Szerző: URFI PÉTER
2018.12.22.
Ma lenne 75 éves Petri György, a 20. század második felének nagy költője, a szamizdat irodalom sztárja, aki a nyolcvanas években egyáltalán nem jelent meg a hivatalos nyilvánosságban. Satöbbi.
Az életrajzi adatok és az életmű nagyívű elemzése helyett egyetlen verset szeretnék mutatni.
Illetve, persze, annyira nem akarnék modortalan lenni, hogy meg sem említem a kapcsolódó eseményeket: a Toldiban például fotókiállítás és filmvetítés lesz. Aztán a születésnapra kijött a fia, Petri Lukács Ádám visszaemlékezése Petri 75 -Közelítés címmel. A könyvet Schmidt Mára alapítványa adta ki, mivel a NER történésze Petrinek is talált helyet a saját antikommunista kánonjában, és megvette a hagyaték egy részét. A Magvető életműsorozatában pedig alig egy hónapja jelent meg Petri verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye, egy egész új ciklussal, több mint hetven, kötetben korábban nem publikált verssel és töredékkel...
De nem, a választottam a Hogy elérjek a napsütötte sávig. Az egyik leghíresebb verse, de aki nem olvasta, annak talán ugyanúgy átformálja a költészetről alkotott elképzeléseit, mint nekem, amikor kamaszkoromban a kezembe került. Ekkor szembesültem vele, hogy versben is lehet úgy beszélni, mint akárki az utcán, és lehet arról is beszélni, amiről az utcán soha nem merne senki...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.