ILYEN HELYEKEN NEM KELLENE EMBEREKNEK ÉLNI

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Bandi Republic
2018.11.11.

Akárhonnan nézem, lassan mégis november közepe van, és kellemes őszi meleg ide, klímaváltozás oda, azért mégis korán sötétedik és egyre hidegebb van. De akkor mit szóljanak a Skandináviában élők? Kiderül, mit szólnak, miként az is, micsoda ingerözön éri az embert kilépve az „ismert világból”, végül megkóstoljuk a papírban sült csirkét is.

Mi az a SAD? Nos, a seasonal affective disorder a depresszió egy formája, jellemzően télen érkezik, amikor sokat van sötét. Pláne északon. Pedig még Svédországban is elbízhatja magát az ember a teleket illetően, hogy aztán nagyot koppanjon – derül ki Bandi Republic írásából.

„A seasonal affective disorder a depresszió egy formája. a legtöbben télen szenvednek ettől a jelenségtől és semmilyen kóros hangulatingadozást nem tapasztalnak az év többi részében.

A szezonális depresszió tünetei: sok alvás, nehéz reggeli felébredés, energiahiány, koncentrációhiány, rosszkedv, hizlaló ételekre való vágy, szexuális késztetés-zavar. Az SAD komolyabb lelki betegségbe, klinikai depresszióba is könnyen átcsaphat.

A 7 éves lányom a minap ébredés után kinézett az ablakon és megkérdezte: – Most este van?

Svédországról mindenkinek egyből a durva telek jutnak eszébe – na jó, 2018-ra a magyar gyűlöletpropaganda a migránsokat felhozta az első helyre. a viszontagságos skandináv időjárás azonban már évtizedek óta az emberek fejében van, és ez még nagyon sokáig így is marad. (…)

Meg is lepődtem az első Stockholmban megélt telemen, hogy mennyire enyhe volt. Nagy hideget szinte egyáltalán nem tapasztaltam, a hó sem volt vészes, bár azt én kifejezetten szeretem.

Nagyon ritkán ment a hőmérséklet -10 fok alá, és akkor is csak néhány napra. A magyar koordináta rendszeremben egyáltalán nem tapasztaltam kiugró dolgokat az itteni téllel kapcsolatban. Ráadásul a júniusi 7 fokhoz képest a januári -3 nem is volt olyan nagy különbség…

Hamar el is bíztam magamat, és meggyőződésemmé vált, hogy mindenki hülye, aki az itteni telekre panaszkodik. Semmi vész! – gondoltam naivan akkor.

A második tél sem viselt meg, tartott még a friss bevándorlói lendület. A harmadik télen februárban elutaztunk egy hétre Marokkóba, a következő évben pedig Tenerifére. Nagyon jól esett feltöltekezni februárban meleggel és napsütéssel.

Az ötödik télen viszont úgy alakult, hogy sehová sem utaztunk. Februárra be is kopogtatott nálam a szezonális depresszió. Továbbra sem a hideggel volt gond, hanem a fény hiányával.

Már önmagában is elég nagy gond, hogy extrém rövidek a nappalok az északi szélesség 59,3 fokán, de azok az órák is leginkább nyomasztó szürkeségben telnek.

A leginkább sokkoló élményem az volt, amikor egyszer januárban eltöltöttem egy hetet Reykjavíkban és környékén. Emlékeim szerint délelőtt 11-ig korom sötét volt, és délután 2 után szintén. Ráadásul iszonyat hideg...
ITT OLVASHATÓ