Szerző: Inserted Exception
2018.11.07.
Benedikty úr bevetette kétségbevonhatatlan élettapasztalatát és tudását, hogy írjon két posztot az ultimátumról: az elsőben a lehetőségéről írt, a másodikban a kifejtéséről. Egyik sem lett az, aminek a címe szerint lennie kellett volna. A végeredmény a teljesen jogos változtatni akarás kifejeződése egy olyan névlistában, amilyenhez hasonlót az elmúlt tizenöt évben olvasgatott kommentszekciókból szinte akármikor össze lehetne állítani.
Én a magam rém egyszerű eszével háromféle ultimátumot tudok ebben az országban elképzelni:
1. Ott bassza meg mindenki, engem nem érdekel, avagy a totális ultimátum. Ez a passzív szavazók álláspontja, és ők még most, egy ilyen érdekesen működő országban is cirka hárommillióan vannak, mely számérték önmagában is megérne sok-sok eszmefuttatást. Valaha én is passzív voltam, a kollégáim nagy része ma is az. Az ő ultimátumuk mindennek és mindenkinek szól, sorsunkra hagynak bennünket elmélkedésben és tettekben is, aztán majd eldöntik, hogy a számukra legegyszerűbb módon hogyan alkalmazkodnak a környező világhoz. Mindehhez végül is az emberi szabadságból következő joguk van, a szabadság minden felelősségével együtt (ha elfogadják ezt, ha nem).
2. Ha ezt csináljátok, akkor nem szavazok rátok – ezt kapta meg 2002-ben Orbán első kormánya, 2010-ben a baloldali kormány, és ilyen-olyan elosztásban azóta is kapja az ellenzék. A szavazók büntetnek, amikor úgy érzik, nem figyelnek oda rájuk. És hát kár ezen az „érzés” nevű dolgon vitatkozni, mert ez egy soktényezős, ráadásul szubjektív valami; a lényege az, hogy működik. A büntetés küszöbe emelkedik olykor magasabbra: ebben élünk most, már ha az egyénileg elfogadható ideig az úgynevezett kormánypártra gondolunk.
3. Ha ez így marad, elmegyek – ez pedig leginkább a párthűségtől mentes, valamennyire a bajor Freie Wähler szavazókra hasonlító néptömeg (mert ma már tömeg) ultimátuma: ők inkább elviszik az adójukat, a fejükben és kezükben létező lehetőségeket is, mert csoportos érvényesülés híján (értsd: senki nem képviseli őket) az egyéni érvényesülésre koncentrálnak. Akiknek ez igazán fájni fog (a leszakadók), azok még nagyrészt nem is értik.
És egyszerűen nincs több opció, amit fel tudnék sorolni. Persze, kijön néha az emberből dacosan, hogy akkor ő nem ír többé ide meg oda, és még csak oda sem néz, de ezek már csak ilyen személyes tökéletlenségeink, na, erről aztán megint tudnék mesélni, de inkább majd máskor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.