Szerző: MIKLÓS GÁBOR
2018.12.01.
Nemrégiben ünnepelték a lengyel függetlenség századik évfordulóját, azt a napot, amikor az ország 123 év felosztottság után visszanyerte államiságát. November 11. az utóbbi években, ahelyett hogy a nemzet újjászületéséről szólt volna, a feszültségek és botrányok napja volt. Az ünnepet eltérítették a szélsőjobboldali csoportok, pártocskák, amelyek a gyűlölet és a nacionalista erőszak napjává tették. A szélsőjobboldal fokozatos erőre kapását jelzi, hogy míg korábban pár száz szkinhed gyűlt csak össze, most már sokezres tömeget vonzanak az események.
Az idén minden rekordot megdöntött a tömeg. A kormány kénytelen volt alkuba bocsátkozni a szélsőjobbosokkal, s megállapodtak, hogy egy felvonulás lesz csak, amelyet az államfő és a hivatásos kormánypolitikusok vezetnek. Máshogy sikerült. Az állami parádé meglehetősen sovány lett, mögöttük viszont negyedmilliós tömeg vonult. A masírozóknak csak a töredéke lehetett ugyan a különböző újnáci, nacionalista csoportok híve, de a hangot ezek adták meg. EU-zászlókat égettek és nacionalista, antikommunista, melegellenes jelszavakat skandáltak. A külföldi tudósítók a demokrácia katasztrófájáról jelentettek. A honi média is beszámolt azokról jelszavakról, amelyek szerint például „Lwów és Wilno örökre lengyel”, vagyis az ukrajnai Lviv és a litván főváros, Vilnius. Mások azt skandálták, hogy a fákon kommunisták lógnak majd. Az egyik kedvenc jelszó szerint „Le az EU-val, a mi utunk a nacionalizmus”. Aztán: „Európa csak fehér lehet!”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.