annyira szól a politikai befolyásról, mint a pénzről. Mindez tökéletesen megfelel az Ön jóval korábban megalkotott elméletének, ugyanis Simicska Lajos hosszú időn át nemcsak bennfentes szereplője volt Orbán körének, hanem Orbánnal már-már egyenrangú szereplője is. Az Ön által maffiaállamnak nevezett szervezetben viszont senki sem lehet egyenrangú a keresztapával.
Magyar Bálint: – Valóban, különösen meghatározott történelmi helyzetekben ez beletartozik a rendszer logikájába. Több szempontból is. Persze nemcsak a maffiaállam keretébe. Látjuk, hogy amikor autokraták, diktátorok felnőnek szinte a semmiből, az egykori harcostársak elhullnak körülöttük, s csak a szolgák és a strómanok maradnak. De egy ilyen típusú rendszerben természetesnek tekintem, hogy nem kíván kvázi tiszteletbeli keresztapává válni az a vezető, akinek a teljes gazdasági kapcsolatrendszere korábban egy személyen keresztül bonyolódott. Ellenzékben ugyanis elengedhetetlen volt, hogy összetartsák azt a politikai erőt, amelyet Fidesznek hívnak – hogy a párt ne széledjen szét, túlélje az ellenzéki időszakot –, de az államhatalmi időszakban ere már nincs szükség.
– Sokan sokféleképpen megpróbálták rendszerként leírni az Orbán-féle politikát. Kornai János közgazdász például a kíméletlen centralizációra és államosításra helyezi a hangsúlyt, de Csanádi Mária közgazdász is közzétett egy nagyon érdekes írást arról, hogy a Fidesz hogyan alakította ki a maga egypártrendszerét, amelyben „egy politikai alakulat, jelenleg a Fidesz, csakúgy, mint annak idején a kommunista pártok, fokozatosan társadalmi rendszerré alakul”. Ki is fejti részletesen, miben áll az egy párt társadalmi rendszerré alakulása. Ön azonban még mindig azt állítja, hogy a maffiaállam az adekvát leírás. Miért?
– Önmagában a centralizáció, illetve egy párt dominanciája a közhatalmi térben legitim eszköz. Itt azonban a centralizációnak sem az a célja és funkciója teljesen, mint bármilyen más diktatúrában, mondjuk egy kommunista diktatúrában. Másrészt a párt sem a tényleges hatalom birtokosa. A maffiaállamban a fogadott politikai család felső régiója hozza a tényleges döntéseket. Ha megnézzük, hogy a tényleges döntések formalizált testületekben születnek-e, kiderül, hogy nem. Senki sem gondolja komolyan, hogy egy kormányülés ténylegesen dönt hatalmi és gazdasági kérdésekben. Senki sem gondolja komolyan, hogy a Fidesz elnöksége döntene bármiben is. Mindez csak lepapírozása máshol született döntéseknek. Az természetes, hogy a pártelnökség vagy a frakció rábólint már eldöntött dolgokra, de a legtöbb esetben arra sincs szükség, hogy rábólintsanak.
– Mert egy ember dönt?
– Nem pusztán egy ember. De ha több ember dönt is, nekik nincs formális funkciójuk. Mondjuk Habony Árpádnak vagy korábban Simicskának semmilyen szervezeti rendszerben nincs ilyen helye. Egy helye van, az, amelyet a politikai családban foglal el. Csak így írható le a döntési mechanizmus. Nem találunk olyan döntéseket, amelyeket ténylegesen a pártközpont vagy a kormány hozott volna. Ez nem úgy működik, mint a kommunista diktatúrában. Ha abból az időből a titkos jegyzőkönyveket, napirendeket elővesszük, látjuk a döntések nyomait, hiszen a teljes hatalmi harc a Politikai Bizottságban zajlott a különböző áramlatok között. Bárkinek, akinek hatalma volt, a Politikai Bizottság tagjának is kellett lennie. A Fideszben viszont mellékes, hogy kik az alelnökök vagy az elnökség tagjai, mert semmilyen tényleges hatalmuk nincsen. Ugyanakkor fel lehet sorolni embereket – bár ez most éppen változóban van –, akiknek semmilyen formális pozíciójuk nincsen, mégis rendelkeznek hatalommal. Ez nem más, mint a maffiacsalád szervezési rendje állami szintre emelve: itt a kvázi fogadott család nem a fizikai erőszak és fizikai fenyegetés eszközeivel él, hanem az államhatalom vértelen kényszerítő eszközeivel.
