Szerző: FARKAS ÁGNES
2018.11.06.
Rácsok Balázs, az Ökumenikus Segélyszervezet szakértője szerint a bántalmazó kapcsolatok többségére az a jellemző, hogy
az egész család őrzi a színfalak mögött zajló erőszak titkát.
Az áldozatok megpróbálják fenntartani annak látszatát, hogy szeretetben élnek, de a bántalmazás és annak elleplezése lényegében fölemészti őket. A látszat és a belső feszültség közötti ellentétet szimbolizálják a most induló kampányban azok a matrjoskababák, amelyek ilyen-olyan formában valamennyi, a krízisambulancia-hálózatban részt vevő városban megjelennek majd, hogy fölhívják a figyelmet az immáron elérhető segítségre.
Márpedig a segítségre nagy szükség van, mert jelenleg még annak a helyzete sem egyszerű, aki rászánja magát, hogy szakít a bántalmazójával.
– Amikor benne éltem ebben a kapcsolatban – meséli Judit –, nem voltam képes gondolkodni a bántalmazás tényén. A verés, a félelem, a menekülés szinte folyamatos volt, és azt vettem észre, hogy megszoktam. Valójában kiszámítható volt, és ehhez alkalmazkodni is tudtam. De a hirtelen, váratlan és indokolhatatlan ütésekre nem voltunk felkészülve a gyerekekkel. Az én páromnál még az is durva volt, amikor csak játszott. Persze a gyerekkel együtt nevettünk rajta, hiszen jaj de jó, az apu játszik. Csakhogy a három-négy napos borostája már durván szúrt. Csupa viccből, csupa „játszásiból” elkapta a fejem, tartotta, és tiszta erőből beledörzsölte a nyakamba az arcát, amíg csak jól ki nem röhögte magát. Véresre horzsolt a borosta. Ha tudná, hogy most hol vagyunk!
De az apa nem tudja. Igaz, lassan már Judit sem, aki a titkos menedékházból előbb az úgynevezett félutas házba, aztán a családok átmeneti otthonába költözött. Hogy onnan hová kell majd mennie, maga sem tudja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.