A KUSSOLÁS JOGA

KOLOZSVÁRI SZALONNA 
- HACSAKNEM BLOG
Szerző: H. A.
2018.12.05.

Naponta magyarázunk, tipródunk, keressük az összefüggéseket, igyekszünk megtalálni a legalább bizonyos mértékig megnyugtató miérteket arra, ami körülöttünk történik. Hogy mitől vált természetessé az, amitől 10 éve talán még ökölbe szorult a kezünk. Hogy miként jutottunk el oda, hogy karba tett kézzel szemléljük (némelyek még csettintenek és toppantgatnak is örömükben), hogy miközben a felcsúti illetőségű antropológiai zsákutca és erkölcsi torprongy két dakota közmondással való öblögetés között elzavarja az értelmiséget a pusztuló Nyugatra, valójában sem ötlete, sem terve nincs az országgal. Kivéve, hogy a lopott vagyon mellé hogyan lehetne még többet lopni, azt hogyan kell eltüntetni és megvédeni.

Nos, úgy vélem, megvilágosodtam. A 30 milliárdos, egyesített propagandagyár egyik legundorítóbb felületén – bár egyre nehezebb minőségi különbségeket keresni ott, ahol a szolgai egyengeciség hajlítja a valóságot és a gerincet -, ugyanott, ahol a hét legjobb híreként ünnepelték a CEU Bécsbe menekülését, az alábbi véleményt dobta az arcomba a tájékozódási kényszerem.

Idézni vagyok kénytelen bizonyos háromnevű NER-szolga épületes irományából, amely remekül megvilágítja azt, amiben élünk. Ahol egy örökösen frusztrált kisember megfogta az Isten lábát és azóta sem bírja elengedni az érzést, és ahol egy egészen felfoghatatlan nagyságú cselédmentalitású alattvaló hadsereg rágja szájba naponta, hogy az Istennek az a dolga, hogy Istent játsszon és elégtételt vegyen egy egész országon azért, mert a bántalmazó apja nem csak ünnepnapokon kergette a megterített asztal körül:

"… mára valamiféle megfoghatatlan tulajdonosi szemlélettel mindenki birtokosnak érzi magát az állam minden ügyében. Autópálya, kórház, stadion épül? Ne ott építsék, inkább itt, sőt, egyáltalán ne építsék, hiszen az én adóforintjaimból készül, majd én megmondom, hova menjen a pénz!

Pedig dehogy mondod meg. Nem mondasz te meg semmit.

Közvetlenül nem te döntesz arról, hogy mire fordítják a befizetett összeget. (…) Fontos szabály, hogy mindig el kell fogadnod a többség akaratát, ami nem azt jelenti, hogy kisebbségi szószólóként konkrétan le vagy szarva, de egy picit mégis.

Nos, itt vannak a te adóforintjaid. Az imádott közpénzed, amit állandóan fetisizálsz és magadnak tulajdonítasz. A többség által megválasztott képviselők döntenek arról, hogy mire fordítsák, mire nem. Ha nem tetszik, vársz pár évet, és máris befolyásolhatod az eseményeket a választásokon.

Egyet nem tehetsz. Nem kérdőjelezheted meg egy háromszor egymás után kétharmaddal megválasztott kormány döntéseit, amelyek a többségi akaratot képviselik.

Ha másképp gondolod, vagy lennének javaslataid, akkor a megfelelő formában tárd elő, nem pedig méltatlankodva, ordítva, hőzöngve. Te ugyanis a kisebbséghez tartozol. Míg arról beszélsz, hogy a rendszer korrupt, így szar, meg úgy szar minden, hogy „lopnak”, addig az emberek döntő többsége ezt másképp látja. Nekik tökéletesen megfelel a jelenlegi irány, nyilván ezért is alakít újra és újra kormányt Orbán Viktor. Nem hangerőre adják a politikai többséget, igazán észrevehetted volna már.

Ha demokratikus érzésű, felelős polgár vagy, akkor szépen, méltósággal elviseled az ellenvéleményeket. (…) senkit nem érdekel, hogy te, Mr. Ego, miért óbégatsz a közpénzekről, miért vannak pompás ötleteid, amelyek mögé viszont nem tudsz többségi akaratot állítani.

Mellesleg fizetsz adót? Persze, csak félve kérdem. Mert ha nem, akkor végképp legyél szerény. (…) Az olyan ember, aki nem adózik, de közösségi ügyekben másoknak osztja az igét, minimum farizeus..."

Azt hiszem, ezt itt nem igazán lehet félreérteni. Tiszta, világos, érthető. Ezt üzeni nekünk az eliten kívüli falusi gátlástalanság ideáltípusa, a széles nyilvánosság elől hermeneutikusan elzárt stúdiókba gyáván bemenekülő néptribun, aki rühelli az értelmiségieket, de mindig kéznél van egy lejárt szavatosságában is örökzöld dakota szellemesség, amivel a nép egyszerű gyermeke kompenzálni próbálja, hogy valójában egy ócska akarnok, akinek a hatalom nem eszköz, hanem pusztán önmagában vett megélhetési cél.

Ez itt az április 8-a óta tartó folyamatos elégtétel elvétele azoktól, akik szerint az általa épített nemzeti poszkommunizmus nem minden világok legjobbika, akik a közpénzkurvának állt szócsöveivel ellentétben nem úgy érzik, hogy ez egy igazságosan és zökkenőmentesen működő jogállam.

Ez Orbán Viktor kormányprogramja a harmadik kétharmad birtokában, csak annyira nem bátor ő, hogy a Kossuth rádió mikrofonállványába bele merje ásítani, hogy aki nem rá szavazott, az kussoljon négy évig. Ez itt a közpénzből milliárdokkal megtámogatott nemzeti szájbarágó azoknak, akiknek kétségeik vannak, és azoknak is, akiknek már régen nincsenek kétségeik, akik lehajtott fejjel, esetenként büszkén és hálatelt szívvel veszik tudomásul, hogy ennél jobb nekik úgysem lehetne. Igaz, hogy az unokákat csak képről ismerik, igaz, hogy a gyerekek egyre ritkábban jönnek haza a migránsok miatt élhetetlenné vált nyugatról, igaz, hogy elmartak maguktól mindenkit, aki nem imádja a Viktorukat, de ugyan már, hol nem lopnak, ki nem lop ebben a világban? Legalább nem a tudjukkik viszik a szajrét, ugye...

ITT OLVASHATÓ