– Tehát mondhatjuk azt, hogy a központosítás és az egypárti hatalmi centrum tulajdonképpen előfeltételei az Ön a maffiaállamának? Hiszen aki mindent uralni akar – a köz- és magánpénzt, a piacot, az iskolát, az önkormányzatokat, sőt még az emberi lelkeket és agyakat is –, annak erősen központosítania kell annak érdekében, hogy ne legyen semmiféle alsóbb, illetve vele azonos szintű autonómia, sőt, egy gépezetként működő pártot is ki kell építenie, amely az ő akaratának van alávetve.
– Igen. Előfeltétel a politikai hatalom monopolizálása. És az első előfeltétel, hogy a keresztapa önmaga alá gyűrje be a pártját: a Fideszben sincsenek tényleges testületi döntések, hiszen az összes pozíciót, még a parlamenti képviselői helyeket is Orbán személyes kegyként osztogatja. Szimbolikusan is: oda kell járulni a keresztapa elé, a magánbirtokára, és hűségesküt tenni, csak ez után lehet bárki választókerületi főnök vagy képviselőjelölt. Mindenki személyesen Orbánnak köszönheti a pozícióját.
– Igen, a 2010-es választás előtt ez volt a helyzet. A felcsúti birtokra kellett elmenni minden képviselőjelöltnek.
– Olyan vita a Fideszben nincs, mint a többi pártnál, hogy az országos tanács az elnökség által előterjesztett listán változtatásokat hajt végre. Olyan sincs, hogy megszavazzák, ki hányadik helyre kerüljön a listán. A Fidesznél egy személy dönt. Először a pártot kellett önmaga alá rendelnie, így aztán a kétharmados többség már lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag korlátlan politikai hatalommal rendelkezzen. Ez teszi lehetővé aztán a kívánatos centralizációt is, nemcsak az államgépezetben, hanem a korrupciós csatornák terén is.
– Vagyis Orbán Viktor állama arról szól, hogyan lehet a korrupciót is egyetlen kézben összpontosítani? Mert az egyszemélyi teljhatalom mi mással tarthatná kézben, illetve féken a gazdaság és politikai sokféle érdekű és sok színű világát, ha nem úgy, hogy csak rajta keresztül lehet bármilyen pozícióhoz, vagyonhoz, előnyhöz hozzájutni?
– Valóban így van. De ez a hagyományos maffiánál is így van, amely nem maffiaállamként működik. Ott is felszámolják, ahogy Eric Hobsbawm írja, a magánbanditizmust, gyakorlatilag védelmet biztosítanak annak, akit egyébként védelmi pénzek fizetésére kényszerítenek. És ez a lényeg: a hagyományos korrupcióval szemben – vagyis ahol kenőpénzt alkalmaznak, azaz a gazdasági szereplő, az aktív fél megken egy-egy hivatalnokot, s a korrupció egyéni alkuk sokaságán keresztül zajlik – itt megfordul a viszony: az állam kényszeríti a gazdaság szereplőit, hogy védelmi pénzeket fizessenek. Ez nem pusztán abban az értelemben korrupció, hogy pénzre megy: a keresztapa tulajdonviszonyokat rendez át és sorol be maga alá, tehát centralizál. Így aztán ha a hagyományos korrupciós mutatókat nézik, lehet, hogy Magyarországon a korrupció mértéke csökken, de ez annak köszönhető, hogy például felemelik a közbeszerzési értékhatárnál azt a szintet, amely alatt nem kell közbeszerzést kiírni, és úgy szocializálják a versenyzőket, hogy tudják, úgyis vesztenek, ha nincs előre megbeszélve a dolog, és ha nem tartoznak valamelyik oligarchához. Így aztán a „kívülállók” már el sem indulnak. Nagymértékben megnőtt azoknak a pályázatoknak a száma, ahol egy induló van. Nemzetgazdasági vagy nemzetbiztonsági szempontból kiemelt beruházásnak minősítenek szinte bármit, hogy ne kelljen közbeszerzést alkalmazni. Tehát itt már meg sem jelenik a hagyományos mutatók szerint a korrupció. Az államhatalom monopóliuma révén lényegében legalizálják a korrupciót, rendszerbe szervezik. Van az az amerikai mondás, hogy don’t steal, the government hates competition, azaz ne lopj, mert a kormány nem szereti a konkurenciát. Ezt átvitt értelemben az adókra mondták annak idején. Itt szó szerint alkalmazzák...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.