KIT ŐK, KIT TI A SZÍNHÁZI VILÁGRÓL EGY ÉVVEL A #METOO UTÁN

MÉRCE
Szerző: PROICS LILLA
2018.11.26.

Sárosdi Lilla kiállásával indult tavaly októberben a hazai #metoo. Ami ezután történt, az nem a személye, hanem a magyar társadalomba ágyazott színházi világ reakciói miatt érdekes – egyet előre léptünk: a Független Előadó-művészeti Szövetség élén egy elkötelezett elnökkel, szakmai együttműködéssel és alaposan előkészített munkával kialakított egy programot, ami információkat és segítséget kínál – a gyakorlat fogja eldönteni, mire lesz ez jó). 

Kettőt pedig hátra: ezzel összefüggésben több szerző is leírta, hogy
Magyarországon úgy tett szert növekvő népszerűségre az antifeminizmus, hogy a feminizmus még tüsszenteni sem tudott.

És mert Kricsfalusi Beatrixnél jobban biztos nem tudom elmondani, mi történt a szakmában tavaly óta, inkább igyekszem kiegészíteni azt, a közegről szólva.

Ez a cikk a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen cikksorozat része. A 16 akciónapot november 25. (a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja) és december 10. (az emberi jogok világnapja) között rendezik meg világszerte, célja, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszak jelenségére. Ebben a 16 napban a Mércén is mindennap megjelenik egy-egy cikk, ami tematizálja a nők strukturális elnyomását, a nők elleni erőszak jelenségét, annak társadalmi hátterét, illetve a nők helyzetét Magyarországon.

A 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen idei eseményei, programjai itt találhatóak.

Bár tényleg nem a színésznő személye érdekes ebben a sztoriban, azonban az szembeötlő, hogy a Krétakör egykori tagja a korszak lehetőségeihez remekül igazodó színházi világ nagyobb felétől eltérően alakította a pályáját ebben a szép országban, ahol pedig becsülik a szakmai tudást. Sárosdi már nagy színésznő volt, amikor társadalmi problémákkal elevenen foglalkozó előadások mellett alkotótársaival fórumszínházazott Borsodban ahelyett, hogy belvárosi művészszínházban csillogtatta volna a tehetségét – így az utolsó munkái egyike is a Sajátszínház elnevezésű részvételi művészeti projekt volt.

A színésznő nem félt nyilvánosan sem élesen kritikusan beszélni politikai vezetőkről akkor, amikor a magukat ellenzékinek mondó művészek már vették a nagy levegőt, amivel alámerültek, hogy kibekkeljenek. Ezt az alámerülést egyébként a színházi elitnek sikerült is mintává tennie – úgyhogy manapság faktum: aki nem nézi intelligensen hallgatva a cipője órát, mert képtelen felfogni, hogy végzetes hiba megharagítani az apanázst osztó urakat, az minimum felelőtlen és ostoba.

Egyebek mellett ennek folyománya, hogy a kőszínházakban egy-egy nyeretlen pályakezdőt leszámítva ugyanazok a rendezők kapnak lehetőséget évtizedek óta, akiknek invenciózus tanítványai, ha éppen nem kezdtek el a totális létbizonytalanságban függetlenként dolgozni, akkor időközben szélnek eredtek, mert hely vagy esély nem jutott nekik, lévén mestereik a saját lehetőségeikre minden másnál érzékenyebbek...

ITT OLVASHATÓ