KÉRETLEN VÁLASZ A NEMZETI KONZULTÁCIÓRA

GLOSSZA
Szerző: B.Log
2018.11.24.

Aki még nem szállt ki a Kormány „nemzeti konzultáció” becenevű önigazolás-játékából (ha nem akarsz többet nemzeti konzultálni, itt találod a megoldást) és a kérdőív láttán felhúzta magát a tendenciózus kérdéseken, az talán azóta már lenyugodott. Úgyhogy tegyünk úgy, mintha a kormány valóban kíváncsi lenne a véleményünkre, és válaszoljunk – persze összetett ügyekre összetett a válasz.

1. Egyetért-e azzal, hogy a népességfogyást nem bevándorlással, hanem a családok erőteljesebb támogatásával kell orvosolni?

Mégis meddig kéne „orvosolni” a népességfogyást? Lehet kevesellni a tízmilliós magyarországi népességcsúcsot, de akkor hol is lenne ez a csúcs ideálisan? Húszmilliónál? Ötvenmilliónál? Hatszázmilliónál?

A munkaerőhiányra a foglalkoztatás bővítése (közmunkások, megváltozott munkaképességűek) és a gépesítés a válasz, és a közhiedelemmel ellentétben a nyugdíjrendszer sem lesz automatikusan fenntarthatóbb attól, hogy több gyerek születik.

2. Egyetért-e Ön azzal, hogy az új családtámogatási programokat a továbbiakban is munkavégzéshez kell kötni?

Az ilyesfajta intézkedésekkel a gyereket büntetjük a szülő sikertelenségéért.

Ugyan valóban vannak olyan mélyszegénységben élő emberek, ahol a családjuttatások jelentik az egyetlen (legális) jövedelmet, és akiket talán az is ösztönöz, hogy egy újabb gyerek újabb három évi gyest hoz a konyhára (miközben a fogamzásgátlás nem olcsó mulatság), de erre nem az a megoldás, hogy a gyerekek után járó juttatásokat is megvonjuk, hanem - az a társadalombiztosításból finanszírozott és a párok számára ingyenes fogamzásgátlás mellett - egy olyan szociális biztonsági rendszer, amely szavatolja, hogy ne kelljen 18 év alatti gyereket nevelni ahhoz, hogy ne halj éhen és ne fagyj meg. 

Hiteltelen azért szidni a mélységenységben élőket, hogy "pénzért szülnek", miközben a középosztálytól éppen ezt várják. És amíg a "nincs pénz" az egyetlen társadalmilag elfogadott indok arra, miért nem vállalsz második vagy harmadik gyereket, addig a szociológusok sem fognak komolyan vehető választ kapni arra a kérdésre, miért nem születik meg az állítólag "kívánt" második és harmadik gyermek.

3. Egyetért-e Ön azzal, hogy a fiatal házaspároknak támogatást kell adni az önálló életkezdéshez?

A lakhatáshoz nyújtott támogatásokat a tényleges anyagi helyzet alapján kell biztosítani, mégpedig a nem házasoknak és a gyereket (éppen) nem nevelőknek is.

Az „önálló életkezdés” családi állapothoz és gyerekszámhoz kötött támogatását már egyszer lejátszottuk az 1970-es és 1980-as években, amikor a tanácsi lakások kiutalásában és egyéb lakhatási támogatásoknál előnyt élveztek a kisgyerekes családok. Ebből a rendszerből már levonhattuk azt a tanulságot, hogy ha a gyakrolatban az önálló lakáshoz jutás egyetlen módja a házasodás-szaporodás, akkor ennek elhamarkodott, ezért (nem egyszer igen csúnya) válásban végződő házasságok lesznek az eredménye (nemegyszer úgy, hogy az ex-házastársak a megoldhatatlan lakhatás miatt a válás után is kénytelenek egy lakásban élni), és a szülők egzisztenciális és érzelmi harcai közt szorongó gyerekek. Ezt ismétli meg az ország, amikor az "OTP-s gyerekek" után most CSOK-os gyerekek vállalására ösztönöz – a 21. században sem fog jót tenni a nemzet mentálhigiénés állapotának, ha az önálló életkezdés támogatását fiatal házasokra korlátozzuk és ezzel elhamarkodott családalapításba hajszoljuk a fiatalokat...

ITT OLVASHATÓ