Szerző: BOD PÉTER
2018.11.04.
A Sargentini-jelentésről szóló strasbourgi vitában azt mondta Orbán Viktor miniszterelnök: „Mi sohasem akarnánk elhallgattatni olyanokat, akik nem értenek egyet velünk." A mondat válasz volt (akart lenni) a jelentés ötödik pontjára, amely a magyarországi sajtószabadság ügyét tárgyalta. A jelentés kritizálta egyebek mellett a médiatulajdon koncentrálódását és az öncenzúra jelenlétét, s egyben visszautalt a Velencei Bizottság véleményére, amely javasolta a közszolgálati médiaszolgáltatók irányításának decentralizálását, s hogy ne a nemzeti hírügynökség legyen a kizárólagos hírszolgáltatójuk. A gondok ennél számosabbak. Mégse legyünk telhetetlenek. Az uniós parlament lényegi pontokra tapintott rá, amikor a felsoroltakat vizsgálta.
*
Általánosságban elmondható: a hazug mondatok természetéhez tartozik, hogy jelentéstartalmuktól függetlenül kimondhatóak, és az igazságra, de legalábbis annak látszatára tartanak igényt. Néhány hónappal korábban – hogy a hamis kijelentések természetrajzát még jobban értsük – a magyar miniszterelnök az éppen totális kormánybefolyása alá került vidéki napilapok kapcsán kapott kérdésre hetykén úgy reagált Brüsszelben, hogy azok magántulajdonban vannak, így sem állami, sem kormányzati érintettség, pláne fennhatóság nincs. Nem értette, nem akarta érteni, miért kérdeznek tőle ilyet. A hazugság másik velejárója itt érhető tetten. Aki kilép az igazmondás erkölcsi alapállásából, gyakran úgy tesz: nem érti, vagy szándékosan félreérti a neki szóló kérdéseket. Időleges kommunikációs győzelmeket ilyen módon lehet aratni, de morálisan előbb-utóbb hitelét veszti az ember. Legyen az politikus vagy üzletember.
Orbán természetesen pontosan tudta, mire vonatkozott a kérdés, és úgy döntött, nem bontja ki a valóság minden szeletét. Az elhallgatás pedig hazugság. Ebben az esetben biztosan. Azt ugyanis nem tette hozzá, hogy a magántulajdon Mészáros Lőrincet és Andy Vajnát jelenti, akiket független üzletembereknek látni még a legelvakultabb fideszes számára is embert próbáló feladat volna, és így sem sikerülne. (A felcsúti gázszerelő a legújabb kori magyar Münchhausen báró, akinek esete még a teljesen abszurd magyar valóságban is megmagyarázhatatlan. Kivéve azt az opciót, hogy stróman.) Mészáros és Vajna üzletei az állammal való állandó kapcsolatuk, az onnan érkező megrendelések és kifizetések nélkül értelmezhetetlenek. Legyünk őszinték. Nem nehéz úgy beúszni a magyar médiacápák látványmedencéjébe, hogy az ország második legnézettebb tévéjének teljes vételárát egy állami tulajdonban lévő bank finanszírozza a vevőnek. Bizonytalan vagyok: ilyen körülmények között lehet-e Vajnát valóban vevőnek, vásárlónak nevezni. És nem nehéz úgy médiacápának lenni, hogy adóforintokból finanszírozott kormányhirdetésekkel öntik el tévéjét, s oda irányítanak egy rakat magánhirdetőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.