Szerző: GYARMATI ANDREA
2018.12.01.
Divat manapság szidni az orvosokat, megjegyzést tenni az egészségügyre. Én kicsit másképp látom a helyzetet. Igaz, a másik oldalon vagyok, és többek között abból is áll a munkám, hogy a mindennapjaimat aranyos gyerekek között töltöm.
Hogy olykor akadnak nehézségek, szerintem természetes. Nekem épp ezek legyőzése is ad gyakran szakmai örömet. Ma néhány olyan történetet osztanék meg, mely a gyógyításon és a segítségnyújtáson túl külön is megszépíti az életemet.
Tízéves forma, igazi „szeme se áll jól” fazon. Nagyon jóképű. Látszik, az lesz egész életben, és ezt tudja is.Bejön. Már nagyfiú olykor, ha nincs komoly baj, és az szerencsére nem szokott lenni vele, egyedül is ellátogat a rendelőbe. Néha az az érzésem, kisebb a baj, mint a körítés, valószínűleg lógna, és nem is érzi annyira rosszul magát, mint állítja. Most azonban piros a torka, köhög, hányingerre panaszkodik. Én pedig elhiszem, amit mond. Áll szépen, tűri a vizsgálatot, nyitja a száját, amikor kell. Szóval elvagyunk. Felírom a gyógyszert, megkérdezem, van-e pénz nála a kiváltásra. Bólogat lelkesen, hiszen ő már megbízható nagyfiú, és a szülei tudják, ha valódi a gond, úgyis hívom őket.
– Megbízhatsz bennem, Doktor néni – mondja, és rám villant egy elbűvölő mosolyt.
Igaza van, én is tudom, gyógyszerkiváltás és gyógyulás ügyben valóban megbízható. Nem így a hiányzások, pontosabban az igazolt napok tekintetében: abban eddig is szerette kitolni a határokat.
Elkövetem az alaphibát, és felteszem az álnaiv kérdést:
– Meddig akarsz otthon maradni, Lacikám?
Ami ugye azt jelenti: elég szerinted néhány nap, vagy legyen az egész hét?
– Végleg, Doktor néni – mondja, mintha ez lenne a világon a legtermészetesebb, de azért érzi, ez nem reális vágy, tehát hozzáteszi, ha az nem megy, akkor a héten.
Imádom, nincs mese, varázslatos egy pasi...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.