KIÁBRÁNDULÓBAN?

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZ. BÍRÓ ZOLTÁN
2018.12.19.

A Kreml hosszú időn át halogatta a nyugdíjrendszer átalakítását, ami – mint az utóbb kiderült – praktikusan a nyugdíjkorhatár fölemelését jelentette. Hosszú kivárás után a kormányzat 2018 nyarán végre elszánta magát, és a labdarúgó-világbajnokság nyitónapján bejelentette tervét. Az eredeti elképzelések szerint a nők esetében 55 évről 63-ra, míg a férfiak esetében 60-ról 65 évre emelték volna a még 1930-ban megállapított nyugdíjkorhatárt.

A politikai vezetés tisztában volt azzal, hogy döntése népszerűtlen lesz. Többek között ezért is próbálták meg a reformot, amennyire csak lehet, Putyintól távol tartani, azt a benyomást keltve, hogy az elnöknek ehhez semmi köze. Ez– ahogy a bejelentés időzítése is – arra vallott, hogy a hatalom nagyon tartott és tart ma is a társadalom reakcióitól. Félelme nem alaptalan. Az orosz társadalom nagy része ugyanis a nyugdíjkorhatár fölemelését igazságtalannak és egzisztenciális biztonságát fenyegetőnek tartja. Mindenekelőtt azért, mert az oroszországi várható élettartam még mindig nagyon alacsony. Európában – Moldova és Ukrajna mellett – a legalacsonyabb. De tavaly óta legalább eléri a világátlagot, ami ma 72 év.

Nem volt ez mindig így. 1995-től 22 éven át az oroszországi várható élettartam alacsonyabb volt a globális átlagnál, ami jól mutatja a politikai és gazdasági átalakulás súlyos társadalmi árát. Ebben a több mint két évtizedig tartó időszakban akadtak olyan évek, amikor a férfiak átlagéletkora hatvan év alá csúszott, és ezzel rosszabbak voltak életesélyeik, mint a korabeli pakisztáni társaiké. De azért is fogadta a nyugdíjreformot ellenségesen az orosz társadalom többsége, mert az ország nagy részén komoly problémát jelent a munkahely idős kori megőrzése. A munkahely elvesztése ugyanis számukra többnyire azzal jár, hogy a nyugdíjaskorig hátralévő években legfeljebb csak alkalmi munka jut nekik. Vagyis a nyugdíjkorhatár felemelésével ezek az egzisztenciális bizonytalansággal teli évek hosszabbodnak meg lényegesen, miközben az átlagnyugdíj sem magas, alig 12 000 rubel, vagyis durván 60 000 forint. Kiváltképp a férfiak helyzete súlyos, hiszen várható élettartamuk alig másfél évvel hosszabb, mint a most megállapított korhatár. Mindeközben azok kilátásai sem irigylésre méltóak, akik megérik a 65 évet. Nekik átlagosan még 13 évnyi nyugdíjaskor jut, miközben Európa nyugati részén ez legalább 4–6 évvel hosszabb. Oroszországban azonban a férfiak közül nagyon sokan nem érik meg a most megállapított új korhatárt.

A nők helyzete azonban jóval kedvezőbb. Az ő várható élettartamuk meghaladja a 77 évet, és akik megérik a 60 éves kort, a végül törvénybe foglalt új nyugdíjkorhatárt, átlagosan még csaknem 22 nyugdíjban töltött évre számíthatnak. Mindezek ismeretében meglepő volt, hogy a férfiak és a nők élettartama közti nagy különbség ellenére – az erős társadalmi tiltakozás hatására – nem a férfiak korhatárát vitték lejjebb, hanem a nőkét. Esetükben a 63 év helyett végül a 60 éves kornál húzták meg a nyugdíjkorhatárt. Ezt a változtatást maga Putyin jelentette be, aki a társadalmi tiltakozást csillapítandó mégiscsak kénytelen volt megszólalni, és ezzel elismerni, hogy nagyon is köze van a reformhoz. (Érthetetlen, hogy az elnök környezetében miért is gondolhatták ennek ellenkezőjét.)

A nyugdíjkorhatár fölemelése a fentieken túl azért is keltett komoly ellenérzést az orosz társadalomban, mert a reform a hatalmi elithez tartozó különböző foglalkozási csoportok – a hivatásos katonák, a rendőrök, a titkosszolgálati emberek és az ügyészek – korkedvezményes nyugdíjazását semmilyen formában sem érintette. Ma a 46 millió oroszországi nyugdíjas közül 14 mil­lióan idő előtt mentek nyugállományba. Ráadásul, miközben a hatalom közvetlen támaszát jelentő csoportok privilégiumai érintetlenek maradtak, három foglalkozási csoport esetében – idetartoznak az orvosok, a pedagógusok és az úgynevezett „alkotó emberek” – az általános szabályként meghatározottnál is magasabb nyugdíjkorhatárt állapítottak meg. Nekik 68 évesen lehet csak nyugdíjba menniük. Ez a döntés arra vall, hogy már most sincs elegendő orvos és pedagógus a rendszerben, és ez a helyzet a későbbiekben tovább súlyosbodhat. Ennek számos oka lehet, köztük az országot legálisan elhagyók számának látványos megugrása. Ez a folyamat az ukrajnai válsággal gyorsult fel. Beszédes, hogy 2010-ben még csak nagyjából 40 000 fő emigrált, 2014‑ben viszont már 300 000, majd a következő évben 350 000, 2016‑ban pedig 420 000...

ITT OLVASHATÓ