Szerző: PuPu
2018.10.23.
Milyenek lehetnek annak a népnek a hétköznapjai, mely még a vasárnapjait sem képes őszintén ünnepelni, melynek hősei ilyen-olyan oknál fogva legfeljebb esendő emberek, de hérosz közöttük egy sincs, mert a hősök legfeljebb szenvedést és bajt hoztak arra a népre, mely nevüket ma zászlajára írja?
Ne keressünk erre választ, hiszen tudjuk - minden nap szembesülünk vele.
Ha sorra vesszük ünnepeinket, és megvizsgáljuk őket, hát bizony, dicsekedni nemigen van okunk.
Március tizenötödikén egy maroknyi hőbörgő fiatalt ünneplünk, akik az utcán vonulászva verték a döglött lovat, merthogy követeléseikkel kissé már elkéstek, azokat az Udvar már elfogadta.
A forradalom már lezajlott, anélkül, hogy ők tudtak volna róla - az igazi forradalmárok a pozsonyi országgyűlés követei voltak, akik minden utcai randalírozás nélkül megállapodtak forradalmi követeléseikről a hatalommal, de róluk kevés szó esik az ünnepnap kapcsán.
Nem is csoda, a nép számára egy sorsfordító történelmi esemény egyre inkább olyan kell legyen, mintha Hollywoodban készült volna, hősnő kivillanó mellekkel plusz a történet leöntve néhány liter sziruppal.
Augusztus huszadikán azt a királyt ünnepeljük államalapítóként, aki a már meglévő magyar államon belül örökösödési harcot indított, melyben aztán külföldi fegyverek segítségével győzelmet is szerzett, s melynek végén jó korabeli szokás szerint vérfürdőt rendezve kiirtotta az ősi tradíciókat.
Ez esetben ezt akár forradalmi tettnek is nevezhetjük, de valahogy mégsem tűnik a társadalom szerves fejlődésének, mai terminológiával bátran nevezhetnénk akár puccsnak is, ha nem lenne kissé morbid, hogy egy puccsot ünnepeltetünk Jóskával.
Aztán itt van a mai ünnep is, melyen igazán nehéz kivetnivalót találni, hiszen ennyi erővel a netadó elleni tüntetést is kinevezhetnénk forradalomnak, már ha a folyamat végén fellógatták volna felhevült diákjaink a hatalom képviselőit - persze a fene tudja, lezárult-e már a folyamat.
Október huszonharmadika délelőttjén valóban lelkesítő eseményekben vett részt az ifjúság, kifejezve elégedetlenségét a Rákosi nevével fémjelzett rendszer - gyakorlatilag a sztálinizmus ellen, de estére már nem azok irányították az eseményeket, akik hitük szerint elindították azokat, estére már a fegyvereké volt a főszerep.
Estére már ki tudja kik legyilkolták a Rádió őreit, jelzem, teljesen feleslegesen, hiszen az adást úgysem tudták ezzel kézbevenni, az épület őrei pedig sorkatonák voltak csakúgy, mint egy héttel később a Budapesti Pártbizottság épületénél is.
Az ilyen eseményekről aztán később vagy ki szokott derülni, hogy ki szervezte azokat, vagy nem - a románoknál úgy-ahogy kiderült, nálunk nem annyira - de persze még kiderülhet a későbbiekben, a történelemtudomány nem egy rapid műfaj, és a politika csúnya dolgokat tud művelni vele.
Mindenesetre a magyarországi zűrzavar igencsak jól jött a Szuezi csatorna mentén babráló egyes hatalmaknak, hiszen jelentős szovjet erőket kötött le katonailag, és elterelte a figyelmet az ennél jóval jelentősebb eseményekről - világpolitikailag.
Nincsenek illúzióim, az igazságra majd akkor derül fény, mikor hozzá lehet férni az angol a francia, az izraeli és a szovjet levéltárakhoz, de ez nem holnap lesz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.