2018. november 21., szerda

AZ AKCIÓS TÉBOLYBAN IS LÉGY ÉSZNÉL! - ÁTVERÉS IS LEHET AZ OLCSÓBB ÁR

AZ ÉN PÉNZEM BLOG
Szerző: Az Én Pénzem
2018.11.21.


Nagyon belehúztak az akciózásba a webes áruházak. Már szinte a csapból is a Black Friday folyik. Nem árt azonban résen lenni, hogy a hihetetlen akciók után kialakított ár valóban annyira kedvező-e. A költés nagyságának felfelé srófolása terén is jobb a visszafogottság. Bukkantunk olyan webáruházra, amely a díjmentesség szállításhoz szükséges költési korlátot éppen a napokban emelte 15 ezerről 20 ezer forintra. 

Legutóbb az Alza.hu webáruházzal szemben indított versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) „Black Friday” akciója miatt. Azt a benyomást kelthették a fogyasztókban, hogy kiemelkedő mértékű, akár 80 százalékos kedvezményre tehetnek szert a Black Friday idején történő vásárlással. A hatóság azonban valószínűsíti, hogy az akcióban részt vevő termékeknek csupán egy szűk köre volt elérhető 80 százalék feletti kedvezménnyel, és a kimagasló árleszállítás nem a hirdetésekben kiemelt termékeket érintette.

Nem ez lenne az első online shop, amely a kecsegtető akciók ígéretével átverte a fogyasztókat. A GVH korábban több alkalommal szabott ki versenyfelügyeleti bírságot a fogyasztókat megtévesztő „Black Friday”, illetve adventi hétvégi akciók miatt. Nemrégiben a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) arra figyelmeztetett, hogy a webáruházak és a hagyományos boltok az akció előtti napokban felemelik a termékek árát, majd abból számítják az akció mértékét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.