A TANTERVREFORMTÓL A NEMZETHALÁLIG

INDEX
Szerző: NÁDORI GERGELY
2018.11.21.

Arthur Koestler írja magáról, hogy jellemző volt rá a krónikus felháborodás, amit ő általános állapotként ír le. Valószínűleg népbetegségről van szó. A krónikus felháborodók egyik kedvenc témája az oktatás és mostanában az, hogy vajon minek nem szabad kikerülnie a tananyagból, mi az, aminek az elhagyása új barbarizmust, szellemi öngyilkosságot, emberi mivoltunk hanyatlását vonja maga után. Remek terep ez, ugyanis végeláthatatlanul lehet róla vitatkozni. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy tulajdonképpen bármiről bizonyítható, hogy annak megtanítása nélkül nem lehetnek kiművelt emberfők, a Maxwell törvényektől Fanni hagyományaiig mindenhez találhatunk érveke, hogy miért nélkülözhetetlenek a tananyagban. Ha ez nem lenne elég, akkor az értelmetlen vitát érdemes még némi fals dichotómiával is megdobni, az oktatás esetében ez tényanyag és készség tanításának kettőssége, amiről rettenetesen sokat lehet beszélni.

A vitának természetesen semmiféle értelme nincsen. Nem lehet készségeket fejleszteni, ha nem tanítunk mellé tényanyagot és a tényanyag magában semmire sem jó, hiszen legalább az információk rendszerezésének és tárolásának képességét fejlesztenünk kell ahhoz, hogy azt a diák vissza tudja mondani. De képzeljünk el két iskolát, az egyikben csak tényanyagot tanítanak, például a Révai Nagylexikont, elkezdik az abaka (más néven malinakender) címszónál elsőben és érettségire eljutnak a zsúrkocsiig (más néven görpikoló). A másikban csak a problémamegoldást, kooperációt és a tudás szintézisét tanítják, de úgy, hogy soha egyetlen létező dologról sem eshet szó, csak levont és absztrakt problémák kerülhetnek elő és csak elvont és absztrakt síkon lehet kooperálni is. Melyikbe járatnánk szívesen a gyerekünket? Én egyikbe sem...

ITT OLVASHATÓ