Szerző: HaFr
2018.11.29.
Az emberi jogok fokozatos elburjánzását élvezhetjük a II. világháború lezárulása óta. A jogok és a rájuk épülő jogosultságok(entitlements) többedik generációja vált részévé a nyugati világ progresszivista felfogásának, aminek alapja az emberek morális egyenlősége és ezzel (nem szándékolt) összefüggésben az értékrendek és kultúrák relativista megítélése. De ezek a jogok jórészt üresek. Jó, ha a töredéküket veszik komolyan azok, akikkel szemben érvényesülniük kellene. A szokványos logika szerint nyomáscsoportok, kisebbségek, hagyományosan "diszpreferált" életformák elkezdik követelni önmaguk elismerését, a következő lépésben "emberi/polgári jogokat" vindikálnak maguknak, amelyeket aztán megpróbálnak többé-kevésbé erőszakos lobbizással állami és jogi védelemhez juttatni; de ha nem is sikerül ez utóbbi, nem szűnnek jogoknak nevezni azt, ami legfeljebb a vágyuk vagy az önfelfogásuk része.
Így válhattak a jogok ténylegesen parttalanná az utóbbi időben anélkül, hogy jelentős részük kötelességeket generálna, ti. anélkül, hogy valaki, nota bene a társadalom, elismeri a jogomat és a saját kötelességének tekinti ezek tiszteletben tartását, a jogoknak nem sok értelmük van. Mivel a legtöbb (emberi, szociális, gazdasági, identitással kapcsolatos) jog nem volt képes generális (jogi) kötelezettségeket és/vagy (erkölcsi) kötelességeket megalapozni, valójában nem sok értelmük van azon túl, hogy jelzik, hogy egy bizonyos gondolati séma szerint bizonyos helyzetekben mi volna az államok, az emberi közösségek vagy az egyes emberek követendő viselkedése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.