PLURALIZMUS ÉS EMBERI JOGOK

FARKASVONÍTÁS
Szerző: Tarski
2018.11.14.

A liberalizmus mellett a pluralizmus volt az az egyik legnagyobb szellemi áramlat, amelyik az emberi szabadság kiteljesítését tekintette a legfontosabbnak egy politikai rendszer működtetésében. A liberalizmus, ahogyan azt Benjamin Constant elsőként megfogalmazta, alapvető motivációja különbözött a pluralizmusétól: az egyéni szabadságjogok biztosításáért annak érdekében harcolt, hogy mindenki megtalálja az egyéni boldogságát a társadalomban. Ezzel szemben a pluralizmus egy hangos tiltakozás volt az erőszakos egységesítés, a reductio ad unum visszásságai ellen (Horváth Barna: Angol jogelmélet, Pallas Studió – Attraktor kft., Budapest, 2001, 515 – 522. p.)

Bár a pluralizmus alapvető motivációja különbözött a liberalizmusétól, mégis sok ponton vannak közös vonásai. A pluralizmus vallja a jelenségek visszavezethetetlenségét, mert a világot folyásában és különféleségében látja, hisz az ember szabadságában és a világ javíthatóságában. A pluralizmus tehát realista. Ugyanakkor az empirizmus is jellemzi, mert a létnek nem az általánosságát vagy totalitását, hanem csak a darabjait, szétválasztott létezőket látja, és szerinte a résznek a viszonya az egészhez csupán esetleges. Könnyen feltételez több világ létezését, és az értelem lényegét nem az egység létrehozásában, hanem a konkrétum és a sajátos keresésében leli. Ilyen módon a pluralizmusban a realista és az idealista elemek szövődnek egybe és alkotnak egy sajátos elegyet, amelyik ennek az eszmei irányzatnak a lényegét adja. „A pluralizmusnak ….jellemzője a jelenség visszavezethetetlensége, a tárgy jelenlétének a szellem teremtő aktusával együtt való hangsúlyozása, a realizmusnak a dialektikával való összekapcsolása, a sajátos konkrétum iránti előszeretet és az empirizmusnak a voluntarizmussal és bizonyos miszticizmussal való vegyülése” - írja Horváth Barna.

A pluralizmus egyik legnagyobb képviselőjének Horváth Barna az angol Harold Laski-t (1893 – 1950.) tartja, akinek a jogelméletét értékelő jogpolitikának nevezi. Laski ugyanis a tények realisztikus vizsgálata mellett azok idealisztikus értékmérőkként való alkalmazását követeli. Ezt az irányzatot nyomokban megtalálhatjuk Bibó István korai jogfilozófiai munkáiban is az ún. szinoptikus elméleténél. Itt a tényeket és annak értékét együtt veszik vizsgálat alá és ebből vonnak le következtetéseket. Laski szerint léteznek bizonyos jogosítványok, amelyek a társadalmi életnek azon feltételei, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az egyén megtalálja a legjobb önmagát. A jogosítványok rendszere a sarokpontja annak, hogy létrejöhessen az egyén végső egyetlensége és elszigeteltsége. A szabadság lényege a jogfilozófus szerint a személyiség kifejlődésének akadálytalansága, cselekvéseinek összhangba jövetele önmaga tevékenysége által. A szabadság annak a politikai légkörnek a keresése, amelyben az embereknek alkalmuk nyílik a legjobb önmagukká válni...

ITT OLVASHATÓ