Szerző: Éva28
2018.11.01.
Vannak, akik a saját életükön rugóznak folyamatosan, mások segítők, próbálják embertársaik számára elviselhetőbbé, könnyebbé tenni az életet. Aztán vannak olyanok is, akik egészen más dimenziókban is felelősséget éreznek. És sokan vagyunk azok is, akikre mind jellemző, ha nem is minden pillanatban.
De fenti cím mindenki számára érvényes, fontos, hisz lehet bármikor az életünkben olyan időszak, amikor kevesebb szeretetet kapunk mint vágynánk rá, vagy olyan is előfordulhat, ha mi nem érzünk senki iránt igazi, mély szeretetet.
Arra gondoltam, most hagyjuk a gondolkodós, magyarázós, tanulós szöveget, inkább hozok nektek egy olyan regényrészletet, amely erről szól, ráadásul egy kisfiú szemével. A csodálatos Émile Ajar (akinek ez csak egyik írói álneve volt, és akiről már korábban is írtam, itt, ezt is érdemes elolvasni, ha az alábbi tetszett!) Előttem az életcímű nagysikerű regényéből van. Az orosz emigráns író Franciaországban élte le életét kiskamasz korától kezdve (de édesanyja kiskorától készítette fel rá, hogy egyszer ott fognak élni, mellesleg erről szól másik regénye, A virradat ígérete is - csak azt Romain Gary írói néven találjátok meg).
Ebben a rövid részletben nem csak a szeretet (valójában az anyai szeretet) iránti vágyódás van benne, de az előítéletek, a hatvanas évek multikulturális, szegényebb emberek lakta Párizsa, és még sok egyéb örökzöld téma, valami olyan hihetetlen finom humorral és empátiával, ami egészen egyedi, varázslatos...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.