A KULTURÁLIS TAO RÖVID TÖRTÉNETE

MÉRCE
Szerző: VIDA KAMILLA
2018.12.29.

2011 óta számos vita született a társasági adó-kedvezmény fejében nyújtható támogatásokról, a köznyelvben csak TAO ként emlegetett rendszerről, mind politikai-ideológiai és gazdasági-fenntarthatósági, mind színház-szakmai megközelítésből. Mi is írtunk már arról, hogy az egész konstrukció elhibázott abban az értelemben, hogy kiváltképp alkalmas forintmilliárdok ellopására, miközben a vállalatok számára a törvényben megjelölt kezdeményezések támogatására az volt a motiváló erő, hogy ez csökkentette adóalapjukat, vagyis kevesebb társasági adót kellett befizetniük.

Az állam rengeteg közpénzről mondott le a vállalatok (és persze a támogatottak) javára, ha azok a törvényben leírtaknak megfelelően támogattak többek között színházi társulatokat, filmeket vagy épp sporttevékenységeket (a kedvezményre jogosító támogatások köre ennél jóval szélesebb).

Október végén azonban Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány megszünteti a voltaképpen legális adóelkerülésnek és a kultúra támogatásának ezt a kombinációját (milyen szörnyű, hogy ez ugyanazzal a gesztussal letudható). Ezért érdemes a(z egyébként igen fontos) ideológiai alapú kritikánál továbbmenni, és megnézni, hogy mi a kontextusa a történetnek, milyen érdekek mentén, miért volt szükség a bevezetésére, illetve milyen következményei lehetnek a kormány döntésének. Avagy kik nyernek és kik buknak valójában?

A bevezetés hivatalos oka logikusan az volt, hogy extra támogatáshoz juthassanak a színházak, ez azonban nem tudott tisztán megvalósulni, hiszen reakcióként az önkormányzatok megnyirbálták a társulatok támogatásának mértékét, így sok esetben nem arról volt szó, hogy plusz forrásból gazdálkodhattak a TAO által, hanem részben más aktorok kerültek a támogató szerepébe.

A TAO-t egyébként a nettó jegyárbevétel mértéke alapján lehetett igénybe venni, 80%-osan, tehát 100 egységnyi eladott jegy után 180 egységnyi pénzből tudtak a támogatottak gazdálkodni. Ezek magától értetődően utólagos támogatások, tehát például a 2015-ös bevételek alapján a következő évben, 2016-os szerződéskötéssel folyósították az összegeket. Ez azért is jelent problémát, mert ahogy Bérczes László rendező, fesztiválszervező is kifejtette Rónai Egonnál az Egyenes Beszédben, sokan előre felvették a hitelt, ő például a lakására az Ördögkatlan fesztivál miatt, mert rengeteg projektbe nem is lehet belevágni, ha nem kalkulálnak előre a TAO-val.

Bérczes László elmondta, hogy az is nagy probléma lehet, hogy amíg vidékre, falvakba például el tudtak jutni a helyi kultúrházakba fontos előadások, a TAO kiesése miatt a társulatok kénytelenek lesznek megemelni a produkciók árát. Vélhetően szegényebb, hátrányos helyzetű falvak lakóinak túl sok más lehetősége nincsen ilyen darabokat megtekinteni. Innentől kezdve félő, hogy ezek az előadások vélhetően a (budapesti) értelmiségi közegekbe szorulnak, ha egyáltalánmegmaradhatnak bárhol is.

Mivel a kormány elrekesztette ezt a pénzforrást, és csak homályosan utal arra, hogy az EMMI hatáskörébe fog tartozni a színházak támogatása, ahol már nem csak gazdasági, hanem „szakmai” ellenőrzés, megfontolás is lesz, hogy „egyenlőbb” legyen a rendszer. Konkrét víziót azonban senki nem vázolt fel, ezért egyértelmű a pánikhangulat az egész szakmában, drasztikus jegyáremelések, a társulatban dolgozók béréből való lefaragások várhatóak. Vannak, akik adományokat várnak, Máté Gábor pedig a Katona Kamra esetleges bezárásával riogatja a nézőket...

ITT OLVASHATÓ