Szerző: Spitz and Deutsch
2018.11.16.
Elmúlt nyolc év, a Popper cédrusa délceg fává cseperedett.
Még mindig kamasz korú a közel tizenöt méteres magasságával - de minden jel arra mutat, hogy egyszer majd , sok év múlva tényleg a dombok és a rá vigyázó két óriás ciprus fejére nő.
Szemmel láthatóan szeret itt lenni: jó helyre került.
Körül ölelik a hegyek, a völgy fele meg nyitott az út, akár a tengerig is…meg persze azon túlra…az idő és a tér hatarain átsuhanva messze, messze.
Gyakran lejárok hozzá, hogy beszélgessünk egy kicsit.
Kívülről nézve persze egyáltalán nem tűnik úgy, hogy beszélgetünk; de én mar megtanultam szavakká formálni a mozgásait, ahogy hajlong a pici szélben, az ágak suhogását, a fények és az árnyékok játékát.
Etruria… a hosszú árnyékok, a mindent átható életszeretet és a meg nem fejtett titkok földje…
(Azt is lehetne persze mondani, hogy ilyenkor gondolatban Péterrel beszélgetek és nem kellene belekeverni a Cédrust, de így az egész sokkal hétköznapibb lenne és azt gyanítom, hogy Péternek is inkább tetszene az ősi tájban, egy örökzöld tűlevelű közvetítésével folytatott belső dialógus ötlete.)
El szoktam mondani az újságokat, az eseményeket, amik foglalkoztatnak, vagy kihoznak a sodromból.
Jól megértjük egymást, hiszen -a közös múlt és a sok személyes élményen túl- a foglalkozásunk is összeköt, hiszen én is pszichológus szemmel nézem és próbálom megérteni az embereket és a világot, amelyben élünk...
ITT OLVASHATÓ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.