A KÜLFÖLDI MEGMONDJA

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: SZÉKY JÁNOS
2018.11.09.

Új műfaj erősödött meg az amerikai sajtóban, annak is a liberális részében. Az úságíró rémes dolgokat hall az Orbán-rendszerről, így hát eljön a terepre, hogy saját szemével győződjék meg arról, mennyire igazak a hírek. Akár napokat is eltölt Budapesten, és igyekszik lelkiismeretesen tájékozódni. A helyzetjelentés első szakasza feltűnő párhuzamot mutat azokkal a cikkekkel, amelyek a nyolcvanas években a legvidámabb barakkról szóltak: az újságíró meghökkenve fedezi föl, hogy ez nem az, amit elképzelt, nincs szadista diktatúra, nem kószálnak halálbrigádok vagy rohamrendőrök az utcákon, nem visznek senkit munkatáborba egy lefülelt rezsimbíráló mondatért, sokaknak kellemes az élet, szép a város, és az egész meglehetősen hasonlít a Nyugatra. (Az a mozzanat a 2018-as leírásokból már hiányzik, hogy nincs élelemhiány, és tele vannak a boltok áruval, mivel a nyolcvanas évekbeli ellenpéldák, Románia vagy Lengyelország átlagos és főleg nagyvárosi életminősége mostanra vagy megközelítette a magyart, vagy jobb annál.) Csak...

Csak hiányzik a politikai szabadság. Orbán és szövetségesei elfoglalták a sajtó túlnyomó részét, és a pártpropaganda eszközévé alázták (Pamela Druckerman, The New York Times), és Orbán „szétzúzta a politikai konkurenciát”, felszámolta a politikai versenyt (David Leonhardt, szintén NYT). Ez egyfelől beleillik a baljós világtendenciába – mind több országban kerülnek hatalomra a szabadságot korlátozó „populisták” –, másfelől figyelmeztetés Amerikának.

Orbán pont olyan, mint Trump, szemét módon bánik az őt bíráló sajtóval, agitál a bevándorlók ellen, terroristának tüntet föl minden muszlimot, Putyinhoz dörgölőzik, a korrupciómentesség fogalmát mintha nem is hallotta volna, és persze démonizálja Sorost – ha a szabadság amerikai hívei nem elég éberek, akkor Amerikában is az lehet, ami Magyarországon már megvalósult. Anne Applebaum a Washington Postban egyenesen Orbán 2017–18-as propagandakampányára vezeti vissza azt a fajta paranoid, antiszemitizmussal egyesülő bevándorlóellenességet, ami a pittsburghi mészárlásban kulminált. (Nekem kissé meglepő, hogy Kelet- és Közép-Európa történetének egyik legkiválóbb ismerője mekkora kreativitás tulajdonít Orbán körének, s nem azonosítja a Soros-terv mítoszának orosz forrásait. A Soros-gyűlölet maga is a posztszovjet színes forradalmaktól megrettent Putyin rögeszméje volt már akkor, amikor az Orbán-kormányzat békésen együtt élt, mondjuk, a CEU-val. A keresztény gyökereinek megtagadása miatt vesztébe hanyatló liberális Európa koncepcióját Dugin professzor dolgozta ki. És végül a világ romlását eltervelő, történetesen zsidó agyközpont eszméjét még a cári titkosszolgálat ültette el a nemzetközi antiliberalizmus mélytudatába a Cion bölcseivel.)

Nincs haszna a részleteken megakadni, jó hír, hogy az amerikai sajtó ingerküszöbét végre elérte az, ami Magyarországon igazából baj: a közéleti szabadság teljes felszámolása vagy felszámolódása. Rettentő erős ingerek kellettek hozzá. Kevésbé örvendetes, hogy csak akkor kezd eljutni az amerikai – és a nyugat-európai – közvélemény-formálók tudatáig, amikor már megtörtént. Nem traktálom az olvasót személyes tapasztalataimmal, milyen elkedvetlenítő dolog amúgy lelkes és jó szándékú külföldi véleményformálóknak két perc alatt – mert többre nincs idejük – megmagyarázni, hogy kicsoda-micsoda Mészáros Lőrinc vagy Habony Árpád. Hogy miről szól az Orbán-rendszer valójában, azon túl, ami nyugati szemmel könnyen észrevehető: nem felel meg a politikai jó viselkedés univerzálisan elismert és lajstromba szedett normáinak a nemek egyenlőségétől a rasszizmus – könnyen és rutinosan kijátszható – tilalmáig. Megmagyarázni, hogy mi a lényege...

ITT OLVASHATÓ