AZ IDEGEN MAGYAROK

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZERBHORVÁTH GYÖRGY
2018.10.31.

...Érteni véljük, hogy ez a kormány miért nem fog leszakadni a nem létező bevándorlási és menekültügyi problémáról, pont úgy, ahogy nem kell zsidó az antiszemitizmushoz sem. Vagyis a bevándorlás úgy probléma, hogy nincs. Mert csak csekély számú letelepedni akaró akad, elsősorban a határon túli magyarok érkeznek még tanulni és dolgozni. Az év első négy hónapjában 5700-an adtak be tartózkodási kérelmet, ezen időszakban pedig 23 077 volt a tartózkodási engedéllyel bíró vagy letelepedett külföldi állampolgárok száma. Az idegenrendészet hatálya alá azonban eddig tipikusan az ukrán vendégmunkás vagy épp az az indiai tartozott, aki tehenet fej a nógrádi farmon, az indiai családi vállalkozók, akik a mosonmagyaróvári ablaktörlőgyárat működtetik, vagy éppen a holland, aki egy egész településből csinál idegenforgalmi helyet ugyanott (már ha igényelt itt lakcímet). A menekültügy volumenét meg az szemlélteti jól, hogy nemrégiben a rendőrség honlapja, a police.hu stratégiát váltott. Eddig napi bontásban mutatták meg egy grafikonon, hány illegális határátlépőt kaptak el – elég csúnyán nézett ki az a sok nulla, egy héten belül több nap is akadt, hogy egy menekültet (elnézést: illegális migránst!) sem csíptek el (akárha a felcsúti kisvasút látogatóinak számát mutatnák). Most áttértek a heti bontásra, és még a százas nagyságrendet is sikerül elérni. Igaz, úgy, hogy ahhoz az egy-két emberhez vagy éppen senkihez, aki valóban illegális módon lépte át a határt („elfogott, előállított, majd eljárás alá vont”) odacsapják azokat, akiket „feltartóztattak, majd az IBH kapun átkísértek” (IBH: Ideiglenes Biztonsági Határzár; ez is egy szép nyelvi lelemény), illetve megakadályozták a tiltott határátlépésben. A számok tehát egyre jobbak, s így a veszély is nő, bár csak papíron.

De kíváncsi vagyok, mit szól ahhoz a Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős fővadász/halász/lovász, mert eddig azok a nemzettársak, akik magyar állampolgárságot kérvényeztek, ezt 2010-től a BÁH-on, illetve most a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalon keresztül tehetik meg, ezután pedig az Idegenrendészeti Hivatalon át. Vagyis szó szerint, aki most kér magyar állampolgárságot, az mint idegen teszi meg. Gulyásnak annyiban igaza van, hogy a magyarországi lakosság egy része ma sem tartja a nemzet részének a határon túli magyarokat, hisz úgy tanulták Kádár alatt, azaz végül is ez is stimmel.

Jómagam 1993 és 2000 között háromszor jártam meg a poszt-KEOKH intézményeit. Amikor bő tíz éve már munkavállalóként jelentkeztem be, sorstársaimat kérdeztem az ügyintézésről. Előbb munkavállalási, majd tartózkodási, aztán letelepedési engedélyt kértem, végül állampolgárságot, akárcsak ők. De ha a menetrendről kérdezősködtem, dühösen elhajtottak, „hagyjál már”, mert senki sem akart visszaemlékezni a traumáira. Tény, a Gyurcsány-éra alatt számomra is rémálom volt a hivatalokat járni, a titkosszolgálati meghallgatásokkal befejezőleg. Ma már persze hozzávágják a magyar állampolgárságot a magyar kérvényezőkhöz, sőt, egyes támogatások juttatásához, mint amilyen az otthon maradt vállalkozóké, meg is követelik. És élénken figyelik, leadja-e hálavoksát az illető, illetve ez az új lista ám az igazi „Kubatov-lista”, valóságos aranybánya a választói bázis feltöltéséhez.

1999-ben a NATO-bombázások alatt és miatt kérelmeztem menekültstátust (de csak menedékest kaptam, hisz személyesen nem üldözött senki), de igazán 1993 maradt emlékezetes. És egy bizonyos Füredi, aláírása szerint. Az Idegenrendészeti Hivatalba kellett menni (ha jól rémlik, így szerepelt a pecséten az alhivatal neve). Egyetemista lettem, volt kolesz, ösztöndíj – Füredi úr, ahogy emlegettük, nem mérlegelhetett. Hatalmas sor kígyózott a VI. kerületi Izabella utcában, mert a lakásszerűen működő közintézmény folyosójára és udvarába sem fért be mindenki. Főképp határon túli egyetemisták, lévén szeptember. Első évben kilenc, második évben hét órát várakoztam. Érdekes, hogy az a szintén vajdasági, szintén az ELTE-re járó és ugyanazt az ösztöndíjat és kollégiumi férőhelyet kapó kolléganőnek – talán ránézés alapján, másra nem tudok gondolni – Füredi úr két évre adta meg a papírt, nekem csak egyre. A várakozás közben azonban volt időm elgondolkodni, mi is ez az egész, miképpen vagyunk mi idegenek, ha az ilyen jelzőjű hivatalba járunk. Az előítélet-alkotásra is jó gyakorlótér volt a várakozás, például, hogy az erdélyiek törtetőek, mert befurakodtak előre – aki nem először volt itt, már tudta a dörgést, persze (egyikük később radikális nemzeti politikus lett Erdélyben, még az RMDSZ-ből is kivágták). És az ember valóságos katarzist élt át, mondhatni, „elszállt”, amikor a pecsétes igazolvánnyal kilépett Füredi úr szobájából.

Hasznom mégis származott az egészből, első megjelent esszémet ezen élményeimről írtam, mondhatni, Füredi úr tett kezdő íróvá. Remélhetőleg az új nevű hivatal is többek pályáját mozdítja majd elő, s a nép is megnyugszik. Talán csak a kormány és a titokzatos pecsétgyáros nem, s lehet ez még Idegenszívűek Hivatala is.

ITT OLVASHATÓ