2018. december 22., szombat

"A POKOLRA SZÁLLÁS KÖLTEMÉNYE"

444
Szerző: URFI PÉTER
2018.12.22.


Ma lenne 75 éves Petri György, a 20. század második felének nagy költője, a szamizdat irodalom sztárja, aki a nyolcvanas években egyáltalán nem jelent meg a hivatalos nyilvánosságban. Satöbbi. 

Az életrajzi adatok és az életmű nagyívű elemzése helyett egyetlen verset szeretnék mutatni.

Illetve, persze, annyira nem akarnék modortalan lenni, hogy meg sem említem a kapcsolódó eseményeket: a Toldiban például fotókiállítás és filmvetítés lesz. Aztán a születésnapra kijött a fia, Petri Lukács Ádám visszaemlékezése Petri 75 -Közelítés címmel. A könyvet Schmidt Mára alapítványa adta ki, mivel a NER történésze Petrinek is talált helyet a saját antikommunista kánonjában, és megvette a hagyaték egy részét. A Magvető életműsorozatában pedig alig egy hónapja jelent meg Petri verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye, egy egész új ciklussal, több mint hetven, kötetben korábban nem publikált verssel és töredékkel...

De akkor lássuk azt a verset, amit ígérgetek! Csak annyit hadd jegyezzek még meg, hogy kétségtelenül választhattam volna úgymond karácsonyi verset, ha már mindjárt ránk köszönt az ünnep. És még csak nem is a hírhedt Apokrifra gondolok, hanem a 13 éves fiú egy estéjét leíró Karácsony 1956-ra és a Sára halála utáni 65 karácsonyára.

De nem, a választottam a Hogy elérjek a napsütötte sávig. Az egyik leghíresebb verse, de aki nem olvasta, annak talán ugyanúgy átformálja a költészetről alkotott elképzeléseit, mint nekem, amikor kamaszkoromban a kezembe került. Ekkor szembesültem vele, hogy versben is lehet úgy beszélni, mint akárki az utcán, és lehet arról is beszélni, amiről az utcán soha nem merne senki...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.