Szerző: Éva28
2018.11.24.
Talán először mögé kellene látnunk, meg kellene érteni ezeket a szabályokat. Akkor is, ha ezek a saját érzelmi működésünkre vonatkoznak.
Az alábbiakban egy olyan témáról szeretnék röviden és érthetően írni, amit ha meg lehetne tanítani elsajátítani az embereknek, meggyőződésem, hogy holnaptól tényleg nagyon más lenne a világ, még a végén kitörhetne a világbéke is! Kicsit szorongok is miatta, mennyire sikerül átadni jól az elméletet. Sajnos az a gond azonban, hogy az elmélet tudása még nem garantálja a gyakorlati megvalósítást. Magam is gyakorolom, igyekszem, de nem mindig sikerül. Viszont azt hiszem, egyre jobban megy és talán egyre többekkel tudom megértetni, hogyan érdemes elindulni, kimozdulni a régi sémákból.
A múlt héten egy csoporfoglalkozáson tettem ígéretet arra, hogy ezt a témát megírom egy blogbejegyzésben. Hátha mások számára is hasznos lesz! Hogy is kezdjem el? Kis feszültséget érzek a gyomromban…
Mennyire engeded meg magadnak az érzelmeidet?
Ha az érzelmi megéléseinket, érzelem megnyilvánulásainkat skálázni szeretnénk és 0 lenne az abszolút érzelemmentesség, 100 pedig a lehető legmagasabb érték - legyen mínusz 100 a negatív és plusz 100 a pozitív -, biztos el tudnátok helyezni többé-kevésbé ezen a skálán magatokat és közelebbi ismerőseiteket, rokonaitokat is.
Ki ne ismerne olyanokat, akiken alig látszanak érzelmek, általában enerváltnak tűnnek, távolságtartóak, nem tudnak örülni és igazán mérgelődni, haragudni sem.
Aztán ismerünk embereket, akik rendkívül lelkesek tudnak lenni, sokat nevetnek és sírnak, beleélik magukat a külső hatásokba, legyen az egy kulturális élmény, vagy egy másik ember öröme-bánata, határozottan ki tudják mutatni érzelmeiket és ennek nem is próbálnak gátat venni. Szenvedélyesek, empatikusak, kifejezőek (szavakkal, testbeszéddel, mimikával, minden ’porcikájukkal’ éreznek, átengedik magukat teljes mértékig a szívükből, lelkükből jövő ingereknek).
De olyanok is vannak, akik az érzelmeik foglyai, nem tudnak azokon uralkodni, túlreagálnak, hisztiznek, dühöngenek, sokszor mások számára teljesen érthetetlen, túlzott, ijesztő módon. Őket sajnos a negatív érzelmek irányítják és velük élni, dolgozni nagyon nehéz.
Vajon ez jó vagy rossz? Mit gondoltok? Volt már olyan, hogy te kimutattad az érzelmeidet, netán túlzottan is, aztán később megbántad? Azóta ügyelsz rá? Vagy korán megtanított az élet arra, hogy az érzelmeidet meghagyd 'otthoni használatra'? Tudsz felnőtt módon működni, vagy sokszor előjönnek a gyermeki megélések, a hiszti, a durcáskodás?
...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.