MEGŐRÜLÖK!

KANADAI MAGYAR HÍRLAP ONLINE
Szerző: RÁTESI MARGIT
2018.12.10. 

Akkor most – szokásommal ellentétben – erőteljesen bírálom a magyarországi ellenzéket. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem tanuljuk meg használni a meggyőzés, a figyelemfelhívás eszközeit. Amik egyébként mások a parlamenti ülésen, egy tévényilatkozatnál vagy egy tüntetésen.

A képesség hiánya különösen feltűnő volt a tegnapi tüntetésen, ahová egyébként a vártnál is kevesebben, alig néhány ezren mentek el. Holott milliókat érintő törvényről van szó: nevezetesen arról, a munkáltatók ezek után évente akár 400 órányi túlmunkára is kötelezhetik alkalmazottaikat. Ráadásul úgy, hogy e túlmunka bérének kifizetését akár három évig is halaszthassák. (Mindezt abban a környezetben, ahol egy cég három éves túlélése már eredmény, és számos „vállalkozó” legfőbb haszonszerzési eszköze, hogy a munkásait, alvállalkozóit kifizetetlenül bocsátja útjukra.)

Ehhez képest, az első szónok pedánsan felolvasta mind a tizenvalahány szolidaritást vállaló szervezet levelét. Engem már a felénél ellepett a szürke unalom. Kérem szépen: az ilyen szövegek szükségszerűen sok általánosságot tartalmaznak, tök fölösleges lelombozni vele a biztatásra váró tömeget. Elég lett volna az egyetértésüket kifejező szervezetek nevét felsorolni, és a tömeget arra kérni, mondjanak egy harsány „köszönjük”-et. Így már bevonjuk a megjelenteket az eseményekbe – nemcsak elszenvedőinek, hanem részeseinek, alakítóinak is érezhetik magukat.

Igaz, e megmozdulás szervezői a szakszervezetek voltak – és bár az ellenzéki pártok mindegyike támogatta a tüntetést, nyilván ráhagyták a mondandó megjelenítését a szakszervezetekre. Háááát. Komolyan mondom, hogy 1976-ban élesebb hangú szakszervezeti üléseken vettem részt, mint a tegnapi tüntetés.

Mellékszál: az ellenzéki pártok sem használják sokkal jobban a meggyőzés eszközeit. Volt olyan tüntetés, ahol azt mondtam: ha a nyolcadik szónok is csak arról beszél, hogy ő miért és milyen nagyon utálja a jelenlegi kormányfőt – lövök.

Joggal mondhatjátok – mit mondtam volna én.

Kezdetnek felolvastam volna a szolidaritásukat kifejező szervezetek nevét – és csak a nevüket. Aztán arra kértem volna a tömeget, egy harsány „köszönjük”-kel nyugtázzuk az üzeneteket. Aztán ezt mondtam volna: Magyarországnak nincs kormánya. Az áprilisban befutó alakulatok nem kormányt alakítottak felelős miniszterekkel, hanem udvartartást, vazallusokkal és cselédekkel. Ezek a gerincetört cselédek képesek egy rongy papírt törvénynek nevezni, és alázatosan aláírni. Hol van ennek a törvénynek a felelős minisztere?

Magyarország gazdag és erős ország. De a gazdagságát nem bűzlő olajkutak, és nem cicomára való gyémántbányák adják. Hanem a munkásai fejében rejlő innováció. Ereje a karjainkban rejlik. Aki ezt a gazdagságot és erőt akarja leuralni, az a nemzetet veszejti el.

Aztán köszönetet mondtam volna a rendőröknek, hogy ilyen nagy létszámmal erősítik demonstrációnkat. Tapsoljuk meg őket! Megígérhetjük nekik, hogy nem fogunk utcatáblákkal, kövekkel rájuk támadni. Nem akarunk kárt tenni az Ország Házában. Nem kell ahhoz körbepisilnünk az épületet, hogy tudjuk: ez a MI országunk háza is. A Hazánk háza, ahol a képviselőinknek helyük és joguk van a jognak asztalánál, hablatyoljon bármit is bármelyik nagybajuszú küldetéses...

ITT OLVASHATÓ