Szerző: NAGY ZSÓFIA
2018.11.20.
Mind a hétköznapok zaja, mind az ünnep hallgatása üzenetértékű. Ahogyan a sztálini propaganda tette ellenfelei emlékével, úgy próbálja az Orbán-kormány is kiradírozni a demokratikus ellenzéket és az SZDSZ-t a rendszerváltás heroikus és felemelő narratívájából, hogy ott Orbán 1989. június 16-i beszédén kívül másnak ne legyen helye. Ugyanakkor az SZDSZ szimbolikusan felelőssé tehető mindazért, amit a rendszerváltás kapcsán kudarcként, elvesztegetett lehetőségként, kisiklásként fogalmaznak meg mind a jobb-, mind a baloldalon – még ha gyakran a tények egészen sajátos értelmezésére és olvasatára is van ehhez szükség.
Ezek a narratívák soha nem véletlenszerűek vagy ártatlanok. Az újbaloldalnak öndefiníciós küzdelmei során van szüksége arra, hogy a rendszerváltó liberálisokkal szemben fogalmazza meg magát. A jobboldal számára pedig a liberális gondolat veszélyt jelent. A maga sajátos módján ez utóbbi jó hír, és okot ad arra, hogy végiggondoljuk az évforduló kapcsán, mi volt a liberális gondolat tartalma a rendszerváltás után, és mi az, ami eltűnése után majd’ egy évtizeddel releváns és értelmezhető belőle.
Ez a cikk a Mérce napi véleményrovatának, az AMércének a mai cikke. A rovat célja, hogy naponta tudjunk nektek adni egy olyan véleménycikket, ami kitekint a mindennapi megszokott nézőpontokból, új dinamikákat ad a gondolkodásunknak, leveri azokat a falakat, amiket a politika körénk épít. A rovat többi cikkéért kattints ide!
Az alábbi leírás – tárgyából adódóan – nagyon kevés új gondolatot tartalmaz. Megismétli azt, amit számosan, amikor még létezett liberális diskurzus a nyilvánosságban, a liberális gondolat és világkép kapcsán megfogalmaztak. Ez a világkép – a liberális politikai program magyarországi, rendszerváltó kontextusban való megjelenésére vonatkozóan – nem tud azonos lenni a megvalósult politikai cselekedetekkel. Az SZDSZ-t szétfeszítő konfliktusok egy jelentős része éppen erről, a politikai gondolat és gyakorlat feszültségéről szólt.
Másodszor: miközben az írás összefoglalni kíván – elsősorban Bauer Tamás és Kis János a témában az elmúlt évtizedekben megfogalmazott gondolatainak segítségével –, nem alkalmas az összes liberális narratíva ötvözésére. Ennek kevésbé a személyes elfogultság az oka, mint az a tény, hogy az SZDSZ, szövetségi párt jellegéből adódóan számos, egymástól eltérő irányzat otthonául szolgált, amíg létezett. Meggyőződésem, hogy a világkép alább felsorolt pontjaiban azonban mindvégig konszenzus volt köztünk. Ami megkülönböztetett minket egymástól, az az egyes pontok hangsúlyára, illetve azok gyakorlati megvalósításának lehetőségeire vonatkozott.
Végül: nem alkalmas ez az írás az SZDSZ bukása okainak boncolgatására, ezt megtettem magam is korábban, ahogyan sokan mások is. Ez utóbbi döntést nem csak terjedelmi, hanem tartalmi okok is indokolják:
nem gondolom, hogy a liberális ajánlat tartalma okozta volna az SZDSZ politikai vesztét. Bár párt már nincs, az ajánlatot továbbra is meggyőzőnek, a NER kilencedik évében pedig megdöbbentően relevánsnak tartom.
A széttartó emlékezetek között nehéz feladat egy rövid írásban összefoglalni, mik is voltak a rendszerváltó SZDSZ céljai. Iránytűül szolgálhatnak ebben azok a Kis János (az SZDSZ első elnöke és a demokratikus ellenzék jelentős alakja) által több helyen megfogalmazott sarokpontok (Mi a liberalizmus?, 2014, Budapest: Kalligram), amelyek eltérő hangsúllyal ugyan, de meghatározták a párt politikáját két évtizedes története során.
Egy, a belső közönség számára született írásában Bauer Tamás a keretet egy ötödik ponttal toldja meg (Túl a félidőn, 2000). Az én írásom is ezt az utóbbi logikát követi, azt állítva, hogy a liberális ajánlat a demokratikus jogállam, a kapitalizmus, az elesettekkel való szolidaritás, az emberi jogok, a magyar progresszió választását jelentette; kiegészítve azt egy hatodik elemmel: a rendszerváltáshoz való viszonnyal, amelynek felelevenítését részben a közelgő kerek évforduló is indokolja...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.