2018. december 26., szerda

NYUGDÍJPRÉMIUM: BEFOGJÁK A SZÁNKAT, MINT A GYEREKÉT EGY CSOKIVAL

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2018.12.25.



Tavaly novemberben volt nyugdíjprémium, és 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt is kaptak a nyugdíjasok. Az idén húsvétkor, a választás előtt jött az utalvány, novemberben már nem, viszont ismét lett nyugdíjprémium, legfeljebb 18 ezer forint. Igaz, ha a gazdaság teljesítményét nézzük, az összeg lehetett volna nagyobb is.

Mennyire elégedettek mindezzel az idősek, és mire költötték a pénzt? Nyugdíjasokat kérdeztünk, és a válaszaikból az látszik, hogy egy-egy lyuk befoltozásához jól jött nekik a pluszpénz, de ahhoz, hogy érdemben javuljon a helyzetük, vajmi kevés.
Megjött a gázelszámolás, jól jött a prémium


A 87 éves Józsi bácsiék téli kabátra költötték a nyugdíjprémiumot, mert feleségével együtt mindkettőjüknek kellett már egy új. Még gyógyszerre is maradt belőle.

Erzsi néni semmi különöset nem vett, ahogy mondta, kajafélékre költötte a 18 ezer forintot, meg majd a rezsibe megy. Ő 75 éves, a férje egy éve halt meg, azóta egyedül él.

Juli néni 72 éves, férjével együtt megkapták a 18-18 ezer forintot – jól jött nekik, mert éppen megkapták a gázról az éves elszámolást, és 47 ezer forintos mínuszban voltak. Így is kért részletfizetést, mert a gázon kívül másra is kellett a pénz.

Laci bácsiék is mindketten megkapták feleségével a maximális nyugdíjprémiumot, de még nem költötték el, nem volt náluk semmilyen dedikált cél. Valószínűleg elmegy majd a karácsonyi élelmiszer-vásárlásra – mondta a 68 éves férfi az ünnep előtt, amikor beszélgettünk.

Megírtuk korábban, hogy egy nyugdíjas nő az unokái ajándékára szánta volna a prémiumot, ha kapott volna az idén. De jogviszonyváltás miatt ő most kimaradt a pluszpénzből.
Van aki már nem is emlékszik, mikor volt Erzsébet-utalvány

Laci bácsiék és Juli néniék is úgy sejtették, hogy ha lesz prémium, akkor karácsonyi Erzsébet-utalvány nem lesz. De legalábbis nem csodálkoztak azon, hogy ha kapnak az egyikből, akkor a másikból már nem.

Laci bácsi amúgy már nem is emlékezett arra, hogy tavaly novemberben Erzsébet-utalvány és nyugdíjprémium is volt, szóval ezért sem számított a karácsonyi 10 ezer forintra. Erzsi néninek is kiment a fejéből, hogy így volt, sőt, ő már arra sem emlékezett, hogy az idén húsvétkor, a választások előtt kapott.

Józsi bácsiék viszont várták a novemberi Erzsébet-utalványt és hiányolták, hogy most elmaradt. Élelmiszerre jól jött volna nekik karácsony előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.