Szerző: HaFr
2018.10.23.
Alapvetően minden gazdasági rendszer a vállalatitól a világgazdasági szintig a piaci értékteremtés maximalizálásán mérhető le. Amelyik hatékonyabb - nagyobb értéket tud előállítani kisebb erőforrás-ráfordítással --, az dominálja a környezetét (az ökoszisztémáját). A magyar gazdasággal mint szuverén rendszerrel döntően két probléma van: hogy a versenyképes értékteremtésre képes tőkéjének és technológiájának árutermelő szegmense döntően külföldi tulajdonban van, illetve a döntően magyar tulajdonban lévő tercier (szolgáltató) szektor értékteremtő képessége egyszerre függ a belföldi vásárlóerőtől, a Magyarország-brand erejétől és a (tőkeigényes) folyamatos minőségjavulástól, amelyek egy komplikált, összefüggő mechanizmusban képesek csak értéknövekedést generálni. A lényeg: a szuverenitás-paradigma mindkét modern gazdasági szektor igényeivel szembemegy, amit igazol a versenyképesség egyéb (jogszabályi, oktatási stb.) környezetének romlása is.
A hiba természetesen a szuverenitás értelmezésében van, amelynek a kormányzat mozgásterével való azonosítása súlyos hátrányára szolgál a társadalomnak és a nemzeti kompetenciáknak. Mivel a kormányzás hozzáadott értéke az általános versenyképességben eleve korlátos és jól működő társadalmakban elsősorban a piaci kompetenciák személyes és közösségi erősítésére irányul, illetve a szuverenitás-paradigma hazai felfogása ezzel éppen ellentétes -- extraktív, prefrenciális, versenykorlátozó, vagy egyszerűen csak hamis -- premisszákon alapul, az Orbán-rezsimről igazoltan, nem véletlenül a gazdasági számokban is megmutatkozóan elmondható, hogy folyamatosan rombolja Magyarország közép- és hosszú távú versenyképességét...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.