Szerző: DANÓ ANNA
2018.11.20.
A miniszterelnöknek a magán és a közellátás szétválasztását szorgalmazó kötcsei szavai után nagy lett a kapkodás, ám az a legrosszabb eshetőség, ha mindenki majd csak értelmezi Orbán Viktor megrendelését, viszont elmarad az ehhez szükséges jogalkotás – nyilatkozta lapunknak Varga Péter Pál, a Budai Egészségközpont résztulajdonosa.
Az a hír járja, hogy hamarosan magán sürgősségi centrumot és egy Váci úti szakrendelőt is nyit a Budai Egészségközpont Kft.
Megerősítem, valóban jelentős fejlesztésekre készülünk. Tavaly a tulajdonostársakkal úgy döntöttünk, hogy az Országos Gerincgyógyászati Központ jelenlegi épülete mellé építünk egy új önálló szárnyat. A tervezett új részlegben egy helyre kerül a műtőblokk, az intenzív osztály és bővül a magánfekvő részleg is. S ha ez elkészül, bővíteni fogjuk a sürgősségi és a baleseti ellátásunkat is. Ezt az épületet remélhetőleg három év múlva fogjuk megnyitni. Viszont már jövő tavasszal nyitunk új szakrendelőt a Váci úton. Egyre több a páciensünk, s így mind szűkebbnek bizonyul a Budai Egészségközpont. Az új rendelő áprilisi nyitásával az Észak-pesti régióban lévő, mintegy 140 céges ügyfelünknek visszük közelebb az üzem-, a szakorvosi és a szűrővizsgálatokat. Ez utóbbi fejlesztést 700 milliós bankhitelből valósítjuk meg és arra számítunk, hogy ez a pénz 3-4 éven belül megtérül. Az új szakrendelő megnyitása után a jelenlegi épületeinkben rengeteg kapacitás fölszabadul. Most a privát szűrővizsgálatokra 4-5 hetet kell várni, áprilistól viszont ez az idő egy-két hétre csökkenhet. Már egy-két éve meg kellett volna ezt lépnünk.
Mi lett az a „tüske” ami cselekvésre ösztönözte?
Az, hogy lassan már a mellékhelyiségekben is szűrővizsgálatok vannak, akkora a kereslet a szolgáltatásainkra.
Az, hogy lassan már a mellékhelyiségekben is szűrővizsgálatok vannak, akkora a kereslet a szolgáltatásainkra.
A magán- és a közellátással kapcsolatos kormányzati üzenetek sem bizonytalanítják el?
Nem. A saját fülemmel hallottam Kötcsén, hogy mit mondott a miniszterelnök úr. Egyértelműen fogalmazott: az az óhaja, ha egy közfinanszírozott beteg bemegy a kórházba, akkor tudja: mi jár neki, és mi nem. A miniszterelnök nyári kérése indította el a most zajló kormányzati kommunikációs folyamatokat, más kérdés, hogy a tiszta viszonyok megteremtéséhez a magyar egészségügyben jelenleg még véletlenül sincsenek meg a feltételek. Az egészségpolitika évtizedek óta adósa a társadalomnak a közfinanszírozott szolgáltatási kör meghatározásával. Akárkinél is volt az elmúlt évtizedekben a „kormányrúd” érdemben senki nem mert beszélni arról, hogy mi jár és mi nem. A miniszterelnök szeptemberi kötcsei szavai után, nagy lett a kapkodás, hogy legalább azt a mezsgyét tisztítsák ki, amiről a kormányfő beszélt, ám a dzsumbuj egyéb része láthatóan változatlan marad. Megmozdult a minisztérium, de markáns anyaggal még nem találkozott senki. Ki is tudna ma megmondani, ha csak az én szűk szakterületemet, a gerincgyógyászatot nézzük, hogy mi a népegészségügyi szükséglet, amire ellátást és megelőző programokat kellene szervezni?
Ki?
Senki. Nincs olyan átfogó jellegű epidemiológia adattárunk, amiből megmondhatnánk, hol, melyik országrészben pontosan mire lenne szükség. Csak arról van adat, hogy hol, milyen kezelésekért, mit fizetett az egészségbiztosító, csak hogy ez az adattár meg éppen az intézmények jövedelmezősége érdekében torzítja a rendszert. Miközben az intézményrendszernek a népegészségügyi problémákra rávilágító adattárakat kellene előállítania. Ha ennyire hazug a rendszer lehet egyáltalán értelmesen szétválasztani a magán és a közellátást? Nem. Csak sok apró, de nagyon célratörő és hatékony lépéssel lehet eljutni oda, ami közelít a miniszterelnök elvárásaihoz...
Nem. A saját fülemmel hallottam Kötcsén, hogy mit mondott a miniszterelnök úr. Egyértelműen fogalmazott: az az óhaja, ha egy közfinanszírozott beteg bemegy a kórházba, akkor tudja: mi jár neki, és mi nem. A miniszterelnök nyári kérése indította el a most zajló kormányzati kommunikációs folyamatokat, más kérdés, hogy a tiszta viszonyok megteremtéséhez a magyar egészségügyben jelenleg még véletlenül sincsenek meg a feltételek. Az egészségpolitika évtizedek óta adósa a társadalomnak a közfinanszírozott szolgáltatási kör meghatározásával. Akárkinél is volt az elmúlt évtizedekben a „kormányrúd” érdemben senki nem mert beszélni arról, hogy mi jár és mi nem. A miniszterelnök szeptemberi kötcsei szavai után, nagy lett a kapkodás, hogy legalább azt a mezsgyét tisztítsák ki, amiről a kormányfő beszélt, ám a dzsumbuj egyéb része láthatóan változatlan marad. Megmozdult a minisztérium, de markáns anyaggal még nem találkozott senki. Ki is tudna ma megmondani, ha csak az én szűk szakterületemet, a gerincgyógyászatot nézzük, hogy mi a népegészségügyi szükséglet, amire ellátást és megelőző programokat kellene szervezni?
Ki?
Senki. Nincs olyan átfogó jellegű epidemiológia adattárunk, amiből megmondhatnánk, hol, melyik országrészben pontosan mire lenne szükség. Csak arról van adat, hogy hol, milyen kezelésekért, mit fizetett az egészségbiztosító, csak hogy ez az adattár meg éppen az intézmények jövedelmezősége érdekében torzítja a rendszert. Miközben az intézményrendszernek a népegészségügyi problémákra rávilágító adattárakat kellene előállítania. Ha ennyire hazug a rendszer lehet egyáltalán értelmesen szétválasztani a magán és a közellátást? Nem. Csak sok apró, de nagyon célratörő és hatékony lépéssel lehet eljutni oda, ami közelít a miniszterelnök elvárásaihoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.