Szerző: LEHOTAI ORSOLYA
2018.11.26.
Azzal, hogy egy egyetemi hallgató elmondja a véleményét azzal kapcsolatban, amit tapasztal, önmagában semmi gond nincs. Egy vélemény a sok közül. Egy hallgató azért van az egyetemen, hogy többféle véleménnyel, nézőponttal, elemzési szemponttal találkozzon, kérdéseket tegyen fel, kutasson, megkérdőjelezzen. Elsőéves egyetemista korához képest is sokat változhat az ember világról alkotott képe, ha nem így lenne, az egyúttal azt is jelentené, hogy nem sokat tanult a hallgató az egyetemen eltöltött időszak alatt.
Megmondom őszintén, engem a hivatkozott írással kapcsolatos stiláris aggályok sem igazán érintettek meg. Legalábbis nem a NER nyolcadik évének novemberében, amikor napi szinten vannak a kormánykritikus vélemények „sivalkodásént” beállítva. Ha úgy tetszik, ez a domináns kormányzati médiadiskurzus, amelyben ez a cikk „csak” egy a millióból.
Ami viszont problémásabb, az az, hogy úgy néz ki, ma Magyarországon az, hogy valaki az egyetemeken a kormányra nézve kritikusan, alternatív módon értékel/elemez bizonyos eseményeket, narrációkat, jelenségeket, az büntetendő és megrovandó.
Nem explicit módon a kormány által, nem jogszabály vagy rendelet szól erről, hanem serényen dolgozó médiamunkások akarják a szégyenfalat építeni. A rendszert a kiszolgáló bürokrácia tartja fent, és egyben radikalizálja is azzal, hogy versenyt generál a jobboldalon, hogy ki tudja a leginkább szellemesnek tartott, legnagyobb felháborodást kiváltani képes megszólalásokat tenni.
Ez ugyanaz a logika, mint a Figyelő listázása, ugyanannak az öncenzúrának és megfélemlítésnek eszköze. Nem vitatkozni hív, hanem a másik száját fogja be, nem érvelni akar, hanem megaláz és megszégyeníteni próbál. Nem gondolkodni hív, hanem a végletekig akar elmenni a gazdasági erőfölényének kihasználásában. Úgy is mondhatnánk, hogy a jobboldal követeli a saját „safe space-ét”, csak éppen a történelmileg elnyomott kisebbségek elleni harc, a különböző csoportok megalázásának folytatásaként.
Susan Faludi Backlash című könyvében idézi Theodore W. Adorno álkonzervatívokról szóló mondatát. Adorno szerint a „klasszikus konzervatívoktól eltérően a pszeudokonzervatívok úgy gondolkodnak magukról, mint társadalmi kirekesztettekről, nem pedig a meglévő status quó őrzőiről. Nem annyira a fennálló társadalmi rendet védelmezik, mint inkább egyfajta elavult vagy elképzelt rendet próbálnak feltámasztani.”...
Nem explicit módon a kormány által, nem jogszabály vagy rendelet szól erről, hanem serényen dolgozó médiamunkások akarják a szégyenfalat építeni. A rendszert a kiszolgáló bürokrácia tartja fent, és egyben radikalizálja is azzal, hogy versenyt generál a jobboldalon, hogy ki tudja a leginkább szellemesnek tartott, legnagyobb felháborodást kiváltani képes megszólalásokat tenni.
Ez ugyanaz a logika, mint a Figyelő listázása, ugyanannak az öncenzúrának és megfélemlítésnek eszköze. Nem vitatkozni hív, hanem a másik száját fogja be, nem érvelni akar, hanem megaláz és megszégyeníteni próbál. Nem gondolkodni hív, hanem a végletekig akar elmenni a gazdasági erőfölényének kihasználásában. Úgy is mondhatnánk, hogy a jobboldal követeli a saját „safe space-ét”, csak éppen a történelmileg elnyomott kisebbségek elleni harc, a különböző csoportok megalázásának folytatásaként.
Susan Faludi Backlash című könyvében idézi Theodore W. Adorno álkonzervatívokról szóló mondatát. Adorno szerint a „klasszikus konzervatívoktól eltérően a pszeudokonzervatívok úgy gondolkodnak magukról, mint társadalmi kirekesztettekről, nem pedig a meglévő status quó őrzőiről. Nem annyira a fennálló társadalmi rendet védelmezik, mint inkább egyfajta elavult vagy elképzelt rendet próbálnak feltámasztani.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.