Szerző: SzabóElvira
2018.11.30.
C. G. Jung szerint az emberi élet két szakaszra osztható. Az első felében az a feladatunk, hogy „valakivé váljunk” a világban, megtaláljuk a helyünket, karriert építsünk, kialakítsuk az identitásunkat. A fiatal korosztály tagjai akkor büszkék magukra, ha megerősítést kapnak az eredményeikért, és – úgymond – a világi mérce szerint érnek el sikert. Ezzel szemben az emberi élet második felében egyre hangsúlyosabbá válik a lélek mércéje: fontosabbá válnak az kapcsolatok, az élet nagy kérdései felé fordulunk, afelé, hogy mi ad értelmet az életünknek, és az elmúlt évtizedek tanulságain töprengünk. Ám a két szakasz között nem feltétlenül könnyű az átmenet…
Mert az ember tagad. Tagadja, leginkább maga előtt, hogy öregszik. Igyekszik elhessegetni a kétségbeesést. Természetesen ezen a ponton sokaknak eszébe juthatnak azok a férfiak (vagy akár nők), akik maguknál jóval fiatalabb párnál kötnek ki, akár egy házasságot felrúgva; hiszen az ilyesmi szúr a leginkább szemet. Ám annak, hogy belül krízis van, kevésbé nyilvánvaló jelei is lehetnek, például a depresszió, vagy hogy egy szülő erősen kontrollálja vagy a fészekben tartja már felnőttnek számító gyerekeit. Talán kívül még minden olyannak tűnik, amilyen azelőtt volt, ám belül már tombol az életközepi krízis...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.