10 ÉV UTÁN SE FELEJTHETJÜK A ROMÁK ELLENI TÁMADÁSOK ÁLDOZATAIT

MÉRCE
Szerző: MÁRTON JOCI
2018.11.03.

Idén november 3-án 10 éve annak, hogy a romák ellen elkövetett támadássorozat merénylői először oltottak ki emberi életet, ezért ezen a napon emlékezünk mindazokra, akik áldozatul estek a végtelenül gonosz, szélsőséges ideológia által vezérelt vérontásoknak.

A 2008 és 2009 közötti időszak sötét és félelemmel teli időszak a romák számára, az elkövetők 9 helyszínen hajtottak végre fegyveres támadásokat, 6 halálos áldozatot, 5 súlyosan sérültet és egy óriási sebet hagytak a hazai roma közösségeken maguk után.

A támadók nem kegyelmeztek senkinek, aljas terveik végrahajtásakor válogatás nélkül törtek rá az éjszaka közepén a saját házaikban békében alvó gyerekekre és idős asszonyokra egyaránt.

A gyilkosok számára egyetlen dolog volt fontos, hogy az áldozatok magyar romák legyenek.

78 emberekre leadott lövés, 11 robbanó molotov koktél. A helyszínre érkező hatóságok eleinte mégis biztosítási csalásra, illetve szabálytalan vezetékek okozta tűzesetre gyanakodtak. Hozzáállásuk nem csak az elkövetők kézre kerülését késleltette, méltóságukban is sértette mind az áldozatokat, mind a magukra hagyott gyászoló hozzátartozókat.

Amint arra sokan felhívtak a figyelmet, a katarzis elmaradt.

A magyar közbeszédet a mai napig jobban tematizálják a kontinens nyugati oldalán történt terrorcselekmények, mint a magyar falvakban történt, szintén aljas indok vezérelte merényletek.

Amíg a Párizsban történt merénylet jelentőségével tisztában vagyunk, addig a magyar honfitársaink, vagyis saját közösségünk ellen elkövetett támadásokat nem tesszük magunkévá.

A magyarok többsége nem csupán együttérez az értelmetlen és kegyetlen nyugat-európai terrorcselekmények ártatlan áldozataival, hanem azonosulni is képes velük. Ez azért lehetséges, mert ezek az események az európai létforma és értékrend elleni támadásokként lettek keretezve, amelyeket mi is magunkénak tekintünk.

Az európai politikai elit jobb és baloldala nagyon helyesen egységesen ad hangot annak, hogy társadalmunkban nincs helye a szélsőséges iszlám eszmének, és a történteket a helyzet súlyához mérten nem egyedi szerencsétlen esetekként, elborult elmélyű elkövetők ámokfutásaként kezelik.

Az üzenet egyszerű: a párizsi franciák és a londoni angolok is mi vagyunk. Legyen szó a Charlie Hebdo szerkesztőiről, a metrón munkába igyekvő utasokról, vagy egy koncerten kikapcsolódni vágyó közönségről. Ezek mind mi vagyunk, európaiak. Ezzel szemben Nagycsécs és Tatárszentgyörgy apró házainak roma lakói úgy tűnik, nem „mi vagyunk”. Országhatáron belül történt támadásokról van szó, de nem velünk magyarokkal történt, hanem “velük”.

Az áldozatokat etnikai alapon valasztották az elkövetők, ami a magyar társadalom többségét el is távolítja az eseményektől. Amit fel tudunk ajánlani, az legfeljebb a sajnálat és az együttérzés széles skàláján mozog. (Sajnos a helyzet nem sokat változott azóta: a júniusban ukrán neonácik által meggyilkolt kárpátaljai magyar cigány Pap Dávidot sem gyászolta el a kárpátaljai magyar kisebbségért aggódó hazai közvélemény.)

Ezért van fontos szerepe a mindenkori kormánynak abban, hogy a romák elleni támadásokat ne csupán életellenes bűncselekményeknek tekintse, hanem hitelesen és markánsan képviselje, hogy a romák a magyar nemzet szerves részét képezik, ezért az aljas rasszista merényletek valóban nemzetellenes támadások, amelyekre megfelelő választ szükséges adni, hangsúlyozni kell, hogy a nemzetet nem lehet etnikai hovatartozás alapján megosztani.

Ahhoz, hogy világosabban lássuk, mi vezetett oda, hogy a magyar társadalom nem állt ki teljes mellszélességgel a megtámadott romák mellett, szólnunk kell arról a politikai klímáról is, ami ezt az időszakot jellemezte. A hazai kisebbségek ellen táplált gyűlölet nem az akkori kormány, vagy a Fidesz részéről érkezett, azonban a válság során megerősödő szélsőjobb, és a Jobbik politikai színrelépésétől egyre erősödő romaellenességet lehetett tapasztalni az országban...

ITT OLVASHATÓ