A HOSSZÚ TÁVON GONDOLKODÓ MAGÁNYOSSÁGA: TGM 70

MÉRCE
Szerző: ADORJÁN ISTVÁN
2018.11.28.

„Après moi le déluge! ist der Wahlruf jedes Kapitalisten und jeder Kapitalistennation”, írja Marx valahol a Das Kapital első kötetében. Ha van közöttünk még valaki, aki megtestesíti ennek a jövőt felélő/felégető, társadalmilag génkódolt, zsigerileg-strukturálisan önző attitűdnek a szöges ellentétét, akkor az a mai napon a hetvenedik évét betöltő Tamás Gáspár Miklós.

Amennyiben TGM© mára már fogalom is – a szó legszorosabb, hegeli értelmében a kapitalizmus kritikájának a kategoriális szinonimája (és nemcsak itthon) – természetesen kortalan, kvázi halhatatlan (ez az igazi transzcendencia, nem az intra muros státusszal és intézményesített kanonizációval járó akadémikus immortalité). Aki pedig kortalan, az ugyan most él velünk, de beszélni fog hozzánk, élni fog bennünk majd évek múltán is.
A benjamini történelemmetaforával (Angelus Novus) szemben ugyanis Gazsi nem pusztán a „romot romra halmoz[ó]” múlt viharát szemléli tehetetlenül, tágra nyílt tekintettel, hanem szüntelenül óvni próbál mindannyiunkat attól a barbár jövőben felsejlő embertelenségtől is, amelyet mindenkinél élesebben lát. Teszi ezt hetvenévesen is olyan elszántsággal, lelkesítően, derűs empátiával, mint bármikor az utóbbi évtizedekben (és reményeink szerint az elkövetkezőkben is).

Ennyiben ez a 70 csupán egy kerek szám a képzeletbeli naptárban, ami az égvilágon semmit sem változtat. És mégis… ünnepelni kell ma Gazsit! Nem a konvencióknak vagy bármiféle tisztelgési kényszernek való megfelelés miatt, hanem elsősorban azért, mert talán túlságosan ritkán és keveset ünnepeljük azt az embert, aki minden hálátlan támadás ellenére is fáradhatatlan lelkiismerete próbál lenni egy egyre lelketlenebb, öntudatától megfosztott társadalomnak.

Nem véletlenül indítottam az özönvíz metaforájával, hiszen ez a kis születésnapi köszöntőnek szánt szöveg egy nagyon is konkrét, tragikus özönvíz miatt jöhetett tulajdonképpen létre. Ha a dél-indiai Kerala államot nem árasztja el a víz az augusztusi monszun idején, akkor ma, november 28-án, minden bizonnyal az áradások miatt elnapolt International Festival of Thoughts and Ideasmeghívottjaiként adnánk elő Gazsival Trivandrumban (ha már Magyarországról lassan úgyis teljesen száműzik a gondolatokat és az eszméket).[1]

Egy részét annak, amit ott talán szóban el tudtam volna mondani neki, ezért kénytelen vagyok itt megírni, majdnem két évtizedes baráti tisztelettel, szeretettel és hálával. Talán nem leszek ünneprontó még azzal sem, ha utólag bevallom: idén júniusban, egy közös barátunk (egykori kedves tanárom) tiszteletére tartott gyászmegemlékezésen tudatosult bennem először, hogy a mellettem megrendülten ülő Gazsi idén tölti be a hetvenet...

ITT OLVASHATÓ