Szerző: L. RITÓK NÓRA
2018.11.07.
Írtam már arról, milyen örvendetes, hogy a hazai cégek között is rohamléptekben terjed a CSR, vagyis a társadalmi szerepvállalás gyakorlata. A nemzetközi céges világban szinte kötelező elem ez, de a segítő szándék egyre inkább életre hívja a legkisebb hazai vállalkozásoknál is. A terep, ahová ez a szándék becsatornázódhat, nagyon sok lehetőséget ad. A gyerekszegénység elleni küzdelemhez azonban nem egyszerű kapcsolódni. A rászorulók száma óriási, ezért nehéz kiszűrni, hogy hol lehet a leghatékonyabb a segítség, és olyan az üzenet, amiből a segítő is pozitívan építkezik. Rögtön ott az első kérdés: kit, hol támogassanak?
Vajon ott, ahol a leghangosabban kiabálják, hogy baj van? Nos, ez nem mérvadó. Sokszor a legcsendesebb házakban van a legnagyobb baj, csak a csukott ajtók mögött nem látszik. És van, hogy ők sem akarják, hogy más észrevegye. Mert szegénynek lenni nem jó. Vagy oda kell vinnünk a segítséget, ahol kérik? Nos, így is tévedhetünk. Mert sokaknál ez lett a túlélési stratégia: kérni, és kérni, kihasználva az internet adta lehetőségeket is, így előbb-utóbb megesik a szíve valakinek rajtuk.
A siker azonban itt nem abba az irányba visz, hogy akkor ezután legyen erő arra, hogy a sorsán próbáljon változtatni, hanem az újabb támogatók elérésére, inkább eltúlozva, mintsem reálisan előadva a bajt. Onnan ismerszik meg az ilyesmi, hogy az okok firtatásánál mindig mindenkit hibáztatnak az életük nehézségeiért.
Mintha minden ő ellenük lenne, szándékoltan, összefogva, és az áldozati szerep és tudat válik hangsúlyossá. A segítség pedig náluk épp a „tanult tehetetlenséget” erősíti. A „majd megoldja más” szemléletet. Logikusan, hiszen ez kap megerősítést: a kérés, és annak teljesülése.
Kérjenek hát tanácsot az adományozók a családsegítőtől? Nos, ő nem szívesen jelöl meg konkrét családokat. Mert ahol sok ilyen család érintett a problémában, ott a családsegítő pontosan tudja, mekkora cirkusz lehet abból, ha egy, két, vagy akár 10 családot kiválasztanak. A megsegítetettek pedig sokszor elátkozzák a napot is, amikor alanyai lettek a támogatásoknak, mert ezt követően rengeteg negatív dolog éri őket a többi rászoruló felől.
Akkor támogassák a települési óvodát, iskolát? Nos, a rendszer ennek most nem kedvez, hiszen az intézményrendszer azt kommunikálja, hogy minden rendben van. Akkor minek is kellene oda segítség? Egy cég nem titokban szeretné szervezni a segítséget, ám az intézmény, ha szüksége is lenne rá, nem mer a támogatás alanya lenni. Engedély nélkül meg pláne nem.
Talán az egyházi vonal lehet a jó? Nos, itt azért van egy erős szűrő, hiszen csak azokat érik el ezen a vonalon, akik a vallási közösség tagjai. A többi rászorulót ezen a rendszeren kívül nem lehet elérni. És sokan vannak, nagyon sokan, akik rászorulók, de nem templombajárók.
Esetleg a kisebbségi önkormányzatokon át? Nos, itt, tisztelet a kivételnek, többnyire önös érdekekbe futhatnak azok, akik támogatnák a családokat. Ugyan örömmel fogadják a segítséget, de az adományok szétosztása, a segítség becsatornázása már korántsem a rászorultság elvei alapján történik, hanem a rokonság, függőség viszonylatában értelmeződik az egész akció. Ez gyakran nagyon durva konfliktusokhoz vezet.
A megoldás csak az olyan szervezetek, személyek, intézmények támogatása lehet, amelyek benne élnek az elszegényedő közösségekben, látják a rászorulókat, tudják, kik az ügyeskedők, esetleg olyan működési színtereik vannak, ahol a segítő szándék többféle módon is helyet találhat magának.
A cégek leginkább az állami gondozottakat találják meg, ott többnyire szívesen is fogadják őket. Bár itt nem gyerekszegénységről beszélünk, mert nincs probléma az alapszükségletek ellátásánál, mint a szegény családban élő kis társaiknál, de a szeretethiányra mindenképp jó beavatkozási pont egy-egy játékos nap, vagy ajándék, főleg karácsonykor. Mostanában kérnek tőlem segítséget a Biztos Kezdet Gyerekházak is. Kicsit óvatos vagyok az ajánlásukkal, hiszen most a Gyerekesély programokban kapnak újra támogatást, ráadásul önkormányzatfüggő az is, hogy mennyire fogadhatják azt el. Azt is látom, hogy nem mindig érik el az igazán rászorulókat, de a kérések azt jelzik, hogy nem jut náluk mindenre. Például játékra, rajzfelszerelésre, társasjátékokra, mesekönyvekre szükségük lenne. Ezek a szervezetek a három év alatti gyerekekkel foglalkoznak, de nemrég közösségi színteret is kapcsoltak hozzájuk, így a nagyobbakat is elérik.
És persze ott vannak a gyerekszegénység ellen küzdő civil szervezetek. Következzen néhány példa arra, hogy miféle céges odafordulások alanyai voltunk az utóbbi időben:...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.