2018. december 24., hétfő

KÖZTÁRSASÁGI ÉLET

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: HEGYI IVÁN
2018.12.23.


Az a gyanúm, Bródy János annak idején nem is sejtette, hogy a 2010-es években hasonló szövegeket ír majd, mint harminc, negyven, ötven esztendővel ezelőtt. Hatvannyolcban így zárult az Illés együttes Régi dala: „Szegény fiú, szegény leány nem tudja még, mi vár reá... Még nem tudom, mi lesz velem, bár sejteném az életem!” 

Hetvennyolcban – Az utca másik oldalán címmel – egyrészt önálló estekbe fogott, másrészt húsz évvel korábbi önmagát meg a féltve őrzött Elvis-es szalagot idézte fel a szövegíró: „Ötvennyolcban táncoltam először rock and rollt, a Vörös Szikra magnó szörnyen nyávogott, de szólt.” A számot az a Fonográf énekelte-játszotta, amelynek Útközben című nagylemezén sommás vélemény hangzott el mindjárt a nyitó darabban: „Ezerkilencszázhetvennyolc van, lubickolunk a langyos tóban...”

Ez utóbbi részlet megfelelt annak, amit Bródy nemegyszer úgy aposztrofált, hogy a hatalom kevéssé műértő képviselői szerint az államrend ellen lázította az ifjúságot. Kétségtelen, bátorságra vallott a langyos tóval előjönni akkor, amikor csupán öt esztendővel voltunk a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Körének stadionjában megrendezett rockfesztivál után, amelyen Bródy megköszönte a miskolci rendőrségnek, hogy a rajongók egy részének szállást adott éjszakára... A közönség viszont nem köszönte meg, amiért az eseményt a Fűre lépni tilos! korlátozás jegyében is tartották; a nézőket azért nem engedték a gyepre, mert még zajlott az első osztályú labdarúgó-bajnokság, és a kiesés ellen (hiába) küzdő Diósgyőr egy héttel később – 1973. június 17-én – a Videoton együttesét fogadta. Tizedikén nem volt forduló, mert június 13-án rendezték a Népstadionban – telt ház, nyolcvanezer néző előtt – a magyar–svéd vb-selejtezőt. Bródy a „hálálkodó” sporttelepi szöveget megúszta ötezer forint pénzbírsággal és lakhely-elhagyási tilalommal – értsd: nem mozdulhatott ki a fővárosból –, a válogatott viszont nem menekült meg az egyaránt felejthetetlen Ralf Edströmtől és minden idők alighanem legszomorúbb, a vb-szereplést kizáró 3-3-jától...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.