Szerző: SARKADI ZSOLT
2018.11.15.
2015 novemberében lelkendezve írtam az Aranyélet első évadáról, és ezt azóta sem bántam meg, minden hibája ellenére szerethető és jó volt a kezdés, ráadásul a jövőre nézve is szép reményekkel kecsegtetett, úgy tűnt, sok van még az alkotógárdában, a szereplőkben és a történetben is. A második évadra azonban valami eltört, az addig többnyire az életszagúsága és magyaros realizmusa miatt dicsért sorozatban ekkor már gépkarabélyokkal rohangáltak a VIII. kerületben a cigányok, a szereplők terrorcselekményeknek beillő leszámolásokból dumálták ki magukat, de közben börtönbe kellett menniük, amiért meg akartak vesztegetni egy prostituáltat.
A második évad vége egy kicsit még így is ígéretes volt, új szövetségek formálódtak, a két legjobban megírt karakter, Attila és Márk közé pedig komoly éket vert Hollós Endre halála.
Innen indult idén a harmadik évad, és ha esetleg bárki az én, első évadról 3 éve megírt posztom miatt kezdte el nézni, attól ezúton elnézést kérek. Ebben már tényleg semmi nem maradt, amiért az első évadot még őszintén szeretni lehetett. Rosszul és lelketlenül van megírva, mintha már a készítőket sem érdekelte volna más, mint hogy minél több termékmegjelenítést sikerüljön betenni a sorozatba, a nézettséget meg majd biztosítják a termékmegjelenítések közé rakott, bugyutábbnál bugyutább, értelmetlenül villogó akciójelenek, amikhez képest néha még a Schwarzenegger-féle Kommandó is dokumentaristának tűnik.
Ez a legfőbb baj az Aranyélet 3. évadával: lenézi a saját közönségét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.