GYÚJTOGATÓK KORA

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: FORGÁCS IMRE
2018.12.02. 

Az I. világháború lezárásának 100. évfordulója alkalmat adott Európának egy kis múltba tekintésre. A The Times szerkesztőségi cikke például arra figyelmeztet, hogy már az első nagy háborúról sem gondolta senki, hogy megtörténhet. A fasizmus legyőzése után pedig sokan bíztak abban, hogy a kontinens nyugati felén már semmi nem fenyegetheti a liberális demokráciát. A Marshall-terv és az 1963-tól számított enyhülés évei is segítették a gazdaság fejlődését. Miután a Közös Piac sikeresnek bizonyult, a korábbi ellenfelek megbékéltek egymással, s a fellendülés egészen a hetvenes évekig tartott. Az akkori gazdasági válságból Brüsszel – Jacques Delors, francia bizottsági elnök vezetésével – az előremenekülést választotta. Az Egységes Európai Okmány (1986) az integráció további mélyítéséről szólt, s úgy tűnt, ez a folyamat nem visszafordítható.

A nyolcvanas évek végén a szovjet birodalom összeomlása is a Nagy Illúziót erősítette. Európa polgárai azt remélték, hogy a liberális demokráciák végső győzelmet arattak. Úgy tűnt, hogy a kelet-európai országok felvétele a NATO-ba és az Európai Unióba lezárja az évszázados ellenségeskedések korát. Sokan gondolták, hogy a pusztító nacionalizmusok ideje lejárt és Európa a nácizmus sötét árnyaitól is megszabadul.

Sajnos nem így történt. A 2008-ban kirobbant gazdasági válság az amerikai pénzpiacok összeomlásával kezdődött, de a kilábalásban a föderális Egyesült Államok az öreg kontinensnél jóval sikeresebbnek bizonyult. Az uniós tagállamok mérsékelt politikai pártjai azért váltak sebezhetővé, mert a népszerűtlen költségvetési megszorításokon kívül semmilyen épkézláb ötletük nem volt a válság enyhítésére. A The Guardian kissé frivol értékelése szerint a populizmus szexi lett Európában. Persze a gazdasági bajok mellett a 2015-ben kirobbant menekültválság is kapóra jött a gyújtogatóknak. A gátlástalan migránsozás főleg az alacsonyabb iskolai végzettségű, kevésbé tájékozott vidéki szavazók körében hat, márpedig ők sokan vannak. A 2016-os Brexit-népszavazás a populizmus nagy győzelmét hozta, de egyúttal pusztító erejét is megmutatta.

2018 végéig a szavazók már 11 európai országban juttattak kormányzati pozícióba populista pártokat. Még az is elképzelhető, hogy a gazdasági válság mögöttünk hagyott évtizedét a gyújtogatók korának nevezik majd a történészek.

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadta a Sargentini-jelentést, s a 7. cikkely szerinti eljárás a lengyelekkel szemben is elindult. Mindez jó hír volt az uniópártiaknak. Ám az Európai Néppárt sietett megválasztani Manfred Webert bizottsági elnökjelöltté: tőle semmilyen komolyabb fellépés nem várható a populista demagógokkal szemben. Nem véletlen, hogy a novemberi néppárti kongresszuson a magyar demokrácia helyzete és a Fidesz esetleges kizárása napirendre sem került. Ehelyett egy – a jogállamot és a demokratikus értékeket méltató – nyilatkozatot fogadtattak el valamennyi tagpárt képviselőjével. A dokumentumot természetesen a Fidesz elnöke is aláírta.
Ha nem Európa sorsáról lenne szó, akár nevethetnénk is a dolgon. A nyilatkozat aláíratásával ugyanis egy olyan politikust akarnak jó útra téríteni, aki épp most nyújtott diplomáciai segítséget egy köztörvényes bűnözőnek. Köztudott, hogy a volt macedón miniszterelnököt a magyar kormány tudtával és közreműködésével egyszerűen átcsempészték a schengeni határon a hazájában rá váró börtönbüntetés elől.

A Néppárt gyermeteg pedagógiai kísérlete azt mutatja, hogy a történelem riasztó módon ismétli önmagát. 1936-ban jelent meg Klaus Mann nagyszerű regénye, a Mefisztó, amelyből az azonos című, Oscar-díjas film is készült. Ennek egyik hőse, Bruckner professzor, aki a „Barbárság fenyeget” című előadásával szeretné figyelmeztetni a berlinieket a nácizmus veszélyeire. Ám a tolerancia jegyében még a barátai is leintik és ilyeneket mondanak: „A nemzetiszocialistákkal szemben csak egy módszer létezik: a nevelés. Mindent latba kell vetnünk, hogy a demokrácia eszközeivel tartsuk féken ezeket az embereket. Meggyőzni kell őket, nem pedig legyőzni…” A történet vége sajnos ismert.

A 2019 tavaszán esedékes EP-választás kampánya máris elkezdődött és a Néppárt nincs könnyű helyzetben. Eddigi kényelmes többségét ugyanis két oldalról is veszély fenyegeti. Egyrészt erősödnek az Európa-ellenes pártok, másrészt a föderális Unióért küzdő Macron át akarja venni a mérsékelt jobboldal vezetését az EP-ben. A „kétfrontos” harcban azonban az igazi veszélyt a populista gyújtogatók jelentik. Az ő meggyőzésük – ahogy azt a magyar példa is mutatja – nem látszik reális alternatívának...

ITT OLVASHATÓ