A NÉPI KOLLÉGIUMOK ÉS AZ ÖNKRITIKA GYAKORLATA

MÉRCE
Szerző: K. HORVÁTH ZSOLT
2018.11.04.

„Magyarországon ma politikai indulat, melyből a demokratikus kormányzással komolyan szembeforduló politikai erők kinőhetnek, három van: a zsidóellenesség, a kommunistaellenesség és az az indulat, mely a parasztság, főleg a szegényparasztság feltörése ellen fordul”.

Bibó István: Összeesküvés és demokratikus évforduló (1947)

1. A közélet és a közhelyek mocsara

A tudásszociológiában jól ismert tétel szerint a hétköznapi vélekedés nem homogén: inkoherens, csupán részleteiben tiszta, s korántsem ellentmondásoktól mentes. Mindennapi életünkben többnyire nem törekszünk arra, hogy a világ dolgait tudományos igénnyel magyarázzuk meg, hogy rákérdezzünk a jelenség forrására, vagy kritikai szemmel szemléljük azokat. Bizony sokszor beérjük tapasztalati tudással vagy a szocializációnk során megszerzett, tehát készen kapott ismeretekkel. Munkánkból fakadóan egy-egy szakterületen ugyan elmélyültebb tudással rendelkezhetünk, de a világ jelenségeinek mélyreható megértése nem képezheti az emberi élet lényegét. A mindennapi életünk ebből fakadóan rutinokból áll, melynek lényege az, hogy a cselekvés gyorsan, szinte automatikusan menjen végbe; nem hiába mondja Leibniz nyomán Pierre Bourdieu, hogy életünk háromnegyedében automataként viselkedünk.

Gustave Flaubert csodálatos kis gyűjteménye, a Dictionnaire des idées reçues című befejezetlen munkája az életvezetési tanácsadók bornírt közhelyeit parodizáló mondandójával (pl. a lábizzadás az egészség biztos jele) a közhelyek börtönéből óhajtja kibontani a gondolkodást. Meg akarja óvni attól, hogy a rutin mimézise megfossza az egyént sajátosságaitól, attól, hogy feloldódjon a tét nélküli kijelentések langymeleg mocsarában.

A hazai közélet hemzseg a megalapozatlan, túlzó általánosításoktól, melyek ugyancsak kedvelik a bináris oppozíciókat. Utóbbi természetéből fakadóan jelentősen leegyszerűsíti a dolgokat, s ennyiben nemhogy nem segíti, de kifejezetten akadályozza az érdemi, racionális vitát.

Mindemellett egyes kifejezéseknek a kortárs nyilvánosságban olyan erős érzelmi töltetük keletkezett a használat során, hogy sokszor tényleg képtelenség róluk ésszerűen eszmét cserélni. Az egyik ilyen szitokszó a „kommunista”.

Ugyan e sorok írója meg van győződve arról, hogy akik érzelmi kitöréseikhez használják e kifejezést, nem is sejtik, hogy mi mindent jelent kommunistának lenni, de ez az aggály épp arra sarkallhat bennünket, hogy megtegyük azt, amit félünk megtenni...

ITT OLVASHATÓ