Szerző: Danube Institute
2018.11.12.
Mindenki szereti a középosztályt, és mindenki középosztálybeli akar lenni – egyesek, hogy kicsinosítsák hevenyészett címerpajzsukat, mások, hogy elkerüljék a megvetést a kínosnak érzett vagyonukért. A valóságban azonban mind a középosztály koncepciója, mind gazdasági és szociális helyzete a feje tetejére állt és mára csupán egy életmódra redukálódott.
Gazdasági értelemben a középosztálybeliek valamikor önmagukat foglalkoztató tulajdonosai voltak a vagyonuknak és munkaerejüknek. Erkölcsi értelemben ők voltak a „jó állampolgár” megtestesítői: tisztességes, szorgalmas, törvénytisztelő, mértékletes, derék, megfontolt, erényes és, nos, erkölcsös.
Eredetileg ők voltak az újkori Európa kereskedői, befektetői, és kézművesei, akik a városfalakon belül laktak – innen az elnevezésük: burzsoázia. A széthulló feudalizmusból kiemelkedve két tulajdonság határozta meg őket: közeli kapcsolatuk a tőkével és társadalmi függetlenségük. Mindez megvédte őket a nemesség kapzsiságától, és a születőben lévő új társadalom vezetőivé váltak.
Ezek az erők győzték le a jakobita felkelőket 1745-ben Cullodennél, akik a Stuartokat akarták Anglia trónjára ültetni, és ők voltak azok, akik a tömeg dühét kihasználva elűzték az arisztokráciát a francia forradalom során. A következő évtizedekben számos felkelés tört ki, mert a munkásosztály vissza akarta szerezni a régi, feudális jogait, de a polgárság mindvégig sikerrel állt ellen. Ahogy Lajos Fülöp, a polgárkirály jellemezte a korszakot: „Enrichissez-vous!” Marx és Engels színre lépésére kialakult a két egymással küzdő osztály: a tőkések és a bérmunkások. A marxi modell szerint, ahogy a polgári forradalom eltörölte a feudális arisztokrácia uralmát, úgy fogják a munkások legyőzni új uraikat.
A középosztály legdiadalmasabb korszakában tehát valóban erő és hatalom birtokosa volt. A világ, amit megteremtettek, a tudományos és technikai forradalmak, a globalizálódó piacok, a megnyíló társadalmi mobilitás lehetősége soha nem látott fejlődést hozott az emberiségnek.
Mára egy furcsa változásnak lehettünk tanúi. Bár az amerikai munkásosztály legelnyomottabb rétegei is inkább szeretnének középosztálybelinek tűnni, mint megdönteni a tőkések uralmát, vagy egyáltalán többet keresni, a burzsoá kifejezés egy másik jelentést vett magára. Régimódi, unalmas, kertvárosi, szűklátókű…
A nyelvi degradáció a gazdasági visszaeséssel párhuzamosan zajlott. 1800-ban az amerikaiak 80 százaléka önfoglalkoztató volt, 1940-re 18-ra, 1967-re 9 százalékra esett vissza az arány. Ma sokak szerint ez a szám valóban a nevezetes „egy százalék”. Középosztálybelinek lenni közben átalakult: mára egyszerűen mindenki az, aki bérből vagy fizetésből él. Sőt, még a munkanélküliek is idetartoznak, legalábbis amíg esélyük látszik visszatérni a munkaerőpiacra. Csak a gazdagok vannak kizárva. Más szavakkal, a középosztály mint olyan, teljesen elvesztette jelentését...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.