Szerző: HORVÁTH BENCE
2018.12.04.
Ez pedig felháborította azokat a franciákat, akik leginkább rá vannak szorulva autóikra, és akiknek költségvetését épp a legérzékenyebben érinti a drágább benzin: azaz a vidéki kisvárosokban élőket. De a benzinre kivetett adó a jelek szerint csak az utolsó csepp volt sokak poharában, és hamar felszínre kerültek egyéb problémák is, melyek mind a vidéki településeken élők megélhetéséhez kapcsolódnak.
A New York Times tudósítója végigjárt olyan településeket, ahonnan a helyiek több száz kilométert utazva Párizsba mentek tiltakozni. Olyan pár ezres és tízezres kisvárosokról van szó, melyek ritkán merülnek fel témaként a francia politikai életben, és ahol a helyiek úgy érzik, senki nem foglalkozik a gondjaikkal.
Pedig gondjuk van bőven, és ezek anyagi természetűek: sokan alig tudnak kijönni hó végéig a pénzükből, választaniuk kell, hogy éppen melyik csekket fizetik be, és melyikkel várnak inkább egy hónapot. Nem mélyszegénység ez, hanem egy állandó, szűnni nem akaró gazdasági kiszolgáltatottság, amely lehetetlenné teszi az előretervezést és akár egy pillanatnyi megnyugvást is.
Nem véletlen, hogy a lapnak nyilatkozó helyiek is leginkább a stressz és a feszültség fogalmai felől írták le, amit megélnek: minden egyes hónap vége annak számolgatásával telik, hogy vajon lesz-e mit enniük az utolsó pár napban.
Ennek a gazdasági bizonytalanságnak a folyamatos megélése az, ami leginkább összeköti a tüntetőket, akik között találni buszsofőrtől rakodómunkáson át egykori közszolgáig, építkezéseken dolgozóktól ápolónőkig gyakorlatilag mindenkit, akiket hagyományosan a kékgalléros foglalkozásokat űzők közé szokás sorolni. A megszólaltatott tüntetők visszatérő állítása, hogy ők sosem vettek részt korábban politikai megmozdulásokon, de most eltört náluk valami.
Ez pedig érezhetően fokozza a zavart az országban, ahol egyáltalán nem számít ritkaságnak a kormány intézkedései elleni komoly fellépés, de ezeket jellemzően pártok és a szakszervezetek szervezték meg.
Elemzők szerint két tényező is akad, ami jelentősen megnehezíti Macron számára, hogy kezelje a helyzetet. Az egyik, hogy az elnöknek nincs igazi politikai bázisa: mozgalma mögött, amely a 2017-es elnökválasztásra állt össze, nincs valós társadalmi beágyazottság, főleg a vidéki, nagyvárosoktól távol eső területeken.
Másrészt pedig a francia gazdaság nem teljesít jól, ami tovább élezi az alsó-középosztály problémáit: a gazdaság ugyan nő, de nagyon lassan, és ennek a növekedésnek jelentős része a városi centrumokba összpontosul. Macron ebben a helyzetben kezdte el megvalósítani reformprogramját, amely többek között megkönnyítette a munkavállalók felvételét és kirúgását, illetve gyengítette a szakszervezeteket.
Ráadásul Macron hivatalba lépése óta több olyan adóváltoztatás is történt, amely a leggazdagabb franciák zsebében hagyott több pénzt, miközben a jóléti kiadások nem növekedtek. Ez pedig csak tovább növelte az amúgy is megugró egyenlőtlenségeket: egy friss kutatás szerint az elmúlt két évtizedben a leggazdagabb franciák vagyona megtízszereződött, míg egy átlagos francia család vásárlóereje 440 euróval lett kevesebb a 2008-as válság óta. Macron így a tüntetők szemében a gazdagok elnöke lett, és a sárga mellényesek ügyének támogatottsága kifejezetten magas, tízből hét francia támogatja őket egy friss felmérés szerint...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.