A BÉREKET KELLENE EMELNI, NEM A MUNKAIDŐT! - VÁLASZ ISZTIN PÉTERNEK

MÉRCE
Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2018.12.04.

Isztin Péter, az azonnali.hu publicistája „Tényleg rabszolgákat csinál belőlünk a»rabszolgatörvény«?” címmel közölt cikkében minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a kapitalizmus történetét tekintve nulla ismerettel rendelkezik, nincs tisztában a Kósáék által beadott módosító tartalmával, nem tájékozódik a munkavállalói érdekképviseletek aggályaival kapcsolatban – vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja ezen témákat érintő ismereteit.

Vagy totálisan érzéketlen, a tőke érdekeit kiszolgáló propagandista.

Az egy dolog ugyanis, hogy mikor felteszi a „Mi éri meg jobban, a túlórapénz, vagy a munka utáni közös sörözés?” kérdést, eszébe sem jut, hogy a túlórapénz esetleg azért éri meg a munkásnak, mert alul van fizetve, így a kikapcsolódásra szánt idejében is kénytelen áruba bocsátani munkaerejét, ahelyett hogy maga rendelkezzen fölötte – azonban ír ennél súlyosabb dőreségeket is. Nézzük őket szépen sorjában.

„A munkapiaci szabályozással kapcsolatban az emberek hajlamosak azt feltételezni, hogy a munkáltató tulajdonképpen azt csinál a munkavállalóval, amit akar, kivéve persze, ha az állam ebbe be nem avatkozik.”

Az emberek több okból is hajlamosak ezt feltételezni, amit szemléletes történelmi tapasztalatok is alátámasztanak. Például a dicsőséges kapitalizmus alapelveire támaszkodva a civilizált

Nagy-Britanniában egész addig lehetséges volt gyerekeket napi tizensok órában bányákban dolgoztatni, míg ezen a kétségkívül profitábilis gyakorlat ellen szabályozásokat nem hoztak.

Hasonlóképpen, a periféria- és félperifériaországokban napjainkig virágzik a tőkés elnyomás kismillió formája, gyerekmunkától életveszélyes munkakörülményekig. A tőkés termelési módba tagozódva.

Emellett Isztin az „alapvető közgazdaságtani logikára” hivatkozva azt állítja, ha egy munkást nem fizetnek meg eléggé, vagy elégedetlen a munkakörülményeivel akkor átmehet egy másik vállalathoz dolgozni, amennyiben az jobb feltételeket ajánl. Konjunktúrában, munkaerőhiány esetén, esetleg. Ahogy azt is felveti, amennyiben csupán egy munkáltató van a környéken, ahhoz se mennek el mindenképp dolgozni a munkások, ha túlságosan alacsony bért kínál, miközben tényként kezeli, hogy „a munkások a hozzáadott értéküknek megfelelő bért kapnak.”

Ezzel a szemlélettel több probléma is akad.

A gyakorlat tanúsága szerint egyrészt a munkáltatók kartellbe tömörülhetnek a bérek mértékének tekintetében, recesszióban pedig a logika szerint addig csökkenthetik a béreket, míg a munkások éhen nem halnak. Másrészt fontos megjegyezni, a munkás nem a munkájával hozzáadott értéknek megfelelő mennyiségű bért kap, hanem annyit, amennyi az aktuális piaci folyamatok és szabályozások mellett a lehető legkevesebb. Recesszió idején, állami szabályozás híján annyit, amennyi mellett még nem fordul ki a csavarkulcs a kezéből...

ITT OLVASHATÓ