Szerző: BARÁT JÓZSEF
2018.12.08.
Miért hiszi, hogy a CEU hálózatkutató tanszéke végül Budapesten maradhat? Szerinte miért öli meg a demokráciát, ha nem úriemberek, akik egy-egy országban dominálják a politikát? Erről is beszélt lapunknak a hálózattudomány megteremtője, Barabási Albert-László, aki az egyik legismertebb magyar tudós. Barabási azt bizonyította be, hogy a nagy hálózatok felépítése meglepő hasonlóságokat mutat az idegrendszertől az interneten át egészen a társadalmi kapcsolatokig. Behálózva című könyve 14 angol nyelvű kiadást ért meg, hetvenezer példány fogyott belőle. 13 nyelvre fordították le, és Obama kampánystábja alapműként használta. Legújabb műve, A képlet ezt a sikert is túlszárnyalhatja, amerikai kiadásának címlapja maga is egy formula: Barabási Albert-László + A képlet = A siker univerzális törvényei.
– Magasan van a léc. Mikor tekinti majd sikeresnek a sikerről szóló könyvét? Hiszen kutatásainak része volt ennek elemzése is.
– A sikert sokféleképp mérhetjük. Az én célom nem az, hogy a könyveim eljussanak mindenkihez, hanem hogy eljussanak mindazokhoz, akiknek szólni akarok, akik számára fontos, hogy elolvassák őket. A The New York Times heti toplistájával kapcsolatos kutatásunk egyébként egyértelműen bebizonyította: az eladásokat érdemben nem befolyásolja, hogy egy könyv bármilyen módon bekerült-e a lap könyves mellékletébe. Az is kiderült, ha egy szerző mindenképpen toplistás szeretne lenni, akkor januárban vagy februárban kell megjelentetni a könyvét, mert ilyenkor már háromezer eladott példány is elég lehet a cél eléréséhez. Az év végéhez közelítve viszont már tízezer példány a belépőjegy, mert az emberek ilyenkor több könyvet vesznek.
– Könyvéből kiderül: a kiemelkedő teljesítmény önmagában nem garantálja a sikert. Amire az erőfeszítésen túl szükség van, azt eddig általában a vakszerencsének tulajdonítottuk – amely forgandó. Ön azt állítja, a teljesítmény mellé a szerencsénél kézzelfoghatóbb dolgok is kellenek.
– Így igaz, hiszen míg a teljesítmény attól függ, hogy valaki elég keményen dolgozik-e, a siker másoktól jön, a befogadókról szól. Amikor megérkeztem Amerikába, én is azt gondoltam, az elismerésnek a tudományban egyetlen feltétele van: a teljesítmény. Ezt sugallta a neveltetésem Erdélyben, majd Magyarországon, de egyetemi körökben egyébként is népszerű ez a mítosz. A képlet mögötti kutatás azonban bebizonyította, ez a tudományban sincs így, még kevésbé a művészetben. Ennek nem az az oka, hogy ne tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól. A legjobbak teljesítményét viszont nehéz rangsorolni. A sportban, mondjuk a futók között magától értetődik a sorrend, de épp az ő esetük figyelmeztet: gyakran egyszázaléknyinál is kisebb a különbség a győztes és több vesztes teljesítménye között. Az egyik neve bekerül az évkönyvekbe, a többiekét elfelejtik. De ahol nem tudjuk kamerákkal és kronométerekkel mérni a teljesítményt, ott egészen másfajta mechanizmusok választják ki a győztest...
– Magasan van a léc. Mikor tekinti majd sikeresnek a sikerről szóló könyvét? Hiszen kutatásainak része volt ennek elemzése is.
– A sikert sokféleképp mérhetjük. Az én célom nem az, hogy a könyveim eljussanak mindenkihez, hanem hogy eljussanak mindazokhoz, akiknek szólni akarok, akik számára fontos, hogy elolvassák őket. A The New York Times heti toplistájával kapcsolatos kutatásunk egyébként egyértelműen bebizonyította: az eladásokat érdemben nem befolyásolja, hogy egy könyv bármilyen módon bekerült-e a lap könyves mellékletébe. Az is kiderült, ha egy szerző mindenképpen toplistás szeretne lenni, akkor januárban vagy februárban kell megjelentetni a könyvét, mert ilyenkor már háromezer eladott példány is elég lehet a cél eléréséhez. Az év végéhez közelítve viszont már tízezer példány a belépőjegy, mert az emberek ilyenkor több könyvet vesznek.
– Könyvéből kiderül: a kiemelkedő teljesítmény önmagában nem garantálja a sikert. Amire az erőfeszítésen túl szükség van, azt eddig általában a vakszerencsének tulajdonítottuk – amely forgandó. Ön azt állítja, a teljesítmény mellé a szerencsénél kézzelfoghatóbb dolgok is kellenek.
– Így igaz, hiszen míg a teljesítmény attól függ, hogy valaki elég keményen dolgozik-e, a siker másoktól jön, a befogadókról szól. Amikor megérkeztem Amerikába, én is azt gondoltam, az elismerésnek a tudományban egyetlen feltétele van: a teljesítmény. Ezt sugallta a neveltetésem Erdélyben, majd Magyarországon, de egyetemi körökben egyébként is népszerű ez a mítosz. A képlet mögötti kutatás azonban bebizonyította, ez a tudományban sincs így, még kevésbé a művészetben. Ennek nem az az oka, hogy ne tudnánk megkülönböztetni a jót a rossztól. A legjobbak teljesítményét viszont nehéz rangsorolni. A sportban, mondjuk a futók között magától értetődik a sorrend, de épp az ő esetük figyelmeztet: gyakran egyszázaléknyinál is kisebb a különbség a győztes és több vesztes teljesítménye között. Az egyik neve bekerül az évkönyvekbe, a többiekét elfelejtik. De ahol nem tudjuk kamerákkal és kronométerekkel mérni a teljesítményt, ott egészen másfajta mechanizmusok választják ki a győztest...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.