Szerző: SALAMON JÁNOS
2018.11.30.
A régi rómaiak komolyan vették az isteneiket. Olyannyira, hogy a mi felvilágosult beidegződésünkkel szöges ellentétben ők a vallást minden ízében politikai kérdésnek, életbevágó közügynek tekintették. Ennek megfelelően a közügyeiket, fontosabb politikai, hadászati döntéseiket is rendszeresen vallásos megfontolások mellé vagy alá rendelték. Nagyobb ünnepségek, választások, ütközetek előtt mindig kikérték az istenek véleményét, melyet a hivatásos jósok (augures) madarak röptéből és énekéből, áldozati állatok belsőségeiből vagy rendkívüli meteorológiai jelenségekből olvastak ki.
Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a régi rómaiak a „közös ügy” (res publica)vallásos megszállottjaiként olyan komolyan vették a köztársaságot, hogy megvédésében, fönntartásában mindig maguk mellett akarták tudni a legmagasabb hatalmakat. Szemükben az istenekkel való összefogás elengedhetetlen részét képezte a civil összefogásnak.
A köztársasághoz való fanatikus ragaszkodásuk a rossz emlékű királyság esetleges visszatérésétől való általános rettegésből táplálkozott. Továbbra is készek voltak egy fölöttük, minden polgár fölött álló, megfellebbezhetetlen autoritás létét elismerni, de nem szenvedhették, hogy az ilyen hatalom valaha is emberi formában jelenjék meg közöttük. Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad Caesarnak.
Az emberek fölötti teljhatalom gyakorlásához emberfölötti hatalom szükséges, olyasmi tehát, amivel ember, értelemszerűen, sohasem rendelkezhet. Még a nagy Caesar ereiben sem ambrózia folyt, csak egyszerű vér. Tőrökkel rátámadó merénylői ezt az igazságot, ezt a közönséges vért kívánták a római polgárok nyilvánossága elé tárni – minden kétséget eloszlatandó.
A szenátus, magisztrátus és népgyűlés három pillérén nyugvó köztársasági alkotmány egy városállamra volt méretezve, így aligha bírhatta el a terjeszkedő világbirodalom súlyát. Az újabb és újabb barbár területeket bekebelező, Caesarhoz hasonló olyan hadvezér-konzulok, mint Marius, Sulla vagy Pompeius szeme előtt végtelenre tágult politikai horizontnak már csak a globális hatalmi ambíció felelhetett meg. Ebből a perspektívából nézve az évszázados jogszokásokból összetapasztott római alkotmány túlságosan provinciálisnak, házilagosnak, kisszerűnek tűnt.
Ha a zsidóknak sikerült a sok immorális görög istent egyetlen morális istennel helyettesíteni, akkor miért ne sikerülhetne a sok halandó morális, alkotmánykövető politikai akaratát egyetlen isteni, emberfeletti immorális, alkotmányellenes akaratra lecserélni? Az ilyen ambícióktól fűtött, konkurens istenjelöltek által vezetett légiók frontális összeütközései adták ki a polgárháborúknak azt a sorozatát, amely végül is az évszázadokon át féltve őrzött köztársaság pusztulásához vezetett...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.